Berta Sándor

Ausztria: jönnek a biometrikus igazolványok

Az osztrák kormány hivatalosan is elfogadta a biometrikus okmányok bevezetését. A szakemberek és az ellenzék attól tart, az új dokumentumok túl könnyen hamisíthatók és kijátszhatók.

A döntést bécsi sajtótájékoztatóján jelentette be Günther Platter osztrák belügyminiszter és Maria Berger helyi igazságügyi miniszter. Az új útlevéltörvény lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy összegyűjtsék az osztrák állampolgárok ujjlenyomatait és hogy ezeket a mintákat átmásolják az új igazolványaik chipjeire. A kormánydöntés azonban csak az első lépcső volt, a jogszabályt várhatóan idén ősszel jóváhagyja az osztrák parlament is.

"Az új útlevelek várhatóan jövő tavasszal, de legkésőbb 2009. június 28-tól lesznek elérhetők. Azt reméljük, hogy ezzel jelentősen nő a biztonság. Az útlevél-kérelem időtartama nem változik, továbbra is öt munkanap marad, a biometrikus okmányok ára azonban 69,90 euró lesz" - nyilatkozta Günther Platter. A tervek szerint a két mutatóujj lenyomatát tárolják majd el. Akiknél nincs lehetőség a két minta rögzítésére, mert mondjuk hiányzik a mutatóujjuk, azok egy átmeneti igazolványt vagy pedig egy ujjlenyomat-minta nélküli biometrikus útlevelet kapnak. Aki viszont nem hajlandó levetetni az ujjlenyomatait, az nem kaphat új útlevelet. Eldőlt, hogy a régebbi dokumentumok továbbra is érvényesek, tehát senkinek sem kell lecserélnie őket.

Maria Berger elmondta, hogy az ujjlenyomat-mintákat az okmányokat készítő Osztrák Állami Nyomda legfeljebb 4 hónapig tárolhatja. A mintákat és az igazolványokat a nyomda külön biztonsági részlegében őrzik, amelyet elválasztottak a többi osztálytól és ahova csak államilag ellenőrzött személyek léphetnek be. A 4 hónapos határidőre egyébként a külföldön élő, de az új okmányokat kérő osztrák állampolgárok miatt volt szükség. Berger hozzátette, hogy nem akarják a kapott mintákat hosszú távon központilag tárolni, ráadásul az új törvény is csak a helyi feldolgozást teszi lehetővé, a központi megőrzést nem. A külföldi hatóságok viszont megkaphatják az ujjlenyomatokat.

Döntés született arról is, hogy a 16 évesnél fiatalabb osztrák állampolgárok biometrikus útlevelének más színe lesz, így könnyen megkülönböztethetővé válnak a felnőttek és a gyerekek okmányai. A program összköltsége egymillió euró, ezt az osztrák állam, az egyes tartományok és a települések közösen állják. Az elképzelést bírálók szerint, hiába fogják titkosítani az adatokat, még a legkorszerűbb leolvasó-készüléket is lehet módosítani.

A projektet támadták a Zöldek. Peter Pilz, a párt biztonsági ügyekért felelős szóvivője szerint tavaly csupán tíz hamis útlevél bukkant fel Ausztriában, vagyis nem értik, miért kell emiatt több millió ember ujjlenyomatait rögzíteni. Az osztrák kormány idén áprilisban küldte el jóváhagyásra az útlevéltörvény módosító csomagjának tervezetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #2
    Hát igen ez az égatta egy világon másra nem is jó, esetleg még visszaélésre, múltkor azt hiszem volt egy cikk a megbízhatatlanságukról.

    Ugyan akkor mivel ez még csak a nem EU-n belül utazó állampolgáraikat érinti, ezért nevezhetjük ezt az adatgyűjtések és megfigyelések első kisérleti hullámának.
  • willcox #1
    Én ezt az egészet nem értem. Ha egy nem osztrák utazik be Ausztriába, annak nagy valószínűség szerint nem lesz olyan útlevele, amiben le van tárolva az ujjlenyomat. Ha egy osztrák külföldre megy, ott nagy valószínűséggel nem tudják leolvasni a letárolt adatot. Akkor mire jó ez? Azt még megérteném, ha egy osztrák személyit így készítenének el, de útlevelet?
    Az EU-n belül simán utazhat bárki bárhova útlevél nélkül. Egy hamis osztrák útlevelet fel lehet használni bármelyik EU-s határnál, és ott nem biztos, hogy kiszúrják, hogy hamis.
    Ez az egész nem szól másról, mint adatgyűjtésről, meg a csókosok számára jó zsíros állami megrendelésről.