Berta Sándor

Olasz blokád a The Pirate Bay ellen

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kormánya kezdeményezte a népszerű torrentoldal doménnevének és IP-címének lekapcsolását.

Az intézkedés meglepetésszerűen érte a The Pirate Bay olaszországi szervereinek üzemeltetőit, akiknek némi időre volt szükségük, hogy magukhoz térjenek az első sokkból. Azután megváltoztatták az IP-címüket, így az olasz internetszolgáltatók ügyfeleinek legalább a fele ismét hozzáférhet a honlaphoz. A The Pirate Bay üzemeltetők tájékoztatása szerint a tiltás megkerüléséhez a felhasználóknak vagy a http://labaia.org-ot vagy az OpenDNS-t kell használniuk. A cenzúrát Giancarlo Mancusi, a bergamói tartomány főügyész-helyettese rendelte el, amikor felszólította az összes olasz internetszolgáltatót, hogy blokkolják a The Pirate Bay doménneveihez való hozzáféréseket.

A svéd kalózok szerint az intézkedés alighanem Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök nevéhez fűződik, aki valósággal uralja a helyi médiát és mivel számos cége a konkurenst látta a torrentoldalban, ezért megharagudott rá. A The Pirate Bay üzemeltetői közleményüket azzal zárták, hogy ők nem akarnak cenzúrázott internetet és hogy ezzel a lépéssel megkezdődött a háború.

Van ugyanakkor egy másik érdekes körülmény is. Az IFPI olasz tagszervezete, az FPM kalózellenes egyesület két héttel ezelőtt elérte, hogy a helyi hatóságok lekapcsolják a legnagyobb olasz BitTorrent-honlapot, a Colombo-BT.org-ot. Az oldalnak becslések szerint több mint 400 000 regisztrált tagja volt, emellett havonta további 800 000-en keresték fel legalább egy alkalommal. Most a Colombo-BT.org mind a három üzemeltetőjének bíróság elé kell állnia, a vád ellenük több rendbeli szerzői jogsértés. Amennyiben bűnösnek találják őket az ellenük felhozott vádpontokban, akár 3-3 éves börtön-, valamint súlyos pénzbüntetést is kaphatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #27
    Mitől is nem! Talán attól nem, hogy semmi köze azokhoz a dolgokhoz, amit Mussolini akart. Hol nacionalista például? Az hogy néhány bevándorló ex-indiainak beveszik az ujjlenyomataikat még nem teszi azzá.

    Igazából itt kb. rendes definició hiány van. Többek között azért mert a hatalomnak nem érdeke a valóság, írány a wikipedia és megtudod mit takar.
  • sonicXX #26
    Szerinted mitől nem az?
  • A1274815 #25
    "Berlusconi egy újfasiszta maffiózó görény."

    Mitől új-fasiszta szerinted?
  • sonicXX #24
    Berlusconi egy újfasiszta maffiózó görény. Remélem valakinek sikerül majd kilőni ha már nagyon unják a fejét. Nem csak ezért a húzásáért, hanem úgy általában az összes eddigi fasisztoid kreténsége miatt. Persze, kellett egy ilyet az olaszoknak megválasztani, köszönjék szépen maguknak (ismerős a helyzet valahonnan?).
  • NEXUS6 #23
    Az nem baj!;)))
    De akkor is étvágygerjesztő, sőt SB még ennél is sokkal undorítóbban viselkedik!
  • kukacS3K #22
    mondjuk eleve kit érdekel amikor a mininován vagy az isohunton tök ugyanazok a torrentek vannak fenn a trackert meg el lehet érni nem?
  • who am I 7 #21
  • arty #20
    na, beszólt a digó kis-Führer?
  • vajon kiki #19
    helyesbítek, a szolgáltató , akár megfigyeli mind a 65ezer portot, akár nem... a Lazy Bitfield + Egy titkosítás használatával nem tudja beazonosítani SEHOGY SEM azt hogy P2P adatfolyam van most éppen nálad. Ha csak titkosítást használsz, akkor ugyan nem fogja tudni, hogy mi megy, viszont -mivel sok géppel tartod a kapcsolatot és eléggé konstans "pörög" az adat ezért , a megfelelő program "rájön" hogy te éppen P2P adatot forgalmazol és szépen belassít (patkány módra)
    Egyébként pedig ez legyen a legnagyobb bajunk, hogy ha esetleg lassan jön egy torrent...de egy DVD-s kalózos film így is úgy is le szokott jönni átlagban egy nap alatt, ha közben kitör a harmadik világháború, vagy éppen az ACTAkukacok, vagy a Berlusconiék megpukkadnak mérgükben.
  • vajon kiki #18
    És hogy egy kicsit a témához szorosan vágó linket is adjak közre:

    http://speckly.com

    és http://gotorrent.net

    ezt a két linket érdemes kipróbálni, ha a pirate bay-t éppen kilőtték volna