SG.hu·

Két fizetős FTP-t számoltak fel Németországban

Kétheti nyomozás után az esseni bűnügyi rendőrség komoly sikereket ért el a német warezosok elleni harcban. Mindkét rendszer több számítógépből állt, a gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Az esseni nyomozóknak sikerült két fizetős FTP-letöltő portált kivonniuk a forgalomból. Az ügy előzményei január 29-ig nyúlnak vissza, amikor a német rendőrség egy országos razzia során összesen tíz lakásban tartott házkutatást üzletszerűen elkövetett szerzői jogsértések miatt. A lefoglalt bizonyítékok alapján a múlt héten a rendőrök további 13 házkutatást tartottak magánlakásokban és cégek telephelyein.

A hatóságok összesen 14 szervert, számítógépeket és több kartondoboznyi másolt zeneszámokat, filmeket és szoftvereket tartalmazó DVD-t foglaltak le. Az elkobzott eszközök zökkenőmentes elszállítása miatt az egyik esetnél külön kisteherautót kellett kihívni és egy gyanúsítottat őrizetbe is vettek.

Az akciót az váltotta ki, hogy a GVU nevű német szerzői jogsértések ellen harcoló szervezet feljelentett egy fájlcserélő portált. Az ügyben az esseni bűnügyi rendőrség kezdett nyomozni és a rendőrök rövid időn belül két egymástól függetlenül működő rendszert derítettek fel. Mindegyik hálózat hét összekötött szerverből állt, amelyeken több terabyte másolt filmet, televíziós sorozatot, zeneszámot, számítógépes játékokat és felhasználói programokat tároltak. Az exkluzív tartalmakhoz csak egy meghatározott összeg havi befizetése után férhettek hozzá a felhasználók.

A GVU szerint a másolt anyagokat számos esetben kiskereskedők is terjesztik. A gyanúsítottak között van nem csak a két FTP-oldal üzemeltetője, egy 44 éves kettwigi és egy 58 éves rellinghauseni lakos, de a hálózatok létrehozásában segítő bochumi szakember is. Az esseni bűnügyi rendőrség tájékoztatása szerint rajtuk kívül további 11 személyt, köztük számos letöltőt azonosítottak és ellenük eljárást kezdeményeztek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arrakistor2008. 02. 14.. 13:59||#20
ha egyáltalán elvezetnének a szálak hozzám , mivel minden esetben percenként változó IP címrõl tölt le a rendõrkoma, én pedig paypal-lal utalom át magamnak a pezetát.... a paypal pedig nem fog rólam SEMMI információt kiadni a csicska magyar rendõrségnek.<#eplus2>
© arrakistor2008. 02. 14.. 13:54||#19
Mivel az én IP címemrõl beazonosíthatatlan adat megy ki, a vádnak nincsen semmilyen tárgyi bizonyítéka ellenem. A puszta gyanú marad, de ha ez alapján elítélnének akkor fejek röpködnének szó szerint.<#violent><#violent>

Mivel elítélni gyanú alapján már csak a legsötétebb , legelnyomóbb diktatúrában szokás.
© nyaSGem2008. 02. 14.. 10:43||#18
40 éves vén trotty??? Vigyázz a szádra öcsi! 😉

Egyébként hány éves vagy, hogy ezt írod? 10-12?
© PepeLopez2008. 02. 14.. 10:34||#17
Nyomozás részét képzi a szakértõi munka, elõfizet az ftpre, letölt, utána pedig dokumentál. Leírj szépen hogyan fizetett így mehet a nyomozó a bankba/sms szolgáltatóhoz, leírja szépen mikor milyen iprõl töltötte le az milyen anyagot, így ismét mehet a nyomozó a szolgáltatóhoz, további bizonyítékot gyûjteni...
Lassan eljön az idõ (ha még nem jött el) hogy ganus leszel ha sokat forgalmaz a géped a szerverteremben. 😊)
© arrakistor2008. 02. 14.. 09:49||#16
én is nagyon jól tudom, hogy ebben az országban (fõleg itt, de máshol is) csak a nagyorrú ügyészségnek lehet igaza, és akkor is elítélnek, ha csak egy sima vöröscsillagot viselsz, vagy sapkában vagy, vagy éppen nem, ha nincs lóvéd, leültetnek, ha van, elveszik, viszont azt tényleg nem tudom mit csinálnak ezek a <#kocsog>-k ,ha TOR szerver-en keresztül maszkerádolsz egy FTP szervert? ebben az esetben tõled kifele kódolva megy ki az adat (nem kicsit, nagyon) az FTP server IP címe pedig percenként változik és hol Kubából, hol Franciaországból fog a kuncsaftod letölteni tõled, de nem a te IP címedrõl. Na akkor mit csinálnak ezek a nagyfejûek? Hol a bizonyíték? Hol az okostojás szakértõjük?
© arrakistor2008. 02. 14.. 09:34||#15
nononono nekem, mint elõfizetõnek, felhasználónak, nem kötelességem érteni az internet mûködését, és ha bárki az én IP címemmel él vissza vagy "kapcsolódik rá" az az én nevemben is tud ott adatokat megosztani, a vád szakértõje elmehet a meleg lukba mert én meg lerajzolom a bírónak , hogy õ édesanyja az piroska volt apukája pedig farkas, az még mindig hihetõbb, mint egy összevissza bonyolított IP-s sztori, ami tkp. egyértelmûen kimeríti a _KOHOLT VÁD_ fogalmát. és az egész ügyészség fejei röpködnének mint kill bill ha engem emiatt akár 10 fillérre is megbüntetnének.
© PepeLopez2008. 02. 14.. 09:11||#14
Nem mész semmire a titkosított fs-sem, abban az esetben, ha a vádnak van egy szakértõje aki alátámasztja, hogy arról az iprõl töltött le szerzõi jogvédett anyagot.
Így kénytelen vagy egy ellenszakértõt felfogadni jópénzért, aki esetleg megtudja ezt cáfolni. 😊
© HUmanEmber41st2008. 02. 13.. 22:41||#13
Végül is, aki nem közvetlenül egy XP vagy Server alól futtatja az FTPt, az már sose fog megbukni, fõleg, ha a jelszót egy elvesztett USB kulcson tárolja... De honnét tölti fel a sok warezzal???? Talán egy másik FTPrõl? 😄 😄 😄
© arrakistor2008. 02. 13.. 20:56||#12
ami kimaradt: FTP vagy SFTP szervert felállítani egy gépen nem egy nagy vasziszdasz: next, next, finish... esetleg : next, next, szerver neve, finish<#buck>

Secure FTP kb. ugyanennyi.

Illetve ha dinamikus IP-t kapsz a szolgáltatótól akkor egy dyndns.org vagy hasonló dynamic DNS oldalon regizel, felteszed a kliens progijukat és állandó összekötettést biztosít közted és a net között 😊 tkp.: kapsz egy webszervert és egy fix IP-t amit beírsz az FTP szerver progidnak.. így ha a szolgáltatód mondjuk negyedóránként lecseréli az IP címedet , te akkor is mindig elérhetõ leszel az sftp://mymachine.dyndns.org/mypirateshares/ -ban amíg a géped bekapcsolva van.
© arrakistor2008. 02. 13.. 20:42||#11
utóirat és konklúzió: a bíróságon adott egy gép egy kódolt fáljrendszerrel, ha kérdezik mi a kód: há honnán tuggyám én tisztelt bíraóság? én asse tudom mijen kódrú beszínek! _TÁRGYI BIZONYÍTÉK NINCS_ , adott viszont egy IP és egy alapos gyanú amit a hajukra kenhetnek, (az egyik rendõrlámer kollega elõfizetett nálad és roppant ravasz trükköket bevetve "kinyomozta" az IP címedet.. ÁHHÁ ! MOST MEGVAGY !! az összes amit csinálni tudnak ELLENED, az az hogy a szolgáltatódat kényszerítik, hogy tagadja meg a netet nálad, vagy közvetlenül szándékosan PINGelgetnek tégedet, mind2 móccer nagyon gyerekes, mert egyszerûen átmész egy másik szolgáltatóhoz, vagy géphez és ennyi.<#finom><#bohoc><#beka3><#ejnye1><#falbav><#nezze><#worship><#integet2>