Gyurkity Péter

Háromszorosára nőtt a Vista jelenléte

A számos kritika és a tartózkodók nagy száma ellenére a Windows Vista mégis utat talál a többséghez, amit a friss adatok is jól mutatnak. A szoftver egy év alatt háromszorosára növelte részesedését.

Az operációs rendszerek piacának pillanatnyi helyzetét, az egyes fejlesztések által birtokolt részesedést a Net Applications friss felméréséből ismerhetjük meg, amelyben kiemelik a Vista teljesítményét. Bár az nem túl meglepő, hogy a Microsoft üdvöskéje végül mégiscsak eséllyel indul a többség meghódításáért (hiszen erre a Windows család legújabb tagjaként szinte predesztinált), az mindenképpen kedvező jel a cég számára, hogy a részesedést sikerült megháromszorozniuk egy év alatt.

A Windows sorozat továbbra is toronymagasan vezet, a személyi számítógépek csaknem 91 százalékán található meg a család valamelyik tagja. A Vista maga egy évvel ezelőtt még 5,43 százalékon állt, ezt mostanra sikerült 16,14 százalékra növelni - a Windows XP előnye azonban még mindig tetemes, hiszen az immár 7 éves fejlesztés alig 1 százalékot veszített ugyanezen időszak alatt és részesedése továbbra is meghaladja a 71 százalékot. A mostani becslések szerint a Vista nagyjából 2009 tavaszára érheti el a 30 százalékot, ez azonban nem sokat jelent majd, ha már 2010 elején megérkezik a Windows 7.


Ami a riválisokat illeti, a cég által folyamatosan figyelt mintegy 40 ezer weboldal alapján a MacOS részesedését most 7,94 százalékra becsülik. Ez szintén szép eredmény, hiszen ugyanúgy 30 százalékos javulást jelent a tavalyi adatokhoz képest, amikor még 6 százalék körül állt Steve Jobs üdvöskéje. A Linux eredménye azonban némi csalódást jelenthet a rajongók számára, hiszen továbbra is az 1 százalékos mérföldkövet kergeti, amitől még mindig több mint egy karnyújtásnyira áll, egészen pontosan 0,8 százalékon.

A Microsoft tehát örülhet, még ha a Vista terjedése korántsem olyan ütemű, mint azt ők szeretnék - kérdés, hogy mire lesz ez elég a következő verzió megjelenéséig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uberalles #52
    összegezve a Viszta fejlesztési ideje alatt a Microsoft vezetősége alatt nagyon elszaladt a ló, és a régebbi gépek tulajdonosai helyett, kizárólag a saját és a cionista érdekekre koncentráltak. a használhatóság és a minőség pedig másodlagos szempont lett a beépített megfigyelő trójaiprogram-rendszerhez és a legsunyibb másolásvédelmi és egyéb a júzer mindennapjait megkeserítő sunyiságokhoz képest, ezért gondolom, hogy egy összehányt, összegányolt trutyi lett nemcsak az XPhez képest, hanem úgy ámblokk objektív és mindenféle szempontból.

    Nincs egyetlen oka sem hogy bárki is ezt használja, és visszafele, minden paraméterében ráver az XP, a sebességet, a kompatibilitást, a gyakorlati használhatóságot , a külalakot tekintve is.

    Tényleg nem csoda hogy ilyen gyorsan el akarják készíteni a következő Windowst, de attól félek, hogy az is legalább ekkora bukás lessz, főleg ha a Viszta és nem azon a bizonyos -ténylegesen új alapokon nyugvó- MiniWin technológiára épül.

    Jó hogy ma már 64 bites meg C2D korszakban élünk, de azért mégiscsak máig minden proci x86 és ezen belül is 80386-ra épülő architektúra.
    És amíg ez így van, addig az XP lesz a király, hacsak nem jönnek elő, akár Linux, akár Windows, akár más vonalon, valami egészen új, mindennel kompatilbilis, minden eddigivel kompatibilis, és tényleg jó, szép és gyors megoldással, OS-sel.
  • uberalles #51
    ne haragudj, de nem tudok egyetérteni, mert az XP anno igenis óriási előrelépés volt a korábbi operációsrendszerekhez képest, különösen a backward compatibility terén, ami annyit tesz, hogy a régebbi gépekre különös figyelmet szenteltek, az XP minden porcikáján látszik a sok éves fejlesztőmunka és hogy igenis szeretetből és tudásból született.. nem lenne rossz és semmi bajom a Visztával sem, ha a telepítésnél pl. meg lehetne adni - a linuxokhoz hasonlóan - a telepítendő komponensek listáját ( pl.: Aero () , Indexing Service () , Superfetch (), Windows Mail (), Movie Maker () stb..) , és tényleg odafigyeltek volna a régebbi gépek tulajdonosaira is, különösen ennyi fejlesztési idő után (!) Nehogy azt mondjátok, hogy ez olyan megoldhatatlan lett volna, hiszen ott a vLite is ami gyakorlatilag az amit elmondtam, csak 2 napig kell vele sz*pni 20 év számtek tapasztalattal, hogy összetolja az emberfia.
  • uberalles #50
    [b]akinek a papája nem egy vágottp*niszű , zs*rfejű, cionista vezérigazgató és nem tellik sznob módon havonta gépet cserélni és mindig a legújabb , legtrendibb 10 gigaherces gépet megvenni 20 giga rammal, annak jó az a kalóz XP is , ami 64 mega rammal okosabban gazdálkodik, mint a Pista a szaros szuperfeccsével meg az egész pereputtyával eggyütt, az 512 mega ramon amit ha megmerészelsz próbálni ÖCSÉM, akkor ne is csodálkozz ha viccen kívül 3 ÓRÁN KERESZTÜL FOG FELTELEPÜLNI, miközben 25SZÖR ÚJRAINDUL, s a végén még majd neked kell ráhegeszteni az IntelVideozsuga drájvert, szal ha nem vagy kockafejű számítógépb*zi vagy 20 év számtek tapasztalattal ÖCSÉM, akkor jobban jársz ha nagyívben elfelejted a Vista szót... amúgy biztos jó valamire az a vista is ahogy így hallgatom legálabb az se bugzik (annyit) csak én még nem jöttem rá mire?
  • Doktor Kotász #49
    Aha...
    Én meg rengeteg embert ismerek, akik megvették a laptopot, majd pár hetes szenvedés után legyalulták a legális Vistát, és felraktak egy lopott XP-t.
    Persze ők még mindig a Vistásokhoz vannak bestatisztikázva...
  • Landor #48
    igen, AZT az oldalt 3,7% linuxos látogatta... globálisan ez kurva informatív.. :D
  • laosom #47
    Ennyit a 0.8 %-os Linux használatról:

    http://www.w3schools.com/browsers/browsers_os.asp

  • Natsuto #46
  • Landor #45
  • Ari18 #44
  • zedow #43
    Én nem az aero kikapcsolásáról beszélek hanem a teljes kihagyásárol a telepítésbõl, ez csak egy dolog a sokból. De ahogy látom már lehet mükódõképes vista telepítõt csinálni ami felfér egy cd-re, majd ha az xp-t kiselejtezik jó lesz :)