Berta Sándor

Bécs: Linux mellé Vista

A korábbi álláspontjukkal teljesen ellentétes lépésre szánták el magukat az osztrák főváros vezetői: több millió eurót költenek Microsoft operációs rendszerek és irodai szoftverek beszerzésére.

. Bécs eddig az alternatív városvezetés egyik mintapéldájának számított és sok szakember szimpátiáját vívta ki azzal, hogy igyekezett más utat keresni, például a szoftverek beszerzésében. Azonban a városi tanács most bejelentette, hogy kereken nyolcmillió eurót fordítanak a következő hetekben a Windows Vista beszerzésére és a meglévő közigazgatási rendszerekhez való integrálására. A beruházást egyedül a helyi Zöldek nem szavazták meg.

A tervek szerint első lépésként a városi óvodákban található 750 számítógépen lévő a Wienux nevű Linux-disztribúció kap új "társat" a Windows Vista "személyében". Emellett döntés született arról is, hogy a jelenleg használt Windows 2000 operációs rendszereket és Office 2000 irodai programcsomagokat is Windows Vistával és Office 2007-rel váltják fel. A csere összesen 7,6 millió euróba kerül, ezenkívül a 2600 licenc beszerzéséért összesen 324 000 eurót fizet az osztrák főváros. A Wienuxos gépekre kerülő Vista-licencek díja 105 000 euró.

Bécsben ugyan eddig a közigazgatásban használt 32 000 PC-ből csupán ezren futott Linux, azonban Marie Ringler városi tanácsnok, a bécsi Zöldek technológiai kérdésekre szakosodott szóvivője szerint ez akkor is nagyon komoly csapás a település Linux-programjára nézve. Leginkább azon háborodtak fel a szakemberek, hogy a változtatást nem biztonsági vagy más fontos szemponttal indokolták a bécsi vezetők, hanem azzal, hogy az óvodákban használandó új nyelvi szoftver kizárólag az Internet Explorerrel futtatható, a Firefox-verzió pedig csak jövőre készül el, egy évet pedig nem akartak várni.

"A most elköltendő pénz töredékéből meg lehetett volna oldani, hogy a Firefoxos változat előbb készüljön el" - érvelt Marie Ringler. A szóvivő úgy vélte: semmi sem indokolja a Windows Vistára való átváltást, ráadásul Bécs ezzel a lépéssel félig-meddig feladja a nyílt forráskódú alkalmazásokkal kapcsolatos beszerzési koncepcióját. Ráadásul ezt támasztja alá, hogy az osztrák főváros nem támogatja a környéken található közel ezer nyílt forráskódú szoftverfejlesztőt és céget sem.

Klaus Rohra, a Vista-beszerzésekkel megbízott MA 14 szóvivője megerősítette az átállás hírét, azonban elmondta, hogy a lépésre nem csak a programkompatibilitási hibák miatt van szükség, hanem azért is, mert sok számítógép hardverelemeit egész egyszerűen nem ismerte fel a Wienux. Azonban az operációs rendszerről nem mondanak le, továbbfejlesztik. "Linuxszal kezdtünk és sok kolléga már megszokta az operációs rendszert. Egyes programok viszont nem futnak jól a Wienux alatt. Valójában a döntés hátterében a pedagógiai lehetőségek kibővítése áll. Összességében teljesen elégedettek vagyunk a Wienuxszal. Meggyőzött, azonban van néhány gyengéje" - közölte a döntés után Christine Spieß, a bécsi óvodákért felelős részleg vezetője.

"A kiválasztott nyelvi programhoz nem csak az Internet Explorerre, de számos kiegészítőre is szükség van. Próbálkoztunk a Wine nevű emulátorral, de kiderült, hogy nem kompatibilis számos oktatási szoftverrel. Gyakoriak voltak a rendszerösszeomlások. Jelenleg 2-3 szakember foglalkozik a Wienux továbbfejlesztésével. Maga a projekt nem kerül túl sokba, azonban elértünk bizonyos határokat" - tette hozzá Erwin Gillich, a bécsi városi informatikai részleg vezetője. A mostani beszerzés során számítógépenként 31 euróba kerül a Windows Vista- és 62 euróba az Office 2007-licenc.

Bécs 2005-ben döntött úgy, hogy búcsút int a Microsoftnak és a Windows operációs rendszernek és helyette Wienux-disztribúciót és Open Office irodai programcsomagokat telepítenek a közigazgatási számítógépekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • floatr #167
    Montam h büdös az egész...
  • enyac #166
    Üdv!

    Azt írják, hogy a váltás oka részben az, hogy az adott oldal csak IE alatt hajlandó normálisan működni. Ilyen helyzetbe én is kerültem, amikor VML-t használó oldallal találkoztam, ami PowerPointos PPT fájlból generált HTML oldal volt, amitől egyébként a hideg kiráz, de mindegy. A megoldás az ies4linux telepítése volt, ami wine segítségével automatikusan telepíti Linux alá az IE 5.0-ás, 5.5-ös vagy 6.0-ás verzióját. Kis buherálással a 7.0 is működik, erre nekem nem volt igényem. Nekem az 5.5-ös vált be legjobban, hibátlanul működik. Szerencsére ritkán kell használnom, de MŰKÖDIK, NEM FAGY LE! A bécsieknek is valószínűleg csak ennyit kellett volna tenniük...

    Egyébként lelkes Ubuntu használó vagyok úgy fél éve. Az átállásnál voltak problémáim, nem adtam fel, ma már nem hiányzik a Windows. Van egy jogtiszta XP-m, azt Virtualbox virtuális gépen futtathatom, ha nagyon-nagyon szükséges, de érdekes módon eddig nem volt rá szükség. Elégedett és boldog felhasználó vagyok, nem IT guru, kifejezetten tetszik, hogy a Linux által megmozgathatom az agyam Windows alatt elsatnyult részeit! :-) Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy legalább Live CD-ről futtatva próbálja ki!
  • god25 #165
    Majd lesz ott is 25Millárdos botrány!
    Ubuntu forever!
  • turul16 #164
    Ha valakit erdekel:
    "Az Osztrák Szövetségi Kereskedelmi Kamara (Austrian Federal Chamber of Commerce) szerint a "Schlaumäus" program fő támogatója a Microsoft."

    Mindenki szurje le a tanulsagokat.
  • tomcsa4 #163
    Nekem mondtad? Uhu, Suse, FreeBSD. Tanulás céljából jó, de élesben kevés.

    TE használtál már Windows Vista-t? HA nem akkor dugó (de nem szomszéd asszonta, meg képről néztem, meg a bolti eladó a bétáról tanúsított tökéletes rálátása, meg a kutyafasza).
  • mousee #162
    "Amiről tudjuk hogy eldobja az M$ eddigi okosságait, és végre szabványos lesz."

    Elméletileg.
  • tls68 #161
    Azé van itt még kultúr-ember?

    Szóval én kíváncsi leszek majd, mikor a Vista az updaten lecseréli Az IE7-et 8-ra. Amiről tudjuk hogy eldobja az M$ eddigi okosságait, és végre szabványos lesz. Akkor majd mennyit költenek el megint? Megnyugtat, hogy nem csak nálunk vannak hülye döntések.
  • tökmindegy #160
    És neked mihez van közöd, te hülye kis szarjancsi?

    Használtál valaha Linux-ot/BDS-t/Solarist vagy bármi mást a Szaros winfoson kívűl?

    Ha igen lehet nyögni melyeket, és mi volt velük a baj, ha meg nem, akkor dugó. :)
  • tomcsa4 #159
    TE meg bazdmeg a Linuxodat köcsög. Faszé szólsz bele abba, amihez kurvára semmi közöd! Bazdmeg a pingvinedet!
  • arrakistor #158
    <img src="/kep/faces/eplus2.gif" class="bb-faces forum-face-eplus2" border="0">