Gyurkity Péter

Yahoo - a Microsoft feladta

Miután módosított ajánlata sem talált kedvező fogadtatásra, a szoftvercég visszalépett attól, így a Yahoo megúszta a felvásárlást. A keresőcég a kelleténél többet akart kisajtolni a redmondiakból.

A jelek szerint a Microsoft megunta a hosszas egyeztetéseket, amelyek a két fél kitartása ellenére sem vezettek eredményre. Arról már szombaton beszámoltunk, hogy az ajánlatot végül mégis megnövelték, és a 33 dolláros részvényenkénti árral összesen 47,5 milliárd dollárra emelkedett a teljes összeg, azonban a Yahoo vezetésének ez sem volt elég, és ragaszkodtak a 37 dolláros árfolyamhoz. Ezt a másik oldal már nem bírta idegekkel.

"Azon a véleményen vagyunk, hogy a Yahoo által követelt feltételek nem felelnek meg számunkra, és a Microsoft, valamint a részvényesek érdekeinek az ajánlat visszavonása felel meg leginkább" - jelentette ki Steve Ballmer, a szoftvercég vezérigazgatója a hivatalos közleményben. A szakértők egy része csodálkozva fogadta a hírt, kiemelve, hogy nagyobb rugalmasságra számítottak a keresőcég részéről, amely azonban a jelek szerint nem engedett eredeti elképzeléséből. Így tehát marad a külön út, amit a Google-lal kötött hirdetési egyezség színesít majd.

A hír bejelentését követően megjelent egyes összefoglaló írások szerint a lépéssel egyedül a Microsoft nyert. Ezt arra hivatkozva állítják, hogy bár a pénzügyi oldal is nagyon fontos volt, a szoftvercég stratégiai problémákkal is kénytelen lett volna szembenézni, elég ha csak arra gondolunk, hogy a Yahoo szakemberei milyen arányban hagyták volna ott a már csak nevében létező céget. Számítani lehetett arra is, hogy a beolvadás nem lesz könnyű, ami számtalan esetben válthatott volna ki feszültséget az újdonsült házastársak között. Végül is a Microsoft hatalmas összeget spórolt meg, míg a Yahoo tovább keresheti kérőjét.

Ami az esetleges felvásárlást illeti, szóba jöhet még a Time Warner birtokában lévő AOL, illetve Rupert Murdoch és az irányítása alatt lévő News Corp. birodalom. Kérdés, hogy ezen cégek mekkora összegekben gondolkodnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sonicXX #15
    Az biztos, hogy a Y-t a pincéből induló Google nem azért tudta kitúrni a piacáról, mert annyira előrelátó a vezetése.

    Ezt így vagy úgy, de bebukták. A Google nem vásárolhatja fel őket, mert rászállnának a versenyjogi hatóságok. MS-nek lófaß keresőpiaci részesedése van, így rájuk nem. Az MS is pontosan tudja, hogy a Y csak az időt húzza, így a legvalószínűbb hogy fű alatt nemsokára megkezdik az ellenséges kivásárlást. A Y mostani lépése valószínűleg nem lett kedvence a részvényeseknek, várható hogy tömegével fognak ajánlatot tenni az MS-nek, így a Y részvényárai a békasegge alá fognak zuhanni. Én sem értem, miért jó ez nekik - bár tény hogy nem vagyok pénzügyis se bróker.
  • rigidus #14
    Egyaltalan nem kizart.
  • fade2black #13
    Most, hogy Story nincs esni fognak a Yahoo rvek és nem keveset. Pár hét hónap múlva aztán amikor $15on járnak vagy a jelenlegi nem épp rózsás gazdasági helyzetben még jóval ezalatt nem elképzelhetetlen, hogy MS megismétli az ajánlatát. És akkor ha Yahoo vezetői megpróbálnak nemet mondani akkor a RVesek pikk-pakk puccsolnak egyet.
  • rigidus #12
    Egyetertek.

    Gyakran mondjak akik nem akarnak hazasodni: "A hazassag csak egy papir"

    En ilyenkor szoktam azt mondani, hogy a hazassag egy eskutetel ket ember kozott. Az egy dolog, hogy allamtol az ekszereszekig, egyhaztol az ugyvedekig mindenki nyereszkedni akar rajta, a hazassag az akkor is csak egy eskutetel. Az eskutetel eletreszolo komolysagaval szemben pedig az emberek kozonyossege a moralis csod es sokszor a felelotlenseg tukorkepe. Mara mar idaig jutott ez is.
  • rigidus #11
    Megint nem olvastok a sorok kozott emberek.

    A modszerbol es az elozo targyalasokat nyomon kovetve eleg konnyen leszurheto, hogy a Yahoo tudatosan kinalta ar felett a ceget, hogy a MS visszaforduljon. Az meg, hogy A Yahoo nem utasitotta vissza nyiltan egyaltalan nem meglepo. Mindenki tudja, hogy a MS bosszuallo es alattomos. Ha a Yahoo nyiltan felvallalja veluk a konfrontaciot az (akar evekkel) kesobb kemenyen visszauthet.

    Ami meg Yahoo jelenlegi helyzetet illeti, en speciel jobban orulnek ha visszafognak a marketingbaromsagaikat es megprobalnanak elviselheto, emberbarati felhasznaloi felulettel elkesziteni a szoftvereiket, oldalaikat es onalloan talprallni mindenfele monopoliumba valo kapaszkodas nelkul. (fuggetlenul attol, hogy milyen minosegben vesznek reszt a targyalasokban)

    Ez sokat nyomna a latba a ceg megitelesen.

    (a privat velemenyem persze egeszen mas ezekrol a cegekrol, de nem irom ide mert akkor mnegint kitor az utalat)
  • nickwearby #10
    Na nem,
    az lenne csak szép, a yahoo meg a gugli....

    Egyeduralkodó lenne a kereső-piacon.
    le vele
    és kapja is ***
  • nickwearby #9
    A házasság csalági _ÉS_ vagyonjogi szerződés.

    Úgyhogy nem teljesen alap nélküli a párhuzam.

    Amúgy szerintem is randa dolog a kettőt összekeverni,
    de ennek sokszáz éves hagyományai vannak (vö. pl. eladósorba való lány,stb.);
    szívesen átírnám a törvényeket, hogy a házasság legyen kizárólag egy érzelmi közösséget alapító nyilatkozat,
    és külön kelljen egy vagyonjogi megállapodást kötni ( ne járjon azzal automatikusan).
    De nem vagyok olyan pozícióban....
  • Narxis #8
    De nem lesz semmilyen Google - Yahoo házasság hanem egy együttműködési paktumot kötnek, + újra elindul a Yahoo és AOL közötti tárgyalás.
  • ziipp #7
    Én rábólintottam volna. Ők tudják.
  • Aspirin #6
    A Microsoft a Viát meg fogja venni a Viát. Meglássátok