Berta Sándor

Ausztria felgyorsítja az internethálózat fejlesztését

Komoly informatikai és távközlési fejlesztési célt tűzött ki maga elé nyugati szomszédunk. Azonban kérdéses, hogy az ambíciózus elképzelésekből mi valósul majd meg

Az Ausztriai Internetoffenzíva nevű programot Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Wilhelm Molterer alkancellár indította útjára. Ez is jelzi, hogy a sógorok komolyan gondolják, az internet tekintetében szeretnének felzárkózni Európa és a világ élmezőnyéhez, például Dániához, Svédországhoz és Finnországhoz. "A célunk az, hogy a csúcsra érjünk. Nem engedhetjük meg, hogy az ország két részre szakadjon egy digitális szakadék miatt" - jelentette ki Alfred Gusenbauer.

A programban összesen 150 cég és intézmény vesz részt. A tervek szerint hat munkacsoportot hoznak létre, amelyek különböző témákat elemeznek ki. A csoportok által hozott javaslatokat összegyűjtik és ősszel az Osztrák Internetes Nyilatkozat formájában nyilvánosságra hozzák. Az egyes munkacsoportokat - amelyek neve Generációk és Képzés; Gazdaság, Infrastruktúra és E-kormányzat; Egészségügy és Szociális Ügyek; Biztonság és Fogyasztóvédelem; Tudomány és Kutatás, valamint Kultúra és Média lesz - neves gazdasági és oktatási szakemberek irányítják majd.


Gusenbauer osztrák kancellár és Molterer alkancellár a UPC Austria és a Telekom Austria vezetőjével

A projekt részeként elsősorban a lakossági szélessávú internethozzáférések számát akarják növelni. Ez jelenleg 50 százalékos. A tervek szerint hamarosan minden osztrák állampolgárnak és lakosnak lesz szélessávú internetelérése. Ezenkívül már működik az a központi honlap, ahol az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak és információkat olvashatnak a programmal kapcsolatban.

"Ausztria ugyan jelenleg a különböző összehasonlításokban a középmezőnyben található, de lehetséges, hogy Európában az öt legfejlettebb ország egyike legyen" - nyilatkozta Rudolf Fischer, a Telekom Austria vezetékes hálózati részlegének vezetője. "A célunk az, hogy növeljük az internethozzáférések számát" - közölte Robert Hackel, a Tele2 első embere. "Már rendelkezünk a megfelelő adattovábbításra képes hálózatokkal, ideje, hogy használjuk is őket" - szögezte le Rudolf Kemler, a Hewlett-Packard vezetője.

A most meghirdetett projekt különösen annak tükrében érdekes, hogy Ausztria már 2005-ben kidolgozott egy akciótervet, amelynek lényege az volt, hogy az állam 2010-re a világ öt vezető informatikai és távközlési országa között legyenek. Ezután tavaly április végén létrehozták az Információs és Kommunikációs Technológiai Részleget, amelynek szintén az a feladata, hogy Ausztriát mielőbb a világ élvonalába juttassa. A célok között szerepelt, hogy legkésőbb 2009-ig minden osztrák lakosnak legyen szélessávú internethozzáférése. Tavaly október végén a sógorok újabb programmal álltak elő, amely azt célozta meg, hogy Ausztria legyen Európa árammegtakarítási bajnoka. Kérdéses azonban, hogy mindezekből valóban mi valósul meg.

Az mindenesetre biztató az osztrákok számára, hogy a GfK-csoport által idén február elején a kelet- és közép-európai régióban végzett internetes felmérésekben jól teljesítettek, mind az internethozzáférések számában, mind például az online bankolás tekintetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MrWaczak #10
    Vajon mennyi férne föl egy ilyen pendrive-ra?
  • FoodLFG #9
    Ez is jól mutatja, hogy mennyi tartalék van még az ilyen elképzelésekben: 10/10-es net a maximumot is tudja hozni.
  • FoodLFG #8
    Yep nekem is jól megy. Múltkor pl egy torrenten átlépte az 1024 kB/s feltöltésben. Jó volt látni, hogy a utorrent sebességmérője mértékegységet (MB/s) váltott xD
  • Rockface #7
    U.I. A jobboldali pasinak ket bal keze van vagy a csapat fele lemaradt a fenykeprol?
  • Rockface #6
    Jah csak az ADSL sajnos nem tud 10/10Mb-et. Az ADSL2+ is csak 28/3,5Mb es ez is csak elmeletileg
    Nalam optikai kabel jon fel az emeletig es csak onnantol UTP-kabel, viszont gyakorlatilag is 10MegaByte-al tudok tolteni...FTTB
  • Mikeux #5
    Jaja. Itt debrecenben is megtalálható ez a megoldás.Gyorsabb, olcsóbb, egyeszerűbb.
  • FoodLFG #4
    Én nem látok jövőt az adsl-ben, főleg a nagyobb városokban nem sok értelme van. Persze ha tud legalább 10/10 megát, akkor alternatíva lehet, de egyébként üvegszál a házakig és onnan utp. Ez a legegyszerűbb.
  • bertino #3
    itthon max a digi fog még feljebb fejleszteni, mire ADSLt fejlesztik köv. generációra vagy feljebb a mostaninál, mi már rég vénemberek leszünk sztem :)
  • kicsibicska #2
    Nem lesz, és azért mert az olyan informatikásnak tűnik.
  • Darth Sith #1
    ez mind szép és jó, de itthon mikor lesz fejlesztés és miért fognak egy hatalmas pendrive-t?