Berta Sándor

Megfigyelőkamerák lesznek egész Franciaországban

A tervek szerint az európai államban a jövőben a háromszorosára növelik a biztonsági kamerák számát.

Franciaország a fejlesztéstől elsősorban a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc visszaszorítását várja. "A törvénytervezetet várhatóan a nyári szünet után tárgyalja majd meg a francia Nemzetgyűlés. A kamerákat felszerelnék a fontosabb utakon, bevásárlóközpontokban és áruházakban, pályaudvarokon és a vonatokon is. A beruházás költsége elérheti a több száz millió eurót" - mondta Michele Alliot-Marie francia belügyminiszter.

A videokamerás rendszerek fejlesztését Nicolas Sarkozy frissen megválasztott francia elnök is sürgette a Le Journal du Dimanche című hetilapnak adott interjújában. Sarkozy szerint ugyanis a kamerák felszerelése kifizetődött Nagy-Britanniában is.

Mint ismeretes, a világ egyetlen államában sem folynak olyan intenzitással és nagy számban a megfigyelések, mint a szigetországban. Tavaly novemberben Richard Thomas brit információs biztos kritizálta Surveillance Society című 102 oldalas tanulmányában a jelenlegi helyi folyamatokat. Nagy-Britanniában becslések szerint összesen 4,2 millió magán és állami videokamera van felszerelve és egy átlagos brit állampolgárt naponta körülbelül 300-szor fotóznak le vagy vesznek fel a szalagokra.

Mindezen adatok tükrében már senki sem lepődött meg, amikor idén január végén kiderült, hogy a brit belügyminisztérium legújabb tervei szerint az utcai lámpákba röntgenkamerákat szerelnek, amelyek képesek lesznek belátni az alattuk elhaladó vagy a közelükben tartózkodó személyek ruhái alá is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #3
    Röntgen kamera?? Ilyen nincs is! Aki volt már tüdő röntgenen az tudja mennyire macerás, adott távolságról kell késziteni, semmi mozgás stb. Nem is beszélve röntgen dozisról, nem véletlen van az olom mellény. Tök kacsa az egész. A királynő nevében....
  • lee56 #2
    Huh, valakinek hiperaktíválódott a fantáziája
  • Gauge #1
    És egyszer csak bejelentik, hogy Kelet-Eurázsia harcban áll Óceániával....