Berta Sándor

Egyetemeket fenyeget a RIAA

Az Amerikai Zeneipari Szövetség és Harry Reid helyi szenátor a felsőoktatásban egyre népszerűbb fájlcserélésnek szeretne gátat vetni. Kötelező felvilágosító előadásokra köteleznék az intézményeket.

Harry Reid, az amerikai Szenátus demokrata többségének vezetője olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelynek értelmében a költségvetési támogatást kapó amerikai egyetemeknek a jövőben kötelező lenne fellépniük a szerzői jogsértésekkel kapcsolatos fájlcserélés ellen. Mindez azt jelentené, hogy azoknak az intézményeknek, ahol a szakemberek a legtöbb szerzői jogsértést tapasztalják, kötelesek lennének felvilágosító előadásokat tartani a hallgatóik számára a szerzői jogról, és tájékoztatni az amerikai kormányt a kampány sikerének mértékéről.

Emellett az egyetemeknek technológiai lépéseket is kellene tenniük, például külön szűrőket felszerelni, amelyek megakadályoznák a letöltéseket. Reid ezenkívül követelte azt is, hogy az amerikai kormány készítse el és folyamatosan frissítse annak a 25 felsőoktatási intézménynek a nevét tartalmazó listát, amelyeknek a diákjai a leggyakrabban keverednek szerzői jogsértési ügyekbe.

Az ötlet a RIAA-tól származik. "A tanulóknak több mint a fele tölt le zeneszámokat és zenei albumokat a fájlcserélő hálózatokból" - jelentette ki Cary Sherman, a szervezet elnöke idén márciusban az amerikai Kongresszus vizsgáló albizottsága előtt.

Az Amerikai Zeneipari Szövetség kampánya persze nem csak ennyiből áll, a szervezet összesen 408 levelet küldött ki az elmúlt napokban amerikai főiskolák és egyetemek vezetőinek. A RIAA peren kívüli egyezséget ajánlott fel a fájlcserélés miatt indított jogi eljárásokban érintett hallgatóknak. A szervezet azért volt kénytelen a rektori titkárságokra küldeni a leveleket, mert adatvédelmi okokból az intézmények nem adják ki az érintett tanulóik nevét és címét. A szövetség kizárólag azt tudja, hogy a szerzői jogokat sértő fájlcserélést az oktatási intézményekhez kötödő IP-címről követték el.

Az amerikai egyetemek és főiskolák vezetői még nem alakítottak ki egységes álláspontot a kérdésben. A Washingtoni Egyetem továbbítja érintett diákjainak a helyiek által egyszerűen csak "zsarolóleveleknek" nevezett küldeményeket, viszont a Kansasi Egyetem kampuszán a gyanúsított diákok azonnali hatállyal elveszíthetik az internethozzáférésüket, amennyiben fájlcserélés közben tetten érik őket.

Más intézmények viszont úgy gondolják, ezek az oktatási helyek a szabad információcsere központjai és semmiképpen sem a RIAA "segédseriffjei". Így vélekedett nemrég például a Harvard Egyetem Jogi Iskolájának két professzora is, mondván nem az egyetemek dolga, hogy segítsék a kiadók műveinek védelmét. Charles Nesson és John Palfrey szó szerint úgy fogalmaztak, hogy: "Közösen fel kell lépnünk ez ügyben és közölnünk kell a RIAA-val, hogy húzzon innen!"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #5
  • FLD #4
    Charles Nesson és John Palfrey tök jól fogalmaztak:
    "Közösen fel kell lépnünk ez ügyben és közölnünk kell a RIAA-val, hogy húzzon innen!"
  • k9duli #3
    Bezzeg a hadsereget nem meri fenyegetni a riaa.
  • Razgon #2
    Inkább a politikusoknak és a hataloméhes szenátoroknak kellene felvilágosító oktatás. Tudom, halva született ötlet.
  • echo #1
    Hát én kalóz vagyok és azt hiszem ez normális.