Berta Sándor

Alvás és zuhany az internetkávézóban

Egyre több japán hajléktalan alszik és tisztálkodik Tokióban az internetkávézókban, mert nem bírják fizetni a magas lakásbérleti díjakat.

Egy fiatal szigetországbeli, aki kedvenc zenehobbijának hódolt, az Egyesült Államokba utazott. Pénze elfogyott, így Tokióba hazatérve nem talált elég olcsó szállást. Azóta hajléktalan és az internetkávézó az otthona. Ryo kényelmesen elhelyezkedik a hátra dönthető fotelben, maga elé tesz egy csomag cigarettát és egy csésze teát, hamarosan álomba szenderül a kávézóban. Muszáj, hogy kipihenje magát, hiszen másnap korán reggel indulnia kell dolgozni egy építkezésre.

Ryo egyike azoknak a japánoknak, akik lassan már egy új társadalmi réteget képviselnek. Ők azok a fiatal, többnyire szegény szigetországbeliek, akik mivel nem tudják fizetni a magas lakbéreket, inkább az internetkávézókban húzzák meg magukat éjszakánként. A 30 éves fiatalember egy héten öt napot tölt el így, hétvégente a barátjánál lakik. A japánok az új réteget internetkávézó-menekülteknek nevezték el.


Az országra jellemző, hogy a helyi egészségügyi minisztérium külön jelentésben kénytelen foglalkozni az 1300 japán internetkávézó többségét érintő szociális problémával. "Ez a jelenség számos szociális, egészségügyi és munkavédelmi kérdést vet fel. A problémát az jelenti, hogy még nincs pontos képünk arról, hány ember tesz így naponta és mi mit tehetünk ez ellen" - hangsúlyozta Tomohiro Uchino, a japán egészségügyi minisztérium szociális részlegének munkatársa.

Az érintett személyek többségének nincs állandó munkája, alkalmi megbízásokból tengeti az életét. Becslések szerint jelenleg már több mint kétmillióan élnek így. Ők annak a gazdasági válságnak és megváltozott hagyományos munkaetikának az áldozatai, amely Japánt egy évtizeddel ezelőtt érte el.

Ryo zeneszeretete miatt lett hajléktalan. Az Egyesült Államokba utazott, hogy más zenészekkel találkozzon, de ezzel teljesen felélte megtakarított pénzét. Tokióban egy szoba havi bérleti díja 600 eurónak megfelelő jen, így érthető, hogy nem tudott fedélhez jutni. Maradt az utcán való élet, majd az internetkávézókba való beköltözés. Ezeken a helyeken gyakran adnak neki és társainak ingyen alkoholmentes italokat és még zuhanyozási lehetőség is van.

Az internetkávézó-menekültek a napszámosok XXI. századi megfelelői. "A legtöbb munkaadó este felhív a mobiltelefonomon vagy küld egy e-mailt, hogy másnap munka lenne a számomra. Ezek azonban olyan munkakörök, amik nem nyújtanak jövőképet" - ismertette a helyzetet Makoto Yuasa, egy tokiói hajléktalanközpont munkatársa. A szakember szerint jóval több fedél nélküli japán van annál, mint ahányról a hatóságok tudnak és amennyi a hivatalos statisztikákban szerepel. Sokan alszanak nonstop nyitva tartó szaunákban és akár gyorséttermekben is. Utóbbiakat elnevezték McMenekülteknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hanandi #14
    Hat Japan q***va draga hely, es bar egyszer szeretnek eljutni oda, eszembe sem jutna elindulni ha nincs keznel legalabb ket milla a zsebemben /ami persze nem mostanaban lesz/ utikoltsegen felul :-(. De ahogy hallom megeri mert klassz hely.
  • Neerpelt #13
    Mert nem tudnak... ott már 1% munkanélküliségnél sikítoznak, hogy baj van...
  • Tyga #12
    hm..engem igencsak érdekelne kik járnak a saját kávézómba..hiába fizetnek azért h ott töltik az idejüket , ez a kávézó színvonalát erősen csökkentené.had ne kelljen megmagyarázni miért.pont ilyen helyen dolgozom és tisztában vok azzal ,(magyarországi viszonylatban)h az idejáró vendégkörnek a többsége érzékeny arra kik között fogyasztja el a kávéját és ül le egyet netezni.még ha nincs is a homlokára írva h hontalan nyilván egy idő után feltűnne mások számára is h tulajdonképp ez az otthona.japániában' még nem jártam ugyhogy nem ismerem az ottani emberek mentalitását..azért az ingyen alkoholmentes ital sokmindent elárul..amiben a cikkben szó van az már rég nem nevezhető internetkávézónak..inkább vmiféle jobb színvonalú fizetős hajléktalanszálló net szolgáltatással:)
  • ericghar #11
    Ráadásul a Japán csövesek melóznak (ha hinni lehet a cikknek), ami hazai társaikról nemigen mondható el.
  • Inquisitor #10
    A világon az egyik legdrágább hely ingatlan ügyileg Japán, de Tókió meg tényleg súlyos eset.

    Tetsuo - "Az ottani hajléktalanok várható élettartama még mindig magasabb a miénknél."
    Szerintem egy ottani átlagon aluli csövesnek is nagyobb a várható élettartama, mint egy itteni átlagmelósnak :(
  • Inquisitor #9
    "ha nekem netkávézóm lenne én annyira nem csípném, ha valaki csak úgy minden nap ott aludna. - mondjuk nem lenne szívem kidobálni az utcára.."

    Ha kifizetik, márpedig kifizetik, az időt amit ott "töltenek", akkor hol érdekelne téged? :)
  • asysoft #8
    "Utóbbiakat elnevezték McMenekülteknek."
    Csak nekem tűnik ez egy rossz magyar szóviccnek?
  • cateran #7
    hmmmm ez mááá vót:P
  • Kandurex #6
    "Tokióban egy szoba havi bérleti díja 600 eurónak megfelelő jen,"

    ez durva...én meg asszittem csak nálunk vannak ilyen vad árak :/
  • Tetsuo #5
    A japán hajléktalanoknak (akik százalékban kevesen vannak és több diplomás van közöttük mint az itthoniak között), akik segítenének kihúzni a magyar gazdaságot, odaadnám a mostani képviselők házait. Ammit sajna nem biztos h elfogadnának..