Gyurkity Péter

Újabb sebességrekord az Internet2 hálózatán

A következő generációs hálózatot fejlesztő konzorcium tavaszi ülésén ismertették a decemberben elért új rekordot, amely immár megközelíti a 10 Gbit/s-os elméleti határt. Eközben már készül az új gerinchálózat, amely tízszeres növekedést biztosítana.

Az Internet2 konzorcium tavaszi találkozóján szó esett a december utolsó két napján, vagyis alig 24 óra leforgása alatt elért két új rekordról, amelynek eredményeként az IPv6 technológia alkalmazásával megközelítették a hálózat elméleti adatátviteli határát. A 7,67 és 9,08 Gbit/s-os sebesség várhatóan az utolsó ilyen rekord, mielőtt elérik a felső limitet.

A kísérletben a nagy mennyiségű adat a Tokiói Egyetemről indult, majd a fél Földet megkerülve, Chicagón és Amszterdamon át visszaérve a japán fővárosba tette meg a több mint 20 ezer mérföldes, vagyis nagyjából 32 ezer kilométeres utat. December 30-án 7,67 gigabitet tudtak továbbítani egyetlen másodperc alatt, amit a protokoll módosításával egy nappal később 9 gigabit fölé tornáztak fel. Ez minden korábbinál jobb eredmény, és ezzel megelőzték a külön kategóriaként számon tartott IPv4-es megoldást is, ahol eddig 8,8 Gbit/s volt a rekord.


Az óriási sebesség érzékeltetésére kijelentették, hogy a Mátrix című film nagy felbontású változatát ezzel a módszerrel mindössze fél perc alatt továbbítani lehetne, egy átlagos otthoni elérés esetében ez pedig mintegy 2 napot venne igénybe. Ez sem elég azonban a kutatóknak, hiszen már javában készül egy vadonatúj gerinchálózat, amely még az Internet2-höz képest is tízszeres növekedést biztosítana a sebességben, így idővel elérhetővé válna a 100 Gbit/s is. Így már a fent említett filmet alig néhány másodperc alatt továbbküldhetnénk a hálózaton, hihetetlenül felgyorsítva az adatcserét - az már más kérdés, hogy ezek a sebességek (akár csak az 1 Gbit/s) mikor lesznek széles körben elérhetők.

Otthoni felhasználásról természetesen nincs szó, hiszen maga az Internet2 a felsőoktatási intézmények és kutatócégek közötti kapcsolatot biztosítja. Feladata jelenleg mindössze az ilyen és ehhez hasonló kutatások megfelelő hátterének biztosítása, a konzorcium pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy a hálózatot egy másik hasonló megoldással, a National LambdaRail névre keresztelt platformmal egyesítsék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Admiral #17
    Szerintem még jópár év, sajnos. Nagyon sok eszközt kell lecserélni ehhez.
  • Admiral #16
    OEO router: Optical->Electronic->Optical, az optikai jelet előbb elektronikus jellé alakítják, majd a router tovább küldi a kiválasztott optikai úton, újra optikai jellé alakítva

    OBS: Optical Burst Switching, rövid ideig tartó, nagyobb adatmennyiség kapcsolása
    OPS: Optical Packet Switching, optikai csomagkapcsolás

    A jelenleg legelterjedtebb SDH/ngSDH nyalábolók tudtommal még OEO-t használnak, OPS-re még várni kell.
  • fifi #15
    OEO OBS OPS
    ezek mik pontosan?
  • Sanyix #14
    Amúgy mikor várható az IPv6-ra átállás úgy egészben? (Úgy hogy már az otthoni netszolgáltatások is ipv6-on mennek, és már nem egy ip-t, hanem egy ip tartományt kapunk a szolgáltatótól.)
  • Admiral #13
    Nem azért, de egy gerinchálózat nem 10 Gbps-es sebességgel megy...
    Pl. 2002-re már 250 ezer km-nyi interkontinentális fényszálvezetékeket fektettek le, aminek a kapacitása 2,56 TeraBit/sec. (Azóta valószinűleg ez a kapacitás sokkal nagyobb.)

    Egy kábelvezetékben több kábel lehet, kábelenként lehet 1000 fényszál, fényszálanként akár 160 db. használt hullámhossz, és HULLÁMHOSSZONKÉNT 2.5 vagy 10 GBit/sec adatot tudunk átvinni.

    A routerek elkészítése tényleg kihívás egyelőre, mivel egyelőre OEO routerek kellenek, de idővel lehet hogy lesz OBS, és OPS is.
  • ssdb #12
    nem rossz, nem rossz de lesz ez még jobb is
  • Mo.Organ #11
    Megvan mért volt nekem lassú napokban akkor a netem itthon. Mert ezek a majmok lefoglalták a hálózatot.
  • kvp #10
    Ez egy gerinchalozat. Tehat ha egy ilyet hasznal mondjuk 1 millio ember, akkor mindjart csak 10 kilobit, ami meg modemes sebessegnek is keves. Tehat ez meg mindig nem olyan nagy sebesseg, csak annak tunik. Arrol nem is beszelve, hogy ma egy ujabb gep tudja az 1 gigabitet, tehat 10 pc kepes lenne tulterhelni egy ilyen halozatot. A nagy feladat az utvalasztok (router-ek) elkeszitese es az ipv6 hasznalata, tovabba a 16 bites tcp ablakmeret kiterjesztese. (papiron mar mindegyik letezik, gyakorlatban csak kiserleteznek veluk)
  • shabba #9
    Nem értem miért ilyen mezei home user kategóriájú winyókban gondolkodtok. Ott ahol hajlandók megfizetni hogy akár száz ezer dollárért legyen 10 Gbps-es végpont és hasonló összegeket hajlandók hálózati eszközökre költeni amik ezt a sebességet megfelelően kiszolgálják, ott hajlandóak lesznek költeni hasonló pénzösszeget megfelelő nagysebességű adattárak kialakítására is. Ott ahol ilyen nagysebességű adatátvitelre van szükség, ott az átküldendő adatmennyiség is hatalmas, nem egy mezei user 200 GB-os SATA winyóját veszik alapul, hanem igen komoly és drága adattárolási rendszereket üzemeltetnek.

    Mondjuk egy CERN-nél vagy grid-es rendszereknél vagy obszervatóriumoknál nagymennyiségű csillagászati adat kiértékeléséhez. Ilyenekben kell gondolkodni, nem abba hogy tölti le józsika warezben a mátrix 5. részét fél perc alatt HD-ban.

    Otthoni használatra home usernek az elkövetkezendő 10 évben is bőven elég lesz a 100 Mbps-es végpont, örülhet ha legalább kiépül az optikai végpont és egyáltalán meglesz a 100 Mbps. Annak a kiszolgálásához pedig bőven elég a jelen winyók adatátviteli képessége. Esetleg ott ahol a gigabit is gazdaságon szóba jöhet addigra már a flashes vagy pramos adattárolók sebességi is felnő a gigabit által elérhető szintre. A jelen flashes tárolók is tudják már ennek közel harmadát és az ilyen tárolók adatáviteli sebességre évről-évre gyorsan nő, a pramost alapban sokkal gyorsabbnak várják. Szóval mire gigabit lesz az otthonokba addigra ez már messze nem lesz probléma. A pramos adattárolók majd ha 1x lesznek már a 10 Gbps-hez is megfelelő kapacitást adhatnak majd.

    2010 után meg majd jön a 100 Gbps-es ethernet szabvány, persze mire abból lesznek megfizethetőbb árú végponti eszközök hogy egyetemi hálókonn tesztelgethessék az még odébb lesz.
  • beef #8
    Majndem sikerült: "(1.152 MB/sec)" az 1.125 és nem MB, hanem GB, egyébként stimmel ;)