Gyurkity Péter

Tovább növeli sebességét az Internet2

Az elsősorban egyetemeket és kutatási intézeteket kiszolgáló hálózat mögött álló csoportosulás ugrásszerűen növelné a kapacitást, és a jelenlegi 8 Gbps-ről egészen 100 Gbps-re növelné a sebességet.

Az Internet2 konzorcium a hálózat frissítésével és partnere, a Qwest Communications lecserélésével szeretné elérni a drasztikus gyorsulást. Többek között erről tanácskoztak a szervezet tagjai tavaszi gyűlésükön, ahol az elérendő célokat is kitűzték: a jelenlegi - elméleti - 10 Gb-es sebesség helyett első lépésben 100 Gb-et, majd ennél is jóval többet irányoznak elő. A tervet az igények párhuzamos megnövekedésével indokolták.

Az elmúlt években folyamatosan beszámolhattunk a következő generációs hálózaton elért sebességrekordokról, ami a repülés hőskorára emlékeztetve fokozatosan javult, ahogy a világ több pontján igyekeztek túlszárnyalni a korábbi eredményeket. 2004 májusában még 4,23 Gb/s-ot értek el a szakemberek, míg idén februárban Japánban már 8,8 Gbps-es rekord született, amely igencsak megközelíti az elméleti 10 Gb-es határt. Többek között ezért is szeretné megújítani a hálózatot a 201 felsőoktatási intézményt tömörítő csoport, amit új technológiákkal és szolgáltatója lecserélésével.

Az Internet2 ugyanis jelenlegi a Qwest hálózatát használja megosztva, és a jelenlegi alkalmazások - pontosabban az óriási adathalmazok a kutatási és oktatási intézmények, illetve a megfigyelő állomások, műholdak, teleszkópok, stb. között - igencsak kikezdték ennek korlátait. A kezdeményezésben az eltérő színű (hullámhosszú) fény alkalmazását vetik fel, amely kezdetben 10, végül egészen 80 variációt eredményezne. Ez első lépésben 100 Gb-re növelné az elméleti áteresztő képességet, míg a végleges változat jó ideig elegendő kapacitást biztosítana.

Douglas Van Houweling, a konzorcium első embere elmondta, hogy már korábban felvették a kapcsolatot egy másik következő generációs hálózattal, amely a National LambdaRail nevet viseli, ám az egyesítésről szóló tárgyalások megakadtak. A tervezett változtatásokat azonban enélkül is végrehajtják, így az Internet2 mindenképpen jelentős mértékben gyorsul. Példaként említette a Mátrix mozifilm nagy felbontású változatát, amelynek továbbítása mindössze fél percet venne igénybe, míg egy átlagos otthoni kapcsolat esetében ez két napot jelentene.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kiwi2 #29
    szuper az oldalatok!
    további sok sikert:
    gábor
  • quentit #28
    Nem ártana már szerkesztés funkció...
  • quentit #27
    A gigát helyet a 60 gigát akartam írni... :)
  • quentit #26
    A gigát még sose sikerült túllépni, mert az qrva soknak számít... Én is féltem amikor bekötöttem, de tényleg sok, átlag 20-30 gigát forgalmazok, ráadásul tullépés esetén is megy tovább a net csak 512/128-al. Ami jó, mert ezt úgyis ritkán fogom elérni ha fogom egyáltalán... Ha nem töltesz le csupa olyat amire nincs is szükséged akkor ez bőven elég mivel nem kell előre letöltened a dolgokat hanem elég amikor szükség van rá hisz qrva gyors.

    Persze a T-Com 150 Gigabyte-ja jobb, de ott 2048 a max. sávszél 5000-el szemben és a feltöltésük is lassabb...
  • Szefmester #25
    az átlagember átlag netjére gondoltak.. nekem pl csak 512/128asom van...
  • Mardel #24
    hehe 30 vagy 60 giga korlát? 1 ilyen HD film aztán integethetsz a gyorsnetednek a következő hónapban!
  • quentit #23
    "míg egy átlagos otthoni kapcsolat esetében ez két napot jelentene"

    ez ERŐS túlzás. chello plus-on egy HD film kb. 1.5-2 óra, és nem nap!!! (chello plus: 5 mbit/sec)
  • Sanyix #22
    Hát itt nem az adsl technólógiai korlát miatt van kis feltöltési sebesség, hanem a szolgáltatók miatt... Elvileg 768 kbitet tud felfelé, ehhez képest max 384-et adnak.
  • BiroAndras #21
    Az árazás nem csak a technológián múlik, hanem a szolgáltatókon, és az egyéb körülményeken is.

    A jelenlegi sávszélességenél nem is a letöltéssel van baj, hanem a feltöltéssel. Egyre több dologhoz kellene (pl. játék, IP telefon, P2P). Ez viszotn sajnos technológiai korlát az ADSL-nél, úgyhogy meg kell várni a következő generációt.
  • Akuma #20
    A sebességek állandó növelése helyett az árának az állandó csökkentésével kellene foglalkozniuk.. Pofátlanul sok pénzt elkérnek ezért a kiba netért, ami sokszor nem is működik! Ráadásul a kisebb sávszélűá net nem ér semmit, az 5 gigás adatforgalom korlátja miatt!! Nagy 0 az egész, persze jó drágán van ez is!
    A jelenlegi 2500Kbites net nekem bőven elég, minden hozzáférhető ezzel a sebességgel.

    Havi petabájt forgalom meg kell a fenének... eleinte el lehetne vele hülyülni, de semmi értelme!!
    Nameg a tárhely is pénzbe kerül.