MTI

Stagnáló bevétel a magyar HP részlegnél

A HP megtartotta, sőt erősítette tavaly a magyar nyomtatási és képalkotási piacon a vezető pozícióját, s javította helyzetét a nagyvállalati és professzionális nyomtatás területén, ugyanakkor bevétele stagnált, bizonyos területeken pedig csökkent 2005-höz képest.

Czinege László, a HP képalkotási és nyomtatási divízió igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: anyavállalatai előírások miatt konkrét számokat nem közölhet a tavalyi üzletmenetről, ám azt kifejtette, hogy a magyar piacon párját ritkító, értékben mintegy 20 százalékos visszaesés következtében csökkent a lakosságnak értékesített nyomtatók darabszáma, míg a vállalati piacon stagnáltak eladásaik. Ez utóbbin belül a színes lézernyomtatók területén visszaesés következtet be, aminek az igazgató szerint főként az az oka, hogy a cégek borúsan ítélik meg kilátásaikat, s úgy vélik nem lesz szükségük ilyen berendezésekre.

A tavalyi eladásokra hatott az is, hogy júniustól a kormányzat jelentősen visszafogta vásárlásait. Az igazgató elmondta: a kis- és közepes cégek körében tavaly sem növekedtek nagy mértékben a HP eladásai, mivel ezek a vállalatok még mindig inkább egy olcsóbb, de drágábban üzemeltethető nyomtatót vesznek, mint fordítva.

Az idei kilátásokról Czinege László közölte: eladásaik értékbeli növekedését 2007-ben sem várják, sem a lakossági sem az irodai piacon. Egyrészt a piaci helyzet miatt, másrészt pedig azért, mert az eszközök átlagára folyamatosan mérséklődik. Hozzátette: a HP éppen ezért a szolgáltatásokra koncentrál, ahol már az idén is várható eladásaik bővülése.

Miskei Gábor, a fogyasztói üzletág vezetője az eseményen elmondta: tavaly a forgalmazók összesen 300 ezer digitális fényképezőgépet adtak el a magyar piacon, szemben az egy évvel korábbi 255 ezerrel. Az idén várhatóan nem nő tovább a piac, míg a HP szeretné megtartani az itt meglévő 5-7 százalékos részesedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!