Gyurkity Péter

Teljeskörű törés a HD-tartalmakhoz

Az elsőként felbukkanó félmegoldás után egy hackernek mind a HD DVD, mind pedig a Blu-ray másolásvédelmét sikerült megkerülnie, lehetővé téve bármely tartalom szabad lejátszását és másolását.

A Doom9 fórum egyik látogatója, a magát Arnezami néven regisztráló hacker a jelek szerint elkészítette a végleges megoldást a két rivális formátum védelmének megkerülésére. A megoldás az AACS másolásvédelem által felhasznált, a lejátszókat és lemezeket egyedi azonosítóval megkülönböztető kulcsok visszafejtésén alapul és lehetővé teszi a módszer alkalmazását bármely egyéb kiadvány esetében, mindenfajta korlátozástól mentesen.

A korábban ismertetett trükk egy lejátszószoftver hiányosságát használta ki, megszerezve a lemez egyedi azonosítóját (Volume Unique Key, VUK). Ennek birtokában ugyan lemásolhatták az adott kiadványt, ám ezzel még nem nyílt mód az egyéb tartalmak védelmének feltörésére. A sikeres törést az AACS-t felügyelő szervezet is elismerte, ám véleményük szerint a veszély jelentősége elhanyagolható, mivel a módszer könnyedén kiszűrhető. Most azonban változott a felállás, hiszen mindkét formátumnál alkalmazható univerzális megoldásról van szó.

Igaz, egyelőre még csak az a lehetőség tárult fel, hogy megjelenjenek ilyen és hasonló szoftverek, tehát a széleskörű alkalmazás még odébb van. A kiadók azonban még most is kivédhetik az eljárást, feltéve, hogy időben reagálnak, és módosítják a jövőben megjelenő kiadványok kulcsait, illetve letiltják a visszafejtett azonosítókat tartalmazó példányokat. A nagy kérdés, hogy mindezt mennyi idő alatt tudják végrehajtani, bár az a kalózok szemszögéből mindenképpen jó jelnek számít, hogy még a terjeszkedés felgyorsulása előtt sikerült ráakadni egy univerzális megoldásra.

A részletekről - az egyes kulcsok visszafejtéséről, valamint a további lépésekről - a fenti linken, illetve itt olvashatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zseko #25
    Igaz, már régi post, de eszembe jutott, hogy teszem azt, vezek filmeket x másolásvédelemmel, feltörik, új y másolásvédelem, frissítés a lejátszón, ezt is feltörik, új z másolásvédelem, frissítés a lejátszón stb... De akkor most ha akár az x, akár az y másolásvédelemmel ellátott lemezemet akarom újból megnézni, akkor most frissítsem vissza a lejátszót minden egyes alkalommal az ahhoz tartozó szintre, vagy hogy tudom újra megnézni azokat a filmjeimet, amiknek már nem érvényes a kulcsa, és le van tiltva??
  • Hegyikecske #24
    na végre, akkor mostmár nyugodtan vehetek iet, nem lesz gond vele :D
  • Berber #23

    6.1.2.1 2007 02 14
    - New: Added support for new versions of the SONY Arccos protection
    to the option to remove "Protection based on unreadable Sectors"
    - New: Added HD DVD and AACS support.
    (Registered users need an upgrade key, currently only available to
    registered beta testers)
    - New: Added AnyDVD HD Ripper
    - Fix: Problem with multi-angle titles and Sony Arccos protection
    - Some minor fixes and improvements
    - Updated languages
  • Berber #22
    Mától nekem is megy a dolog! Csak a BR-HD DVD combó hiányzik. A sw elérhető!
  • haxoror #21
    thx Arnezami!
  • Yfel #20
    Theodora (#3): Ne Fesd az ordogot a falra :o)))

    Gladiator (#14): En sem vagyok teljesen tisztaban a reszletekkel de ha jol tudom, akkor egy szamitogepes HD DVD lejatszot hasznalt a feltoro es azt figyelte, hogy mi hogyan valtozik a memoriaban.

    Ha minden igaz akkor ket programot hasznalt: az egyik egy memory-dump-ot csinalt, a masik pedig egy hex editor volt amiben meg tudta nezni a memoria-ertekeket. A kulcsot ket memory-dump osszehasonlitasaval talaltak meg. Az egyiket azelott csinaltak mielott elkezdtek volna jatszani a lemezt, a masikat pedig akkor miutan a program elkezdte hasznalni a kulcsot.
    Persze lehet, hogy felig hulyeseget beszelek, valaki jobban hozzaerto leirhatna az eljarast.

    Azt hiszem nehanyan arrol beszelnek, hogy a kiadok hiaba valtoztatjak meg a kulcsokat, az ujak feltarasat ugyanezzel az eljarassal el lehet vegezni, tehat a masoloprogramok (DVD Decrypter meg hasonlok) egy gyors frissitessel lepest fognak tudni tartani az iparral. Magyarul a filmipar mar megint kidobott egy par-tizmillio dollart es 5 ev munkat a semmire, ahelyett, hogy a penzt es az energiat olyan filmekbe fektettek volna, amit erdemes megvenni eredetiben :o)

    Y
  • ssdb #19
    Skydrake: nálad a pont :) Mer ez így van és totál igaz
  • skydrake #18
    Amit meg lehet nézni, azt le is lehet másolni valahogy...
    Ez mindig is így lesz.

    Visualchat.hu Rulez!
  • Gladiator #17
    na ok, de utana mit csinal? nem konkretan, lepesro lepesre, csak valahogy...
  • Myron #16
    átmásolja gond nélkül, csak utána ha berakod és játszani akarsz, kiírja h tedd be a CD-t. kb ennyi.