Gyurkity Péter

Kutatásokhoz ajánlja a PS3-at a Sony

A Sony a játékok mellett egyéb területeken is saját megoldását ajánlja: a Stanford Egyetemmel karöltve fontos gyógyászati kutatásokhoz használnák fel a konzolt, főként annak nagy teljesítményére alapozva.

A japán óriás a debütálást követően egyre jobban kihangsúlyozza, hogy a PlayStation 3 nemcsak hagyományos szórakoztatói szerepkörben, hanem egyéb területeken is jól jöhet, az otthoni felhasználás mellett a vállalatok, intézmények számára. Példaként a Stanford Egyetemmel közösen indított folding@home projektet hozzák fel, amelyben fontos fehérjekutatásokat gyorsítanak fel az otthonokban használt konzolok bekapcsolásával, a népszerű SETI megoldásához hasonlóan.

Az ötlet egyáltalán nem új, hiszen a kutatások gondolatát már augusztusban megpendítették, szintén a Stanford projektjére hivatkozva. A különálló szoftvert igénylő hálózatba bekapcsolódva a felhasználók konzoljaik ki nem használt teljesítményével segíthetik a kutatást, felgyorsítva az ahhoz szükséges számítások elvégzését. Konzolok ezreire támaszkodva ez már komoly előnyökkel járhat: a Sony számításai szerint ily módon akár a huszadára csökkenthetik a szükséges időt, és a PS3 könnyedén kiválthatja a jelenleg erre a célra alkalmazott hagyományos asztali számítógépeket.



A nagyszabású program azután indul majd be, hogy a konzol világszerte elérhetővé válik. A PS3 eddig az Egyesült Államokban, Japánban, Hong Kongban és Tajvanon rajtolt el, míg az európai megjelenést márciusra halasztották. A tengerentúlon nem kis bonyodalmat okozott a szűkös utánpótlás, illetve a hatalmas vásárlói roham, ám a vállalatnál azt remélik, hogy máris túl vannak a nehezén. A legújabb kijelentések szerint már a megfelelő ütemben gyártják a készülékeket, és elérhetőnek tartják az egymilliós példányszámot az év vége előtt. Az amerikai igényeket kielégítendő, légi úton folyamatosan szállítják az utánpótlást az USA-ba, ahol rövid időn belül ismét elapadnak a készletek.

A Sony több újítással is igyekszik még vonzóbbá varázsolni a sokat késlekedett zászlóshajót. Ilyen a már említett kutatási célú felhasználás, az Xbox Live-ra hajazó PlayStation Network szolgáltatás, valamint a Blu-ray és a nagy felbontású tartalmak támogatása, amely egyelőre szép lassan, döcögve terjed a felhasználók körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #73
    ("Te meg hosszan győzködtél, hogy de igen."

    Hát dehogyis, csak úgy tűnik, nem értetted meg. Azt mondtam, hogy a raw teljesítmény nagy része a gyakorlatban is használható.)
  • dez #72
    "A G80 procijai már sokkal jobban kihasználhatók, mint a korábbi generációké, és már azokkal is sokat elértek."

    Még így is igaz, amit írtam. (Nem flops-ban, abban elméletileg[!] már jobb a G80.) Ezek a stream procik messze nem teljes értékű procik. A Cell SPE-i sem, de sokkal közelebb állnak ahhoz.

    "Ráadásul most már külön erre a célra fejlesztett nyelv, amin egyszerű programozni."

    Ez így nem igaz. Ezzel dolgozni szándékozó programozóktól hallottam, hogy azért nem olyan egyszerű. Csak egyszerűbb, mint a korábbi generációkon.

    "És még mindíg csak a kifejezetten nekik való feladatokat kell rájuk bízni, minden másra bőven elég a 2 magos (nemsoká 4) általános célú CPU."

    Ezt úgy kell érteni, hogy már ma is mindenkinek 2-magosa van, és "nemsoká" már mindenkinek 4 lesz...? :) Szerintem nem.

    "Ráadásul a DX10-zel jelentősen csökkenni fog a GPU driverek CPU terhelése."

    Aha, végülis jelentősen: 30%-kal.
  • BiroAndras #71
    "A Cell SPE-i jóval többet tudnak, mint akár a G80-as kis procijai, és könnyebb is őket használni, programozni."

    A G80 procijai már sokkal jobban kihasználhatók, mint a korábbi generációké, és már azokkal is sokat elértek. Ráadásul most már külön erre a célra fejlesztett nyelv, amin egyszerű programozni. És még mindíg csak a kifejezetten nekik való feladatokat kell rájuk bízni, minden másra bőven elég a 2 magos (nemsoká 4) általános célú CPU.
    Ráadásul a DX10-zel jelentősen csökkenni fog a GPU driverek CPU terhelése.

    "Ugye te szoktad mondani, hogy nem csak a raw flops-t kell nézni..."

    Te meg hosszan győzködtél, hogy de igen. Itt alapvetőan hasonló procikról (igen, az SPE-k többet tudnak) van szó, és hasonló feladatokról, tehát lehet összehasonlítani. De természetesen a gyakorlat fog dönteni.
  • Sanyix #70
    Igen, egy számot, mértékegységgel :)
  • dez #69
    (És mellesleg egyszerre 2 hozzáférési művelet mehet, ráadásul 8 puffer is van.)
  • dez #68
    25.6GB/s már jelent valamit? :)
  • dez #67
    "Az arany architekturalis okokbol kb. 1:4, tehat az nvidia 128 procis rendszere 32 cell spu-nak felel meg."

    Nem hinném. Eleve csak 2x annyi (elméleti) flops-t tud a G80, mint a Cell, tehát nem 4x erősebb, csak 2x, és ez is csak elméleti. Ne felejtsd el, hogy a G80-ban nagyon egyszerűek azok a kis procik, 1.2GHz környékén mennek, ellentétben a 3.2GHz-es Cellel (jobb hűtéssel, pl. munkaállomásban, mehet 4GHz fölött is), közös cache-en osztoznak, stb.
  • dez #66
    Bőven van egyéb eset is: amikor egyszerre relatíve kisebb adathalmokon kell számításigényes műveleteket végezni. A #38-asban linkelt feladatok is többnyire ilyenek, vagy pl. médiafeldolgozás, stb. De egyszerűbb scenek-k azért beleférnek 256MB-ba, cserébe komoly számításigényes effektekkel lehet telerakni. (Már ha lesz valamilyen Cellre optimizált renderer.)
  • dez #65
    "Ez annyit jelent, hogy a nodenetbe (screamerNet) be lehet iktatni Linuxos gépeket is, ergo nem maga a LightWave üzemel Linux OP alatt, csak a MAC-kel vagy Win-nel meghajtott központi masina felismeri ezeket is."

    Igen, magam is írtam, hogy csak a rendererből van Linuxos.

    "Tehát LW még mindig nincsen LINUX-ra."

    Mondjuk úgy, félig van... A modellező, object-szerkesztő, stb. nincs, de a renderelés mehet Linuxon is. (Persze egyelőre csak x86.)

    Viszont, talán idővel ráhackolják PS3-ra is az OS-X-et... Mondjuk sok értelme nem lenne így sem LW-t futtatni PS3-on, mert az SPE-k kihasználatlanok maradnak, és ugye az lenne a lényeg. És persze 256MB-ba sem valami sok renderelési adat fér. Mondjuk egyszerűbb scene-k, de sok számításigényes effekttel igen. (Meg nem tudom, az LW mennyire vonja be a GPU-t a renderelésbe.)

    Egyébként várhatóan jönnek majd Cell alapú munkaállomások is. Ha így lesz, nagyon valószínű, hogy a NewTek kihozza rá az LW-t. Már amúgy is van tapasztalatuk a PowerPC családdal.

    "Ezt a lépést valszeg azért követte el a NewTEK, mert mind a Win, mind az OSX fizetős oprendszer, és a renderfarmok nem arról híresek, hogy 1 gépből állnak. Feltételezem, hogy ez inkább piaci nyomás, gazdasági megfontolás vagy marketingfogás volt, mint nyitás a Linux felé."

    Nyilván.
  • Sanyix #64
    Én sem csak procira gondoltam, és nem is csak azt írtam... ddr nevű prociról nem hallottam még :)