Gyurkity Péter

2008-ra jöhetnek a CPU-GPU hibridek

Az AMD vezetői szerint már két éven belül megjelenhetnek a hagyományos központi és grafikai processzort ötvöző megoldások. Az Intel eközben bemutatta 80 magból álló speciális fejlesztését.

Phil Hester, az AMD technológiai igazgatója a Cnetnek adott nyilatkozatában beszélt a CPU-GPU hibridek megjelenésének várható időpontjáról. Ez a vállalat számítása szerint legkorábban 2008-ban következhet be, addigra ugyanis sikeresen ötvözhetik a számítógépekben található központi és grafikai processzorokat, elkészítve egy mindkét feladatra egyaránt alkalmas megoldást. A vállalat a 45 nanométeres technológiára vár, ezzel várhatóan több új fejlesztés is zöld utat kaphat.

A hibrid fejlesztésekről már korábban beszámoltunk, ebben ugyanis nemcsak az ATI-AMD páros, hanem az Nvidia és az Intel is lát némi fantáziát. A cél a CPU és a GPU egyesítése, mégpedig olyan speciális eszközökben, amelyek új területeken hódíthatnak, elsősorban alacsony árukkal és elfogadható teljesítményükkel. Ebben a két nagy rivális, az AMD és az Intel járhat elől, hiszen ők az x86-szegmens vezető gyártóiként megfelelő tapasztalattal és kellőképp széles bázissal rendelkeznek, vagyis sikeresen lebonyolíthatják a fejlesztést és a megjelenést. A konkrét tervekről egyelőre mindkét fél hallgat, de nem kell már sokáig várnunk, hogy megismerkedjünk a várható újdonságokkal.

Az Intel máris szolgált egy meglepetéssel, igaz, ettől eltérő területen. A most zajló Intel Developer Forumon rántották le a leplet a Tera-Scale néven futó kutatási projekt első eredményéről, egy 80 magból álló chipről, amely 3,1 GHz-es órajelén wattonként 10 gigaflop teljesítményt nyújt. A számításigényes, nagy lebegőpontos kapacitást igénylő feladatokra szánt fejlesztés nem kompatibilis az x86-vonallal, ám a szükséges nagy sebességű I/O interfészek és egyéb komponensek elkészültekor új magasságokba repítheti az ágazatot. Paul Otellini, a cég elnöke szerint erre mintegy 5 év múlva kerülhet sor.

Addig tovább folytatódik az asztali szegmens bővítése: a Core 2 Quadro, vagyis a négymagos processzorok novemberben debütálnak, 2007 elején érkeznek az olcsóbb példányok, míg az ikermagos család elterjedését nagyszabású reklámkampánnyal igyekeznek megkönnyíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TH448 #19
    Már bocs, de ekkora hülyeséget, mint a vége, amit írtál, inkább ne is mondj...
  • nenad #18
    bar igy most megnezve az Alan Wake inagem bemutatot.. Nem semmi.
  • nenad #17
    ennek nemigen lesz olyan jelentosege sztem.
    Marmint nem a jatekiparban > a megjelenitesben.
    Sztem sokkal hasznosabb lehet siman AI, vagy egyebre.

    Maskulonben meg nyilvanvalo a tobbutas szoftverek tudnak irtozatosat profitalni belole, s ahol ilyet hasznalnak, ott a teljesitmeny sosem eleg..
  • csimmasz #16
    Ha jól értem ez az egybe cpu/gpu nem a hard kór gamereknek készül kifejezetten.Inkább költséghatékonyabb esetleg méretben kissebb készülékekhez nyomják főleg.
    A tokozás költségét megspórolják,nameg a hely,sokkal kissebb kell neki.
  • dez #15
    Textúrák? Rég rossz, ha a main ramból kell rendeelés közben olvasgatni. (Ilyenkor jön jól a nagy sávszél a buszon!)
  • dez #14
    koponyába, nya
  • dez #13
    Nyilvánvalóan. Kell hozzá még egy agyinterface, és mehet is a komonyába. :p
  • Zsoldos #12
    Van par tevedes itt. "A CPU számolja ugye az AI-t, a fizikát, a poligonok koordinátáit" ez utobbiert a vertex shader felel (vagy mar korabban a hardveres t&l) Szoval ez is lejon a kommunikaciobol. Ottvannak viszont a texturak, aminek azert kell savszel. Ennek ellenere valo igaz, hogy egy 4-8x agp koruli savszel boven eleg egy csucskartyanak is.

    "akkor láttam hogy a grafkártya sima PCI üzemmódban volt!"
    az csak annyit jelent, hogy a pci-s videokartya kapja a boot prioritast, nem az agp. A kartyat max agp 2x-esbe kapcsolhatod vissza. Erre nemelyik allergias, de ha mukodik, tenyleg keves esik vissza a teljesitmenybol.
  • juzosch #11
    Aztán már csak a merevlemezt, monitort, billentyűzetet meg az egeret kell beleintegrálni:)
  • juzosch #10
    "14 általános aminél a szoftver dönti el, hogy mire használja"
    Igen, ezt nevezik manapság CPU-nak.