Gyurkity Péter

A PC-k felében lesz Multi-GPU 2012-re

A fenti mondattal foglalhatók össze a Jon Peddie Research várakozásai, amelyek a grafikus kártyák piacának, illetve a Multi-GPU technológiák erősödését jósolják az elkövetkező években.

A piackutató cég egyszerre több tanulmányt is közölt, amelyekben a grafikus vezérlők játszanak fontos szerepet, most ezekből szemezgettünk, hogy némi képet kapjunk a piac várható alakulásáról. Abban továbbra is egyetértés mutatkozik, hogy a 2009-es év ezen a területen még a 2001-es, az úgynevezett dot-com lufi szétpukkanása által okozott visszaesésnél is csúnyább lesz, ezt azonban jövőre már a helyreállítás, a regenerálódás követi majd.

2010-ben ugyanis az Intel Nehalem család terjedése, valamint az AMD és az nVidia új fejlesztéseinek megjelenése új lendületet hoz majd a vásárlásoknál, illetve egyre jobban megfigyelhető lesz a GPGPU-technológiák terjedése, amit a Snow Leopard, valamint a Windows 7 operációs rendszer is tovább erősít majd, elsősorban az OpenCL és a DirectX 11 technológiák támogatásával, integrálásával. Ezt az nVidia által fejlesztett Cuda egészíti majd ki, amely a cég szerint még hangsúlyosabban teszi majd a grafikus chipeket a központi processzorok társává az általános célú számításoknál.


Érdekes, hogy a Jon Peddie a noteszgépek további erősödésére számít, ez azonban szerintük nem szorítja majd maga mögé az asztali gépek szegmensét, amely továbbra is az első választás marad a teljesítményt és a játékokat előnyben részesítő vásárlóknál. Utóbbi területen ráadásul egyre jobban elterjednek majd a Multi-GPU technológiák, az AMD CrossFire és az nVidia SLI révén, amelyek a játékra szánt számítógépeknél, a munkaállomásoknál, valamint a kutatás-fejlesztési szegmensben együttesen 83 százalékos növekedési arányt érhetnek el.

2012-re már a személyi számítógépek felében megtalálható lesz ilyen megoldás, bár addigra nyilván egyre több lesz a több magot egyszerre alkalmazó grafikus kártya, és így nem kell feltétlenül több különálló kártya egyidejű használatára gondolnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #24
    raytracing, intel azalia hd audio , microsoft , direct audio , creative labs csak gratulálni tudok mindenkinek akinek ők jelentik a mércét
  • readswift #23
    az általad olyan nagyon tisztelt ms még usb2 audio class támogatást sem tudott bepakolni a win7-be, dehát tökmindegy mert normális usb audio chipset sincs. Ha valamit akkor ezeket a villogó techdemókat utálom , meg a +20% látványelemet...... Te is leirtad hogy akit érdekelt ez a pszeudorandom , algoritmikus generálás az eddig is használta. Nem lesz itt semmi különös, neked van egy fantazmagóriád amiben minden egyesül , nadehát ilyen meg végképp nem lesz.
  • kvp #22
    "hát elragadó ötlet, főleg ha magának az ördögnek dolgozol (~amerikai hadsereg ), akkor akár még tényleges felhasználást is lehetne neki találni, egyébként nem hiszem."

    A microsoft, aki mint nehany linux kozeli troll-tol tudjuk maga az ordog pont ezzel foglalkozik. Az uj 'natal' nevu vezerlojuk pont ezt probalja. Sztereokepbol csinal full body motion capture-t es a concept demo-ban kepes a jatekos bizonyos valos vilag beli targyait beolvasni a jatekba, amik ezutan hasznalhato tagyakkent jelennek meg (a videon egy gordeszkaval csinaljak ezt meg). A masik vicces resz amikor egy gyerek mozgasat alakitja at egy szorny mozgasava. A kerdeses cikk valamikor mostanaban kerult fel az sg.hu-ra...

    "Mert egy kicseszett sárkányt, lekell modellezni bizony, méghozzá pontosan olyan részletgazdagon, ahogy a táj is, meg a többi dolog is megvan."

    Ahogy eddig. Fog az ember egy muveszt, megcsinaltatja vele agyagbol/fabol/gipszbol/ragogumibol es beolvastatja a geppel. Ez ma mar a lezeres scanner-ek idejen eleg egyszeru feladat. A masik megoldas legyartatni egy algoritmussal. Az oblivion fait es a spore szornyeit nem emberek alkottak, hanem egy algortimus kesziti oket egy megadott dns szeru adatbazis alapjan, majd automatikusan felcsontozza oket es adaptiv modon kigeneralja a legvaloszinubb mozgasi mintakat. Ami igy keszul az lehet akar teljesen egyedi is es mivel a generalo kod alapadatait taroljuk ezert sokkal kevesebb helyen elfer mint egy modell. Igy egy vilagban akar minden egyes eloleny eltero lehet es nem csak at vannak szinezve es meretezve mint a wow x+1-edik szornyei. (algoritmikusan tarolt terkepet en eloszor a dune2-ben lattam, ott a terkepekbol csak a random seed-et mentettek es a palyatervezo altal utolag felrakott emberi epitmenyeket es jarmuveket) A technika adott es szepen lassan elkezdjuk hasznalni. Lattam olyan robotot ami megnezte, hogy az emberek hogyan hasznalnak bizonyos targyakat, majd ebbol magatol epitett egy kinetikus modellt es kesobb kepes volt e szerint mozogni es meg azt is kezelte amikor megvaltoztattak a kornyezetet, egyszeruen ujraepitette a sajat 3d-s modelljet viszont megtartotta a tanult cselekvesi mintakat. Mindezt par japan diak keszitette egy versenyre, tehat a state of the art ennel mar joval fejlettebb.

    ps: Ai gyorsitas gpu-val mar eddig is letezett, pl. shader alapu utvonalkereso kodok mar nagyon regen vannak, csak eddig nem erte meg hasznalni oket. Most mar sokkal kisebb a szamitasi koltsege egy ilyen muveletnek.
  • Taybore #21
    Ez a cím talán azzal kiegészítve lehetne igaz, hogy "A játékosok gépeiben..." Mert a PC nagy százalékát nem játékra vagy komoly grafikai programok futtatására használják, hanem szimpla irodai munkára. Windows+Office+net. Erre a combóra minek kéne 2 GPU, mikor azt az egy integráltat se használja ki? 2 év baromi kevés arra, hogy a PC állomány felét lecseréljék!
  • readswift #20
    ontopic:
    http://www.custompc.co.uk/news/605389/nvidia-and-amd-to-accelerate-gaming-ai-on-gpus/page1.html
  • readswift #19
    hát elragadó ötlet, főleg ha magának az ördögnek dolgozol (~amerikai hadsereg ), akkor akár még tényleges felhasználást is lehetne neki találni, egyébként nem hiszem.
  • readswift #18
    "Jó, de azt nem fogják fel sokan szerintem, hogy hiába tudod fotorealisztikusan "beolvasni" a valóságot, ha nincs valóság amit beolvasol? Pl honnan veszel mintát a WoW-ba pl? Mert egy kicseszett sárkányt, lekell modellezni bizony, méghozzá pontosan olyan részletgazdagon, ahogy a táj is, meg a többi dolog is megvan."

    elfelejted hogy ő azt mondta hogy sztereoszkopikus videóról olvasná be :D

    azér render van egy pár és onnan kilopná :D

    WOW-osokat szerintem meg nem a sárkány érdekli hanem a sárkánybélben tapicskolás (ehez egy disznóvágás is megteszi) meg a LOOOOOOOT

    Számomra a Mass Effect jelenti a mércét. Ha valaki a Mass EFFECT játékmenetén javit , az a világon javit
  • AranyKéz #17
    > na ez az amit én úgy hivok hogy borderline bullshit

    MIIII

    Már egyetlen fotóból is ki lehet nyerni elég jó pontossággal a depth mapet, kettővel meg már esztelen sokra lehet menni, amit az emberi látás is bizonyít.
  • Ahoy #16
    Jó, de azt nem fogják fel sokan szerintem, hogy hiába tudod fotorealisztikusan "beolvasni" a valóságot, ha nincs valóság amit beolvasol? Pl honnan veszel mintát a WoW-ba pl? Mert egy kicseszett sárkányt, lekell modellezni bizony, méghozzá pontosan olyan részletgazdagon, ahogy a táj is, meg a többi dolog is megvan.

    Amellett ittvan pl a filmek 3d animációja, ami azért nemsemmi szinten van. Ismerek srácokat egy ilyen cégnél - hónapokat dolgoznak egy 10 másodperces jeleneten, ami fotorealisztikus. Ott nincs ám realtime! Nemcsak azért mert nincs alatta akkora vas, hanem mert egy fotorealiszkikus realtime modell megépítése elképesztő bonyolult, azonkívül animálás egyszerű? Egy játékban milliónyi mozgásfajta van, főleg ha valósághű. Minimum egy rohadt bonyolult A.I.-t kell alá írni, felvértezve minden alapvető mozgással, érzelemmel, cselekvésekkel stb. Ilyen támogató eszközök egyelőre nincsenek. Ismétlem, a teljesen filmszerű valósághű játékra gondolok, akár atomi szinten - ha lenne alá 1000 Ghz-es proci.

    Mai tudásunk szerint, hihetetlen sok idő és ember, no meg pénz kell hozzá. A haldokló játékipar, meg a konzolipar ami rohadtul visszahúzza az egész fejlődést az statikus hardverével... Nagyon nem ezirányba megyünk.

    Látható, hogy alig fejlődik a játékok grafikája, mondjuk crysis óta.
  • readswift #15
    Raytracing pl Audio-ra totálisan alkalmatlan (legfeljebb magas frekvenciákra jó) . Én a jelenlegi rasterizer látvánnyal tökéletesen elégedett vagyok. Pisicset amibe nagyon akartak rakni , raktak eddig is . Ai-t úgyszintén. Remélem kapunk audiot meg AI-t a bónusz 20% látványelem helyett. És simán veszek még egy kártyát ha azon múlik.