Berta Sándor

Történelmi csúcson a német online zeneeladások

Még soha nem töltöttek le, illetve adtak el annyi zeneszámot a világhálóról legálisan Németországban, mint az idei esztendő első félévében - derült ki a BITKOM szakmai szervezet legfrissebb közleményéből.

Németországban 2006 első hat hónapjában a felhasználók összesen 11,71 millió zeneszámot töltöttek le, az eladásokból befolyó összeg pedig elérte a 21,2 millió eurót. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt esztendőkhöz képest 33 százalékkal nőtt a német online zenei piac forgalma. "Ezzel végérvényesen bebizonyosodott, hogy a zeneipar számára jelenleg és a jövőben is immár az online értékesítés az egyik legjelentősebb forgalmazási és bevételi lehetőség. Miközben a hagyományos zenei CD- és DVD-eladások folyamatosan stagnálnak, az internetes eladások száma folyamatosan nő" - mondta Willi Berchtold, a BITKOM elnöke.


A leggyakrabban a férfiak vásárolnak a világhálón zenei albumokat. A vevők 64 százaléka férfi. A németek átlagosan 1,79 eurót adnak ki egy zeneszámért vagy zenei albumért. 2004-ben egyébként még csak 8,5 millió letöltést és 14,6 millió eurós forgalmat, tavaly pedig 19,57 millió letöltést és 35,8 millió eurós forgalmat regisztráltak.

A letöltések növekvő száma arra vezethető vissza, hogy folyamatosan nő a szélessávú internet­hozzáférések száma. Berchtold elmondta, hogy jelenleg már a vásárlók körülbelül felének van valamilyen nagy sávszélességű internetelérése.

Persze ahhoz, hogy az online értékesítés továbbra is ilyen ütemben tudjon fejlődni, a szakember szerint az is kell, hogy semmilyen politikai döntés (például a szerzői jogi törvények módosítása) ne sújtsa ezt a piacot.

Nőtt a havonta az internetről letöltött videók száma is és napjainkra elérte a havi 160 000-es értéket. Ez 45 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • craesh #4
    lehet az SG-t is titkon a mahasz támogatja egy zsák pénzzel :)
  • Morden23 #3
    Ahogyan én is. Teljesen megszokott piacösztönző eljárás, "nem szégyen, mindenki veszi, vegyétek ti is".
  • wanek #2
    A hír tartalma vagy igaz, vagy nem. Ha nem igaz (nem lepődnék meg), akkor ismét csak egy burkolt reklám.
    Máshol pont azt olvastam, hogy nem nagyon akarnak az emberek pénzért zenét letölteni...
  • craesh #1
    aki megteheti annak...
    és ahol nincs ilyen buz* digitális másolásvédelem hogy "csak 5x másolható a letöltött szám" meghogy kb 128kbit-es minőségű a letöltött szám java (merthogy MO-n ilyenek vannak szinte csak)...

    annak azt mondom: csináljad... te tudod