Berta Sándor

EU kartellvizsgálat az Intel ellen

Az Európai Unió jelezte: kibővíti az Intel ellen régóta folyó eljárást és kivizsgálja a konszern ellen felmerülő legújabb vádakat is, amelyek szerint a Media Markt áruházlánc nem hajlandó árusítani a konkurens AMD processzoraival ellátott számítógépeket.

"Az Európai Bizottság attól tart, hogy az Intel korábban nyomás gyakorolt a Media Marktra azért, hogy az áruházlánc semmilyen körülmények között se árusítson AMD processzorokkal felszerelt notebookokat és PC-ket" - jelentette ki Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője. Chuck Mulloy, az Intel szóvivője ugyanakkor visszautasította a vádakat, mondván ezek nem új dolgok, hiszen már szerepelnek az AMD által a cég ellen az Egyesült Államokban indított kartellügyi eljárás dokumentumaiban is. "Eddig is együttműködtünk az Európai Bizottsággal és ezután is ezt fogjuk tenni. Hisszük, hogy az üzleti stratégiánk és lépéseink tisztességesek és legálisak voltak" - mondta Chuck Mulloy.

Az Európai Unió versenyügyi szakemberei már 2001 óta vizsgálják, hogy az Intel visszaélt-e valamikor a piaci erőfölényével az AMD-vel szemben. A vizsgálat részeként tavaly még házkutatásokat is tartottak egyes európai Intel képviseleteken. Bár korábban Philip Lowe, az Európai Unió versenyügyi biztosa azt nyilatkozta, hogy mivel az AMD jóval sikeresebb lett az elmúlt hónapokban a korábbi helyzethez képest, ezért elvesztette sürgősségét az ügy, Jonathan Todd most kijelentette, hogy ez a tény még közel sem jelenti a vizsgálat lezárását.

Mint ismeretes, a MediaMarkt és a Saturn áruházláncok egyoldalú értékesítési politikája miatt néhány hónappal ezelőtt már Németországban is kartellgyanúba keveredett az Intel, bár ezt a szervezet néhány napra rá cáfolta. Az AMD azonban ebbe nem nyugodott bele és jelezte, hogy Németországban is eljárást kezdeményezett, hogy bebizonyítsa vetélytársa versenyellenes praktikáit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #33
    Mikor próbáltam, az akkori legújabb driverrel is jelentkezett. Azóta nem szórakoztam vele, IDE driver nélkül nincs semmi baj, s nem kísértem a sorsot feleslegesen:)
  • dez #32
    Mondjuk nekem csak PATA-s van. Újabb verzióval próbáltad? Nyilván nem normális az a várakozás, mármint ők sem gondolják úgy.
  • dez #31
    Asszem az Nvidia írja is, hogy a telepítőt kell használni ilyesmire, azt meg persze csak installra/uninstallra (esetleg reinstallra is, már nem tudom) lehet használni.

    Ha csak magát a netkapcsolatot ararod tiltani/engedélyezni, arra célszerűbb a Beállítások->Hálózati Kapcsolatok->Helyi kapcsolat x->Leállítás/Engedélyezés.
  • Athlon64 #30
    Hát lehet, hogy sok más sem szereti a hálókártya letíltását XP eszközkezelőben, de nekem vigan le lehetett tíltani a VIA ethernet-et, a net és Skype, MSN kapásból disconect-ált és aztán újra indítottam a gépet és akkor se volt net, majd visszanyomtam (engedélyeztem) és kapásból minden újra a netre csatlakozott automatikusan.
    Szóval szerintem akkor ennyit az nVidia ill. nForce Chipekről és driver-eikről ...
  • asysoft #29
    Igen, azt értem alatta. Nekem más még nem problémázott, igaz, nem túl sűrűn tiltok le eszközöket.
    Nekem csak SATA vinyóval várakozik, anélkül megy normálisan.
  • dez #28
    Nekem fent van, mégsincs ilyen várakozás. Azon mit értesz, hogy Windowsból letintani a hálókártyát? Eszközkezelőből? Azt sok más sem szereti.
  • asysoft #27
    Következő alaplapom nekem is VIA-s lesz (már ha AMD alapú konfigurációt építek). nForce driverei nem túl jók, ha fent van az IDE driver, XP bootképernyő előtt várakozik 1 percig, hálókártyát tiltani nem tudom Windowsban, mert kékhalál lesz a végeredmény...:)
  • szgege #26
    Meg amúgy is hülye,aki egy ilyen gagyi hw-s firewallt használ tök felesleges. Bár azt nem értem manapság minek raknak annyi felesleges cuccot az alaplapra, gigabites lan ,meg hw-s tűzfal. Inkább lenne rajta egy rendes hangkari.
  • dez #25
    (Ez a hw fw amúgy is csak egy extra feature, ki lehet kapcsolni.)
  • dez #24
    NF4 lapom van, de a hw firewall bugon kívül semmi problémám vele. Az a bug is "csak" annyi, hogy fokozatosan, 1-2 nap alatt elfogyasztja a memóriát, ha pl. torrent fut, különben csak sokkal lassabban. De ez szerintem driver gond. Tényleg, meg is nézem, van-e belőle újabb verzió.