Gyurkity Péter

A Microsofthoz fordul az AMD az Intel elleni perben

Terjedelmes anyag összeállítását és átadását kéri a processzorgyártó a Microsofttól a legnagyobb riválisa ellen indított bírósági perben. Az AMD tárgyalásokra, pénzügyi információkra kíváncsi.

Lapértesülések szerint a gyártó pénteken jelezte, hogy hivatalos kérelemmel fordult a redmondi szoftvercég felé. Beadványukban terjedelmes anyag összeállítását kérik a cégtől, amire egy hónapot adnak, mivel a határidőt május 15-ben szabták meg. Reményeik szerint ezzel alátámaszthatják saját álláspontjukat a perben, mely az Intel versenyellenes magatartása, az AMD ellehetetlenítésére irányuló állítólagos műveleteik miatt indult.

A processzorgyártó számos dokumentum, vállalati kommunikáció és az ehhez kapcsolódó anyagok átadását kéri a szoftvercégtől, egészen 2000 januárjáig visszamenőleg. Minden olyan részletre kíváncsiak, amely valamilyen formában érinti a vállalatot, legyen az technológiai útiterv, pénzügyi megbeszélés, vagy az ágazati szereplők között lezajlott egyeztetés. Külön hangsúlyt fektetnek a 64 bites processzorokra megjelenő szoftverek fejlesztésére, annak időzítésére, az úgynevezett Trusted Computing kezdeményezés részleteire, a vállalat marketing tevékenységének támogatásáról hozott döntésekre, az AMD pénzügyi helyzetével kapcsolatos megbeszélésekre, illetve a két rivális termékeinek összehasonlítására vonatkozó anyagokra.

Emlékezhetünk arra, hogy az AMD tavaly júniusban perelte be vetélytársát, mégpedig a piaci versenyre vonatkozó jogszabályok megsértésének vádjával. A nagyobbik gyártó irodáiban azóta több razziára került sor, és az ügy Európától egészen Japánig következményekkel járt. A bírósági per azóta is tart, és mindkét fél folyamatosan igyekszik javítani helyzetén.

A Microsoft jelezte, hogy kész együttműködni mindkét féllel. "Számítunk arra, hogy mindkét tábor dokumentumok és egyéb bizonyítékok kiadását kéri majd tőlünk és az ágazat több más fontos szereplőjétől" - jelentette ki a szoftvercég szóvivője, hozzátéve, hogy az indokolt kérelmeknek minden esetben eleget tesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #20
    "Eddig minden alkalommal, amikor gépet fejlesztettem az AMD csúcsprocija volt a drágább."

    Én akkor váltottam AMD-re, amikor a P4 kijött. Eszembe se volt AMD-t venni, de a P4 olyan iszonyat drága volt, hogy egyszerűen nem volt annyi pénzem. Szóval kértem egy AMD-s árajánlatot is, és amikor láttam, hogy sokkal olcsóbb, meg is vettem. 3 évig szolgált az a gép (1.4 Tbird), és még ma is megy szerverként. Azóta is ahányszor gépet veszek, megnézem az AMD és Intel árakat, azonos teljesítmény mellett, és eddig minden alkalommal az AMD nyert fölényesen. Legutóbb az Intel ki is esett a versenyből, mert nem volt az X2-höz mérhető procija.
  • arty #19
    egen, olcso volt, de a gyár veszteséggel adta olyan olcson :( nekünk persze jo volt, de nem tarthatott örökké :)

    ár/teljesitményben még mindig jobb az AMD ... majd ha az intel előrébb kerül akkor lesz verseny ...
  • Omegared #18
    Hát ez kész...
    Több híradás is arról nyilatkozik hogy az amd alig tudja teljesíteni megrendeléseket, elvisznek tőle minden egyes darab procit. Ha mindent visznek valószínű hogy vinnének többet is, főleg ha az AMD tudna gyártani (mellesleg hamarosan ez is megoldódni látszik). Hatalmas a kereslet, bizonyos típusokból meg hiány van.
    Egy piacon mit indukál a hiány? Áremelkedést. Úgyis megveszik. Esetünkben nem feltétlen az AMD a hunyó a dologban... Ha egy kereskedő biztos a dolgában hogy biztos el tud adni pl egy X2-t legalább 50 embernek, de vinnének többet is, akkor biztos árat emel. Simán megveszik 2x-es áron is az emberek... Nem védem az AMD-t ezzel a kis irományommal, de nem teljesen ő a hunyó.
    Viszont a termelés felfutásával (az új fab, meg a szerződéses gyártók) ez az árképzés stabilizálódhat, és újra beindulhat az árverseny.
    Yoda: azt nem mondtad miért füstölt el a procid...
  • Yoda2005 #17
    bocs merül az elem a biilentyűzetbe
  • Yoda2005 #16
    neem vot már ilyen is oyan is d miko az ember keze alatt LEFÜSTÖL EGY AMD a semmihez se fogható! füstölt lángolt! a 3000res thloról van szó! Pedig csak zenét hallgattam:D
  • Evil Merodak #15
    Kedves AsySoft és dez! Majd hiszem ha látom.
  • asysoft #14
    Nem tudom mit vártál:) Szerinted ha eladják az összes processzorukat ezen az áron, akkor majd árat csökkentenek? Ez is cég, ahogy az Intel is az, első a profit. Majd, ha beindulnak az újabb gyárak, és megérkezik az asztali CoreDuo, lesz árverseny...
  • M0RN1NGST4R #13
    Nem tudom, hogy kinek mi a stratégiája gépfejlesztés terén de én azt szoktam csinálni, hogy megveszem a lehető legjobb konfigurációt (na persze azt, ami elérhető áron van), és akkor hosszú időre le van tudva minden, nem kell havonta cserélgetni ezt-azt. Procin és alaplapon nem szoktam spórolni. Eddig minden alkalommal, amikor gépet fejlesztettem az AMD csúcsprocija volt a drágább. Tény, hogy az alsóbb szegmensbe mindig olcsóbb volt. Arra leszek kíváncsi, hogy a sok AMD rajongó továbbra is kitart-e az AMD mellett.
  • MerlinW #12
    Intel párti vagyok (bevallom nemtom mér) de volt már AMD-m is. Mindkét cég procija jó, lényeg hogy felhasználás specifikus. Ki mire használja. Egyik ebben arősebb másik abban. Értelmetlen a vita:)
  • quentit #11
    Igaz, hogy az AMD drága, de a minőséget meg kell fizetni... Az intel core duo meg még MINDIG NINCS SEHOL... Mármint nem kapható desktop PC-k be. Van Mac, van Mobile, de desktopba nincs.