Berta Sándor

Vizsgálják a spanyol számítástechnikai beszerzéseket

Az Európai Bizottság azonnali vizsgálatot követel Spanyolországtól annak tisztázására, hogy 25 beszerzési eljárásban valóban előnyben részesítették-e az Intel processzort kínáló számítógép- és laptopgyártókat, illetve kereskedőket.

A spanyol állami, regionális és helyi hivatalok 25 esetben írtak ki olyan beszerzési pályázatot, amelyekre csak és kizárólag Intel processzorra épülő asztali vagy hordozható számítógéppel, valamint szerverrel pályázhattak a gyártók és a kereskedők. A tendereken még azt is előírták, hogy az adott processzoroknak mekkora órajelűnek kell lenniük. Ez az Európai Bizottság szerint nem egyeztethető össze a szabad piaci versennyel, valamint a 93/36/EWG EU-irányelvvel.

Az európai jogszabályok szerint csak és kizárólag akkor lehet feltüntetni konkrét számítógéptípusokat, illetve márkaneveket, ha az adott PC másképpen nem azonosítható és nem lehet körülírni sem. Órajelre vagy a teljesítményre, fogyasztásra vonatkozó információkat szintén csak adott esetekben lehet feltüntetni a pályázati kiírásban.

A spanyolországi közbeszerzési pályázatokon emiatt sérültek az Intel konkurenseinek, így például az AMD-nek a jogai - állapította meg az EB. A vállalat korábban már tiltakozott is a testületnél az Intel spanyolországi és más állambeli hasonló lépései miatt. Korábban több alkalommal is felmerültek hasonló vádak az Intellel, illetve egyes országokkal szemben.

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytatott, illetve folytat például Németország, Finnország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Svédország állami, regionális és helyi hivatalai ellen az egyoldalúan kiírt, csak az egyik fél számára kedvező pályázatok miatt.

Korábban az AMD a piaci versenyre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt beperelte Intelt. Idén februárban pedig a cég tisztességtelen üzletpolitikáját bizonyítandó, dokumentumok lefoglalása miatt tartottak razziát a dél-koreai versenyhivatal munkatársai a világ legnagyobb processzorgyártójának helyi irodáiban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #6
    Ha azt mondják, "3Ghz", kiesik az AMD. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy a Merom megjelenésével hirtelen eltűnik az órajel, mint szempont (tendereken természetesen:)), és helyét mondjuk a Viiv- vagy mondjuk Centrino minősítés veszi át, mert ugye ezek csak intel processzort tartalmazhatnak. Egyébiránt kiírásban nem feltétlenül kell órajelet írniuk, ha mondjuk egy meghatározott program alapján elért értéket szabnának feltételként... (Mondjuk itt is lehet Intel-optimalizált a tesztprogram, tehát nem sokat ér vele).
    Egyébként: AMD Duron egyrészt nem szar (Celeronhoz képest főleg nem), másrészt manapság már nem gyártják, helyét a Sempron vette át, ami még annyira sem "szar".
  • Troppauer #4
    Számítási teljesítmény/fogyasztas adatot kellene előírni :)
    Kiváncsi leneék, hogy az Intel milyen dumával jönne, miért nem tud ilyen feltétellel versenyezni :)
  • BiroAndras #3
    Tudod, az a gáz, hogy ma már az órajel semmit sem jelent. És ha pl. kikötik, hogy min. 3GHz kell, akkor az AMD eleve kiesik, hiába erősebb az ő 2GHz-es A64 procija egy 3GHz-es P4-nél.
    Annál érdekesebb a foygasztási limit tiltása, mivel az teljesen objektív mérték. Bár az AMD előnye jelentős e téren, ez valódi előny ellentétben az órajellel.
  • Caro #2
    Nem használt gépekről volt szó.
    Egyébként én még vígan használok P2-t.
  • szombi #1
    B*sszák meg, már nem lehet meghatározni a gép órajelét?
    Hogy aztán sz*r P2-eseket sózzanak rájuk, mivel olcsók?
    Vagy éppen sz*r AMD Duron procival felszerelteket?