Gyurkity Péter

Az EU kifogásolhatja a Vista PDF-támogatását

Az Európai Unió ezúttal egyedül emelne újabb kifogást a Microsoft legújabb fejlesztése ellen, hiszen még maga az Adobe sem jelezte aggodalmát az operációs rendszer tervezett funkciója ellen.

Az Európai Bizottság szóvivője a Reuters jelentése szerint csütörtökön jelezte, hogy az Adobe eddig még nem juttatott el ilyen értelmű beadványt a testülethez, amelyben a Vista PDF-támogatását kifogásolná. Ez ugyan kellemes meglepetés a Microsoft számára, ám az EU lehet, hogy egymaga venné fel a harcot a céggel egy újabb fronton, mondván, hogy a támogatás integrálásával megfosztanák a felhasználókat a szabad választás jogától.

A bizottság még márciusban juttatta el levelét a Steve Ballmernek, a Microsoft vezérigazgatójának, amelyben jelezték a PDF dokumentumok várható kezelésével kapcsolatos aggodalmukat. Ezt ugyanis Redmondban meglehetősen egyszerűen oldanák meg, ami többek között a fájlformátum automatikus kezelését jelentené, vagyis nem lenne többé szükség külön szoftverre a dokumentumok megnyitásához. Eddig erre még nem került sor, így a felhasználóknak választaniuk kell a különböző árfekvésű, vagy akár ingyenes – mint például a Pdf995 - olvasó alkalmazások között.

A szóvivő elmondása szerint a bizottság azóta is kapcsolatban áll a Microsoft vezetésével és továbbra is várják a szoftvercég megnyugtató válaszát. Úgy látják, hogy a támogatás beépítésével megfosztanák a felhasználókat a szabad választástól, ezért várhatóan nem fognak szó nélkül elmenni egy ilyen lépés mellett. Más kérdés, hogy ezzel még tovább halaszthatják az operációs rendszer megjelenését – ami amúgy is sokat késlekedett már – és még jobban elmérgesítik a viszont a redmondi óriással, amihez az elmúlt hónapok, évek történéseinek ismeretében nem kell sokat tenniük.

A Microsoft legutóbb az Office csomag kibővítéséről volt kénytelen lemondani, igaz, akkor maga az Adoba emelt kifogást a támogatás beépítése ellen. Ennek eredményeként kizárólag külső alkalmazás telepítése esetén lesz elérhető a PDF mentési lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Morden23 #69
    Szerintem várjuk meg, amíg ők jönnek hozzánk kilincselni.
  • bakterrier #68
    ezt megbeszéltük, akkor szóljunk az illetékeseknek is:D
  • Morden23 #67
    Ja, végülis tényleg :D

    Nem kéne állást foglalni, hogy "legyen-e" vagy "ne legyen-e".

    Személy szerint, csak hogy három példát mondjak: nem használom az IE-t, mert nem kedvelem (helyette FireFox). Nem használom a defragmenter-t, mert van helyette jobb (O&O). Valamint nem használok WMP-t, merő antipatikusság okán (helyette VLC).

    Mások meg szeretik használni az akármit, mert ők azt találják jónak/azt ismerik/azt szeretik, vagy csak simán nem akarnak szarakodni az egésszel.

    Magyarán, az arany középút itt az, hogy ha akarod, felmegy, ha akarod, nem megy fel a gépedre. Aki más dologkat használ, az úgy sem fogja az MS progit használni, aki meg azt szereti, az meg nem fog mást keresni.
  • bakterrier #66
    igazából mi a tököm az a két csillag? eddig nem volt
  • bakterrier #65
    igazából én is ezt mondtam asszem:D
    csak valakik szerint minnél többminden benne van annál jobban jár a felhasználó...
  • Su0my #64
    hmm regelés után csatlakozik sitera:) regelés amúgy is neten történik:)
  • Su0my #63
    Hagyjuk abba az open office lekicsinylését, legalábbis ahogy előttem x+1-szer elhangzott, ne a Worddel hasonlítsuk össze, mert az open office INGYENES, a Wordért viszont perkál6sz...

    az ismert-ismeretlen ellenségről meg annyit, hogy először mindenképpen partnere lenne a felhasználóknak ez a bizonyos ismeretlen ellenség, akárcsak régen az MS, aztán tenné a dolgait kénye kedvére, szóval szerintem várjuk inkáb a felbukkanását, ami nem hiszem, hogym eg fog történni:(

    Amúgy nem külön telepítő CD-ben kell gondolkozni, hanem abban, hogy felteszed oprendszert, majd regelés után a win csatlakozik egy sitera, ahonnan letöltheted a számodra megfelelő programot-csak 1 sima linkgyüjtemény, html-ben 5 perc alatt meg lehet írni, örökre békén hagynák őket... Ráadásul nem is kéne a winbe történő integrálásukkal foglalkozni, stb.. A vírus-problémát kéne csak komolyabban figyelni
  • Morden23 #62
    Nem hinném, hogy a dolognak sok köze lenne a Microsoft "jóságához" vagy "szarságához". Kétlem, hogy az EU azt egyáltalán megfontolta volna, hogy az IE, vagy a WMP, esetleg a lemeztöredezettségmentesítő (undorító egy szó, akkor már inkább a disc defragmenter) mennyire közkedvelt, vagy nem.
    Egyértelműen függetlenedni akarnak az amerikai szoftverpiactól, ami érthető is.
  • bakterrier #61
    nem hiszem, hogy annyira rosszul járna a felhasználó, a beépített cuccok az xp-ben is mind mind nagyon gyökér programok, aki tudja hogy kell, lecseréli...
    nem jó az senkinek, se ha egy idegen (egyre inkább vetélytárs, mint szövetséges) országban gyártott tudjafene milyen dolgokat végző (küld az adatokat ide oda) oprendszer van többségben... nyilván ezért volt a forráskódbetekintős bigyó, meg ezért kurtítják meg a lehető legjobban. és nem hinném hogy ez rossz egy felhasználónak, azzal szemben, hogy beraknak valami gagyit, amit nem fog lecserélni és gagyit használ, mert azt hiszi, hogy az nem gagyi, pedig de:D
    meg mondjuk az se egy utolsó szempont, hogy a microsoft termékek még önmagukkal se kompatibilisek:D szerintem lusták elolvasni a szabványokat, és a felénél megunják, és a többit megpróbálják kitalálni... ez mondjuk nem a microsoft hibája, szerintem is túl hosszan és unalmas írják a szabványokat:D
  • assdf #60
    Nekem ez azért nem elfogadható, mert nem látom a távlati célt amivel ki szeretnék váltani. Egy régi történelmi tapasztalat szerint nem feltétlen jó dolog az ismert ellenséget lecserélni egy ismeretlenre. Szerintem akármi lesz is a vége, mi fogunk szivni, átlagemberek, és nem az eu bürokraták, akiknek a fizetését ezért a melóért majd megint a kétszeresére emelhetik.