Berta Sándor

Tilos a Vista fájlcserélős terjesztése

A Windows Vista második bétaverziója annyira népszerűnek bizonyult, hogy a Microsoft szerverei is alig bírják a felhasználók rohamait. Az emberek persze találékonyak voltak, így az operációs rendszer még a fájlcserélő oldalakon is felbukkant.

Ez az idilli állapot azonban csupán néhány napig tarthatott. A Microsoft képviselői ugyanis nemtetszésüket fejezték ki a Vista béta 2 fájlcserélős megoldásokkal való terjesztése miatt.

Az egyik legnépszerűbbnek az elmúlt napokban a Vistatorrent.com bizonyult, amelynek üzemeltetői elmondták, így akartak segíteni a Microsoftnak. Az amerikai szoftveróriás azonban köszöni, de nem kér ebből a segítségből és egy udvarias, ám kemény e-mailben közölte a portállal, hogy mivel a szoftver ilyen módon való terjesztése a hatályos szerzői jogi törvényekbe ütközik, kapcsolja le az adott trackert.

A Vista saját p2p-szolgáltatása is vitára adott okot

A Vistatorrent.com üzemeltetői kénytelenek voltak eleget tenni a felszólításnak, azonban a Microsoft azt már nem tudta megakadályozni, hogy a hivatalos felszólító e-mailt nyilvánosságra ne hozzák. A portált egyébként Chris Pirillo és Jake Ludington néhány nappal ezelőtt hozta létre, mind a ketten fanatikus Windows-rajongóknak számítanak. Mindketten megértőek voltak és elfogadták a Microsoft döntését.

Az ugyanakkor elég érdekes, hogy a redmondi konszern sem az oldal neve, sem pedig a Vista logójának többszöri felhasználása ellen nem emelt kifogást. A Microsoft képviselői azzal indokolták a lépést, hogy azért voltak kénytelenek fellépni a Vistatorrent.com ellen, mert senki nem tudta volna garantálni, hogy a trackerben elérhető és a telepítéshez szükséges kódok valóban minden felhasználó számítógépén működtek és egyediek lettek volna.

A Golem német híroldal információi szerint néhány nappal ezelőtt felmerültek olyan hírek is, miszerint a Microsoft szándékosan korlátozta a szerverekhez való hozzáféréseket. A vállalat szakemberei állítólag attól tartottak, hogy a túlterhelés miatt az egész internet megbénulhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #42
    Szerintem azért nem akarnak P2P-t, mert:
    1. Van elég sávszélességük (nekik nem a T-onlány szolgáltat).
    2. Nem bíznak egy ekkora projektet egy új technológiára. Elvileg nem lehet semmi gond, de a gyakorlatban mindíg van kockázat. Szóval inkább biztosra mennek a kevésbbé hatékony, viszont jól bevált régi technológiánál.
    Nem arról van szó, hogy nem akarnak P2P-t, hiszen lesz sajátjuk is, hanem egyszerűen nem ilyen méretekben akarnak kísérletezni.
  • Laci73 #41
    Lokko,Gruber: hozzatok létre egy legalább 15 GB-os külön partíciót (ajánlott primary - azaz elsődleges, mindenképpen NTFS fájlrendszerű), a gépben legább 512 (vagy 1Gb) RAM üljön. Daemon-ból gyönyörűen felmegy (adjuk meg neki az útvonalat), mindössze - igaz ez nem meglepő - a Linuxot löki ki a boot rekordból (így azt újra kell telepíteni/helyreállítani)

    A DVD-vel kapcsolatban: használjatok RW lemezt, ez ugyan másfélszer annyiba kerül, de ha elrontjátok az írást vagy elunjátok a rajta lévő tartalmat, csak törölni kell, és lehet újraírni.

    Örök gyerekeknek és Homo ludenseknek (ez utóbbi játékos embert jelent, nem félreérteni): a Win Server NEM játékplatform. Címszolgáltatásokra és memóriakezelésre (azaz több szálon futó, főleg háttérben dolgozó alkalmazások kéréseinek kiszolgálására) van kihegyezve, vállalati/intézményi rendszer. Ezen nem fogtok benchmark-csúcsokat mérni...
  • Benedicht #40
    "a játékok lassaban mennek rajta mint az XP-n"

    Valoszinuleg a szinten beta graf driverek miatt. Az az egyetlen amit sajatkezuleg telepitettem fel. Hangkartyat, ilyesmit nem ismert fol alapbol. Hardverkezeloben dupla klikk a kerdeses hardverre, asszem ott volt valami Find Soulution, es leszedte plusz installalta a drivereket. Egyszercsak azt vettem eszre, hogy van hang. :D

    Viszont, mostmar elesben meglehet cafolni azt, hogy az OGl-es progik nem fognak menni. Ez, azthiszem mindenkinek jo hir.
  • BlueGold #39
    Igaza van Kollégának, be kell rakni a linket egy letöltö progiba pl.: IDM utána kiírni ( ajánlott Alkohol 120% v. ImgBurn ). A wincsin üriteni 20 GB helyet ( NEM a C:-n ez bétás Cucc ). DVD-ről Boot és telepítés ( az M$ ingyen ad kódot ). Nekem eddig tetszik, de a játékok lassaban mennek rajta mint az XP-n.
  • Benedicht #38
    Az ms oldalarol, meg aznap reggel amikor kiraktak. Akkor meg jott 3 Mb/s-el, kiirtam, ment.
  • Bith #37
    A WoW updatere is torrent alapú, meg még sok más is.
  • dez #36
    Nekik már a torrent is konkurencia. Lásd (majdani?) beépített, saját protokollos p2p a Vistában.
  • dez #35
    Te honnan töltötted?
  • whitehawk #34
    Pedig a fájlmegosztás egy nagyon praktikus dolog, ma már rengeteg erőforráshiányos, vagy csak okkosan gazdálkodó projekt adja közre az elkészített "termékét" torrent formájában. A legtöbb linux disztró elérhető így, vagy pl a nemrég megjelent Elephants Dream című film. Valószínüleg a Microsoft annyira ellene van a fájlmegosztásnak, és annyi hülyeséget összehordtak, hogy most nem akarnak segget csinálni a szájukból mindenki előtt. (Bár már hányszor megtették.. :P)
  • lokko #33
    nálam sem volt használható az iso, 3 írható DVD basztam el különböző progikkal hasonló végeredménnyel ... ügyi