Gyurkity Péter

Hibairtó verseny a Vista fejlesztői között

A Microsoft fejlesztői csapatának egyik tagja belső versenyt hirdetett kollégáinak: a hétvége alatt minden egyes kijavított hibáért külön pénzjutalom jár, és különdíjat kap a legaktívabb fejlesztő.

Brian Valentine, a fejlesztőcsapat tagjának belső használatra szánt levelére a ActiveWin oldal figyelt fel. Az elfogott üzenetből kiderül, hogy a hétvége időtartamára Valentine belső versenyre hívta ki a Vista csapatot, hogy minél több hibát javítsanak ki a Vista második béta előzetesének megjelenése előtt. Minden egyes hiba eltüntetéséért 100 dollár jár, a legaktívabb hibairtó pedig további 500 dollárban, vagyis valamivel több mint 100 ezer forintban részesül.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A vállalathoz közel álló források szerint a kezdeményezés a szoftvercég azon igyekezetét tükrözi, hogy a következő Windows operációs minél előbb elkészüljön - ami nem túl meglepő, hiszen eddig is túl sokat késlekedtek a fejlesztéssel. Ráadásul küszöbön áll a második béta megjelenése, amelyben pedig már illendő lenne a korábbi hibák eltüntetése, illetve némi teljesítménybeli javítás, hiszen az eddigi tesztverziók nem sebességükről voltak híresek. További újdonságokra, meglepetésekre nem nagyon számíthatunk, hiszen már az áprilisi előzetesben véglegessé vált a lista.

A dolog igazi érdekessége, hogy éppen a Microsoft hirdette meg a versenyt - még ha nem is hivatalosan, hiszen mindössze egyéni kezdeményezésről van szó. Emlékezhetünk arra, hogy februárban egy amerikai biztonsági cég, az iDefense Labs jelentős pénzjutalmat kínált azok számára, akik hibára akadnak a Windows operációs rendszerek kódjában. Redmond akkor jelezte ellenvetéseit, amelyet azzal indokolt, hogy ez tovább bátorítja a hibákra vadászó felhasználókat, akiket egyre inkább a pénzszerzés motivál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #104
    Nem erről van szó, csak szerintem szeretnénk, ha a mi rendszerünk is támogatott lenne.
    Ha ez megvan onnan kezdve éntőlem tényleg mindenki azt használ amit akar, de olyanok miatt elterjeszteni a wmv formátumot, akik tök kretének, na ez az, ami nem tetszik.
    És ez csak 1 példa.
    Ráadásul kedves magyar televízió is azt használja, úgyhogy a te zsebedből csordogál a pénz az MS-ébe.
    Erről van itt szó.
  • risp #103
    SG.hu-n meg így az ms, meg úgy az ms, nemde?
  • Fenjoy #102
    Ennyi beteg frusztrált win fobiást... Ezt sosem értem meg itt, évek ota ez megy, Win hír és kommentekben állandoan így a Linux meg ugy a Linux... hát már nagyon teli van a hebrákom:)

  • z5oTtu #101
    javitsak csak a windozt. szerintem nagy bukas lesz, en nem varom.

    irkab1rka:
    counter strike source frankon megy linux-on, cedega-val.
    http://transgaming.org/gamesdb/
  • adam012 #100
    de jobb benyomást kell egy olyan oprendser ahol kevés bug van
  • AgentKis #99
    Nem nagyon értem ezt a hirtelen hibakeresgélést. Az XP-nél is ráért némely bug 4-5 évet, hogy kiderüljön...
  • h4x0r #98
    Ez most tényleg hogy jön a hibaírtó versenyhez? Mellesleg akik csinálják, azok nem a pénz miatt csinálják (MS fizet bőven a programozóinak, kb. 80-120e $ évente, tapasztalattól függően), hanem azért, mert kiváló egónövelő. Azonkívül mindenki (főleg a programozók) örülnek, hogyha becsülik őket.

    "Hö, 4000-ret szedtem össze, pupákok" :)

    Ezért sztem ez többet segít a Vista hiba-gyomlálásában, mint ha arányosan növelnék a fizetéseket. Pozitív verseny a lelke mindennek.
  • BiroAndras #97
    "az előítélet nem tapasztalaton alapul."

    Nam. Az előítélet a tapasztalat egyoldalú értelmezése. Pl. itt az az alapállítás, hogy az MS szoftverek bugosak. Ez viszont csak féligaság, ugyanis minden szoftver bugos. Sőt, a legtöbb sokkal bugosabb, mint az MS termékek.
    Szóval ez az előítélet.
  • BiroAndras #96
    "Szerintem a Media Playerre gondolt..."

    Azzal nincsen semmi gond. Letiltod a tűzfalban, és kész. Meg van ezer másik nem MS lejátszó.
  • galocza #95
    téves.
    az előítélet nem tapasztalaton alapul.