Gyurkity Péter

Csökkenőben a digitális szakadék

A számítógépek és az internet terjedésével a fejlődő országok fokozaton felzárkóznak a szerencsésebb államokhoz, sőt, egyes régiókban mára elérték a fejlett országok szintjét.

Az IBM és a brit Economist Intelligence Unit (EIU) közösen elkészített éves jelentése leszögezi, hogy a számítógépek, az internet és a mobiltelefonok terjedésével a fejlődő országok lakossága egyre nagyobb arányban csatlakozik az online közösséghez, ezzel csökken a sokat emlegetett digitális szakadék a szegényebb és gazdag országok között. Mégsem olyan rossz tehát a helyzet, mint azt korábban gondolták.

"A szűkülés meglehetősen egyértelmű a kapcsolódások számát tekintve: a világ új telefon- és internetkapcsolatainak túlnyomó többsége a fejlődő régiókban található" - áll a Reuters által közölt jelentésben. A szakemberek külön kiemelik a két óriás, India és Kína egyes területet - Sanghaj és Bangalore -, amelyek az élen járnak a fejlődésben, és a mobil-, illetve internetpenetrációban mára elérték a fejlett országok szintjét. "Ez az első alkalom, hogy kiegyenlített viszonyokat figyelhettünk meg. Itt már az egyes kormányzatokon múlik, hogy kihasználják-e ezen előnyöket az oktatásban, illetve egyéb területeken" - jelentette ki Peter Korsten, az IBM Institute for Business Value európai részlegének igazgatója.

A tanulmányban azonban nem csak a kapcsolódások számát, hanem azok szerepét is megvizsgálták, külön hangsúlyt fektetve arra, hogy vajon a termelékenység javításából és a költségek csökkentéséből is kiveszik-e részüket. A tanulmányt összeállító szakemberek úgy találták, hogy a legrosszabb helyzetben lévő államok tudtak a legjobb arányban javítani pozíciójukon, így valóban csökkent a digitális szakadék. A 10 pontos skálán azonban még mindig óriási a különbség az első helyezett Dánia (9,0) és az utolsó helyen kullogó Azerbajdzsán (2,9) között.

Az USA a második, míg a harmadik helyre Svájc jött fel, leszorítva a dobogóról Svédországot. India (4,25) és a Kína (4,02) az 53., illetve 57. helyen áll, vagyis bőven van még mit javítaniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • craesh #5
    naja. én is emléxem erre, hogy kb. 6-7 évet volt vonalasunk, aztán már mobilra váltottunk.
  • TeszteloPontHu #4
    Részben nálunk is ez történt. Pl. a vonalas telefon korántsem terjedt el itthon annyira, mint nyugaton, mert mire mindenki számára elérhetővé vált technikailag, már ott volt a mobil.
  • roliika #3
    Szintet léptek!
  • NEXUS6 #2
    Az új teknológiák lényegesen olcsóbban építhetők ki, mint a régiek.
    Nekem az teccett a multkor egy Trutykó utifilmben, vagy miben valami keletázsiai, egyáltalán nem kistigrisről, talán épp Laoszról, hogy mondják hogy bizonyos fejlődési lépcsőket kihagytak. pl épp mutatnak egy őstermelőt amint az iszapban gázolva ülteti a rizsét, erre megcsörren a mobil a zsebében.
    Szal ott lehet hogy nem lesz soha normális vonalas teflon, meg 15 cstornás kereskedelmi tvszisztem, de a mobil meg a net már ott van!
  • Rocko #1
    naná hogy Shanghai fejlődik mert költenek rá -nem mindenhol nő hetenete egy új felhőkarcoló-! tehát nincs sok értelme ennek majd ha afrikában is lesz internet majd akkor szóljanak