Gyurkity Péter

Kína: tíz év börtön internetes esszéért

A kínai bíróság tíz év börtönre ítélte azt a középiskolai tanárt, aki az interneten tette közzé a demokráciáról szóló írását, és a világhálón próbált támogatás szerezni az általa szervezett csoportosuláshoz.

A 27 éves Ren Ziyuan elítélésére az amerikai Human Rights in China nevű emberi jogi szervezet hívta fel a figyelmet a napokban. Közleményükből kiderül, hogy a shandongi tanár bűne egy internetes esszé megírása és terjesztése volt, amely Út a demokráciához címmel készült. A hatóságok az állami hatalom elleni izgatásnak minősítették a cselekedetet, és a tavalyi elfogást követően súlyos büntetésre ítélték a férfit.

Az ítélet meghozatala nem ment olyan gyorsan, mint ahogy azt gondolnánk: Rent tavaly májusban tartóztatták le, miután a rendőrség felfigyelt a világhálón terjedő esszére. Írásában többek között kifejtette, hogy az állampolgároknak joguk van akár erőszakos cselekedek árán is megszabadulni a zsarnokságtól, és a hatóságok szerint megalapozta az általa tervezett politikai jellegű csoportosulást. A szervezet célja ismeretlen, de valószínű, hogy nem az állami elnyomás támogatása vezérelte a gyorsan ellenséggé váló tanárt.

Az első tárgyalásra tavaly szeptemberben került sor, ahol Ren védőügyvédje fellebbezett, mondván, hogy védence nem bűnös a felsorolt vádpontokban. Úgy tűnik azonban, hogy tovább már nem húzhatják az ügyet, és a büntetés elkerülhetetlen. Érdekes, hogy az ügyvéd a szólásszabadságra hivatkozott védőbeszédében, és azzal indokolta ügyfele ártatlanságát, hogy az esszében kifejtett elgondolásait nem követték a kijelölt cél végrehajtására irányuló tettek. A büntetés meglehetősen szigorú, hiszen az államhatalom elleni izgatásért legfeljebb 15 évet róhatnak ki a bírák. Többen úgy értékelik a történteket, hogy az ázsiai országban tovább szigorodik az internet és a média ellenőrzése.

Az elmúlt hetekben egy másik hasonló ügyben is vádat emeltek - a hatóságok által célba vett személy bűne az volt, hogy külföldi weboldalakon kritizálta a kommunista állam berendezkedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #21
    "most meg a cigány a megbízhatatlan"

    Nem mindíg. Azért több esélye van, mint anyámnak volt ilyen téren. Ő egyáltalán nem mehetett el bizalmi állásba. Még a rendszerváltás idejében is megbízhatatlannak minősült. Mondjuk azt kihagytam, hogy nagybátyám disszidált, ez is beleszámított (később) a dologba.

    "jóhogy nem már a honfoglalásig mész vissza:P azért a háború utáni időszak meg a hetvenes évek(mikor az én szüleim voltak fiatalok) között igen nagy különbség volt."

    Pont ez a lényeg, hogy nem élünk olyan szarul, mint azt egyesek hangoztatják. Az az igazság, hogy van haladás. De ettől Kínában még nincs akkora jólét, mint itt. A demokrácia néhány alapvető jogot biztosít.
  • Davidus #20
    "Az én anyám pedig nem mehetett rendőrnek, mert sváb, így autómatikusan megbízhatatlan, az akkori rendszer mércéi szerint."

    most meg a cigány a megbízhatatlan

    "Nagyanyámat kitették a házából még a világháború után, és pallócokat költöztettek oda. Nagyapám szibériába került. Mondjak még?"

    jóhogy nem már a honfoglalásig mész vissza:P azért a háború utáni időszak meg a hetvenes évek(mikor az én szüleim voltak fiatalok) között igen nagy különbség volt.
  • h4x0r #19
    Az én anyám pedig nem mehetett rendőrnek, mert sváb, így autómatikusan megbízhatatlan, az akkori rendszer mércéi szerint. Nagyanyámat kitették a házából még a világháború után, és pallócokat költöztettek oda. Nagyapám szibériába került. Mondjak még?
    Ezért van az, hogy rabló kormány ide vagy oda (mindegy, melyik párt), de még mindíg örülök, hogy itt élek, ebben az úgymond "látszatdemokráciában", mint mondjuk szüleim idejében.
  • NEXUS6 #18
    Én csak annyit tennék hozzá, hogy Kína 50 évvel ezelött évszázadokra volt a nyugat mögött lemaradva, olyan éhinségek sujtották az országot amibe milliók pusztultak bele.

    Kína, ma a villág gazdaságának mozdonya, ja és mellesleg a népesedési/éhinség problémáját is megoldották.

    Tartok tőle ezeket az eredményeket egy úgynevezett demokratikus kapitilasta rendszerrel nem tudták volna elérni.

    Elég centralizált vezetés van még mindíg, de ez sajna szükséges volt ahhoz, hogy a szűkös forrásaik ne forgácsolódjanak szét. Ugyan ezt az utat járta végig Japán, Dél-Korea és a többi kistigris is.

    Sajnos a mai világban függetlenül a politikai rendszer nevétől, az emberek lehetőségei korlátozottak és differenciáltak, általában a gazdagság határozza meg kinek mit szabad.

    De általában véve viszont a kínai állampolgárok is egyre gazdagabbak és egyre szabadabbak. És ha majd fejenként annyit keresnek mint Amerikában akkor el lehet gondolkodni, hogy hülyeség-e az ő országukat még mindíg Kínai Népköztársaságnak hívni.
  • haxoror #17
  • Davidus #16
    a demokrácia nem olyan jó mint azt a kínai nép hiszi. a kínai rendszer meg nem olyan rossz mint azt mi hisszük.
  • Davidus #15
    a szüleimnek soha semmilyen gondjuk nem volt a rendszerrel. képzeld én meg még úttörő is voltam:P inkább élek olyan rendszerben ahol kivégzik a drogdílert mint egy olyanban ahol a gyilkos 3 évet kap.
    Kínában a rendszter elleni lázongás egy súlyos bűn. vannak akik ezt nem képesek felfogni és hősködnek(lásd a tanárbácsi).
  • SmallGreenET #14
    Ajánlom néha beszélgess el a szüleiddel azok fiatalságáról, s utána írj ilyeneket! A "legvidámabb barakkban" is teljesen hétköznapiak voltak a hatóság részéről az attrocitások, csak azért, mert pl a fiatal nem megbízhatónak tűnt... Ha éltél volna egy ilyen rendszerben, akkor nem írnál a demokrációt fikázó dolgokat...
  • Amergin #13
    Belorusz kommunista rendőrállam, Kína meg kapitalista rendőrállam. Ennyi a különbség.
    Ja majd el felejtettem még a méretükben van némi különbség
    Talán ez lehet az oka, hogy az előbbi szalonképtelen, az utóbbinak meg mindent elnéznek.
    Van valaki aki lenne szíves meggyőzni arról hogy a politika az igazságosságról és az egyenlő mércéről szól és nem az erő határozza meg az igazságot?
  • NEXUS6 #12
    A magam részéről olyan rendszerre szavaznék, ami élni hagyja az embereket, és nem akarja őket egymás, pl más országok ellen uszítani.

    A Világ egyre kisebb, mi egyre többen vagyunk, ha mindenki hőbörög háborúzik, oda akar menni ahol mások laknak, akkor ennek az egésznek rövidesen elég rossz vége lesz.

    Ahogy Al Capone mondta: Élni és élnihagyni!
    ;)