Gyurkity Péter

Csúszik a Toshiba HD DVD-lejátszója

A gyártó szerint hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülnek a következő generációs formátumot támogató lejátszók, ám ez a tervvel ellentétben mégsem az év végén, hanem csak jövőre várható.

A Toshiba közleményben számolt be a lejátszók jelenlegi helyzetéről, illetve a megjelenés várható időpontjáról. Eszerint a végső stádiumban járnak, a dizájn kialakítása is befejeződött, és a gyártósorok készen állnak a sorozatgyártás beindítására, amellyel a kezdeti időszakban az amerikai és a japán piacra szeretnének koncentrálni. Az első példányok azonban csak jövőre kerülnek a boltokba.

Korábban már beszámoltunk a Toshiba csúszásáról, de akkor kizárólag a tengerentúli vásárlókat érintette a dolog, és a vállalat Japánt illetően továbbra is az év végét célozta meg. Ez nem volt véletlen, hiszen éppen a korai bemutatkozásban látták a kínálkozó esélyt a formátum elterjesztésére, amellyel bebiztosíthatják pozíciójukat. Szeptember végén azonban közölték, hogy az amerikai piacon csak a tél vége felé jelennek meg. "A gyártókkal és kiadókkal folytatott tárgyalások után úgy döntöttünk, hogy február-március tájékán lenne érdemes megjelennünk a kereskedelmi forgalomban" - indokolta akkor a lépést Yoshihide Fujii, a Toshiba alelnöke.


A közlemény szerint az újabb csúszás az AACS (Advanced Access Content System) másolásvédelemmel kapcsolatos utolsó tisztázatlan részletek miatt következett be. A DVD Forum ugyanis a HD DVD szerves részeként fogadta el a technológiát, ezért feltétlenül szükséges, hogy pontot tegyenek a vitás kérdésekre, részletekre. Arról nem szól a fáma, hogy mely részletekről van szó, mindössze annyit árultak el, hogy a megfelelő implementálást illetően maradtak még kérdőjelek. Jelenleg 2006 első negyedévében tervezik a megjelenést, ami nagy valószínűséggel január-februárt jelent.

A DVD Forum az elmúlt hónapban véglegesítette a HD DVD formátumokat. Eszerint az egyszer írható HD DVD-R elnevezése és logója változatlan marad, a dupla rétegű HD DVD-R "Dual layer disc" ezentúl az egyszerűbb HD DVD-R DL jelölést viseli, míg a két újraírható lemez HD DVD-RW és HD DVD-RAM néven kerül forgalomba. Ezzel a már jól megszokott, bejáratott jelölésekhez igyekeznek igazodni, ami egyrészt a megnyerni kívánt gyártók, másrészt a vásárlók számára is vonzóbb megoldást jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #12
    Ha már kint lennének is "késő" lenne. Sajnos.
  • vax #11
    Ezek nem a végleges példányok. Vagy ha az is ezek az első fecskék. Majd szépen jönnek a többiek is amik már sokkal "dizájnosabbak" lesznek. Gondoljatok az első cd írókra.
  • asysoft #10
    Visszafele kompatibilitás meglesz, azaz egy BR vagy HD-DVD meghajtó tudni fogja olvasni a DVD illetve CD lemezeket (az "ellenséges" formátumot azonban -kezdetben legalábbis- nem).
  • Balumann #9
    mondjuk az számítógépbe való, ami a cikkben van az meg asztali lejátszó
    Szerintem nem ugyan így fog kinézni minden lejátszó, úgy is lesz sok fajta designben, aztán lehet válogatni
    De most akkor mi lesz ezzel, most a gépbe majd kell külön blue-ray, HD DVD, DVD, meg CD lejátszó? ...
    Aztán elkezdenek megint gyártani újjakat aztán meg az lesz hogy a CD meg a DVD lesz az amire kitudunk írni adatot hogy más letudja játszani mert mindenkinek más lesz. ...?
  • IMYke2.0.0.0 #8
    Te másról beszélsz...

  • kiskex #7
    Na akkor nem tom ki lűtta vagy ki nem de azért HD-DVD kinézetre itt kezdődik:
    http://www.nec.co.jp/press/ja/pr-room/dvd-img/hd-dvd.jpg
  • zzebi #6
    Már csak egy zöld, LED-es óra hiányzik az előlapról, mint a 80-as évek japán autóiban. :-)
  • htmm #5
    Szerintem is jol nez ki. Remelem, nincs tele randa kek ledekkel ;]
  • IoIa #4
    Furcsa izlésed lehet. Szerintem is ritka ronda. Vagy ha úgy tetszik: nagy böszme.
  • craesh #3
    ez???? ez kurva jol néz ki... a régebbi blu-ray lejátszok voltak még olyan régi 60-as évekbeli lejátszok. De mára már azoknak, ugy mint ennek, kialakult a designja.
    Sztem teljesen megállja a helyét a mai design elvárásoknak.