Hunter

Dekódolták a mamut DNS-ét

A rég kihalt gyapjas mamut genetikai kódjának 5000 DNS-betűjét állították vissza német, brit és amerikai tudósok.

A lipcsei Max Planck Intézet Evolúciós Antropológiai részlegének kutatói az állat sejtjeit energiával ellátó mitokondrium szerkezetét kapták meg eredményül, mely segítségével betekintést kaptak az elefántok családfájába. Több jégkori emlős DNS-ét sikerült már korábban is kielemezni, ilyen részletességgel azonban egyik kutatás sem szolgált, az eddigi rekord 1600 DNS-betű volt.

Az eredmények szerint a gyapjas mamut - latin nevén Mammuthus primigenius - sokkal közelebb állt az ázsiai elefánthoz, mint afrikai rokonához. A mamut törzsfejlődése mindeddig kérdéses volt, most azonban az is kiderült, hogy egy közös őstől származik a három faj, ami megközelítőleg 6 millió évvel ezelőtt élt, amitől az ázsiai elefánt és a mamut ág félmillió évvel később különvált. A mamutok Afrikában, Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában voltak honosak. 1,6 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön és még 10 ezer évvel ezelőtt is a síkságokon barangoltak a Pleisztocén kor időszakában. Különválásuk idővonala egyébként feltűnően hasonló a főemlősökéhez, amikor a gorilla, a csimpánz és az ember levált a törzsről.

A kutatók egy új technika, az úgynevezett multiplex polimeráz láncreakció alkalmazásával nyerték ki és elemezték a mamut DNS-ét, ami már egészen kis mennyiségű - esetünkben 200 milligrammnyi - megkövült csonttal is működik. 46 DNS-szekvenciát vágtak fel és rendeztek össze, megkapva a mamut teljes mitokondrium-DNS-ét, a sejtmagon kívül elhelyezkedő anyagdarabkátl. Bár maga a sejtmag reengeteg genetikai információval szolgált, az anyai ágon örökölhető mitokondrium-DNS azonban sokkal hasznosabb ha a különböző fajok közötti evolúciós kapcsolatokat akarják tanulmányozni, mivel egyfajta molekuláris óraként működve viszonylag stabil génszekvenciaként generációról generációra alig változik. Eddig csupán egy alkalommal sikerült ilyen DNS-t kikódolni egy kihalt állat esetében, ez a moa nevű futómadár volt, ami körülbelül 500 évvel ezelőtt halt ki.

A szakértők kisebb mérföldkőként értékelik a Max Planck Intézet eredményét, mivel a legtöbb ősi mitokondrium-DNS projekt a mitokondrium csupán egy kis részével dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • plamex #57
    "Bazz én nem is én vagyok hanem csak félig, a másik felem bacilus!"

    Bezony ... sőt ...
    mondhatni multiorganizmus vagy ... számszerűen több nem emberi sejt van benned (lásd bélflóra ...)
    És még a mitokondrium is egy ősi koppintás ... :)
    Jó lett volna ha a fotoszintézist is lekoppintjuk annó (vagy az egy kicsit bonyolultabb ? )
  • plamex #56
    "Dekódolták a mamut DNS-ét"

    decode mamuDNS.exe > decodedfile.txt

    LOL :)
  • plamex #55
    pedig csak az jutna neki mivel a mamutok szerintem nem szaporodnak olyan gyorsan mint az egerek :)
  • kukacos #54
    Ezaz pontosan, köszönöm.
  • kukacos #53
    Arról is, meg mindenről, amit leírtam...
  • Epikurosz #52
    Gonick, Larry
    Képregén: genetika a vizözöntől a transzpozonig / Larry Gonick, Mark Wheelis ; [Ford. Marton János]. - Budapest : Gondolat, 1988. - 208 p. ;
    21 cm, Wheelis, Mark, Marton János [a könyvet rajz. és leírta Pásztor Gyöngyi].
  • kkr #51
    ja nem, az másik :) viszont tényleg jó és olvasmányos Képregén. a másik könyv címét sajna nem tudom :(
  • kkr #50
    Mendel kísérleteiről szól az a képregényszerű könyv? mintha olvastam volna régen
  • kukacos #49
    Hát, már egy elég régi könyv, valamikor 82-ben volt az első kiadás. Szerintem könyvtárban vagy antikváriumban lehet megtalálni, de érdemes utánajárni, mert tényleg nagyon jó :)
  • LaPalma #48
    a mammutnak is van domain name servere?
    :D