Gyurkity Péter

Az EU vizsgálja az ICANN .com megállapodását

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az amerikai szervezet és a VeriSign között létrejött újabb megállapodás ügyében, mivel ez sértheti az Unió üzleti versennyel kapcsolatos kritériumait.

A vizsgálatot az ICANN manővereinek nagyobb átláthatóságáért küzdő CFIT (Coalition for ICANN Transparency) kezdeményezésére indították, amely csoport már jóval korábban felhívta a figyelmet az októberben létrejött újabb megállapodás valószínű következményeire. Szerintük ugyanis a doménnevek kiosztásáért felelős szervezet ismét bebizonyította, hogy nem törődik a szabályok betartásával, és a VeriSign .com és .net feletti monopóliumának megerősítésével felboríthatja a doménnevek piacát.

Amint arról mi is beszámoltunk, az ICANN október végén állapodott meg a szolgáltatóval a korábbi együttműködés 2012-ig történő meghosszabbításáról. A VeriSign évek óta kezeli a .com és .net doméneket, valamint ezek adatbázisát. A cég minden névért begyűjt évenként néhány dollárt a körülbelül 200, ICANN által akkreditált, regisztrációt végző cégtől, akik közvetlenül a nagyközönségnek árusítják a neveket. Mára mintegy mintegy 41 millió ilyen bejegyzett domént tartanak nyilván. Tavaly azonban az együttműködő felek összerúgták a port, sőt az ICANN be is perelte a céget, ám az internet felügyeletének kérdése miatt a mielőbbi megállapodásra törekedtek. Ennek eredménye az ellenőrzés 2012-ig való meghosszabbítása.

A CFIT november végén a szolgáltatót és az ICANN-t is beperelte Kaliforniában, mondván, hogy meg kell őrizni a kialakult status quót, vagyis az érzékeny piaci egyensúlyt. A megállapodás megkötése szerintük az internetes közösség és az amerikai kormányzat szerepének erőteljes csökkenését, az árak szabad növelését, a .com feletti ellenőrzés véglegesítését, vagyis a monopólium megerősítését eredményezheti. Figyelmeztetésüket az amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz és az Európai Bizottsághoz is eljuttatták, utóbbi ez alapján kezdte meg saját vizsgálatát.

Az ICANN egy vállrándítással reagált a CFIT vádaira és szerintük mindez csak a közvélemény, illetve a szervezet vezetőségének befolyásolását célozza. Az Európai Bizottság esetleges elmarasztaló döntése azonban újabb fejleményeket hozhat az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!