Gyurkity Péter

Folytatódik a vita az internet felügyeletéről

Az Információs Társadalom Csúcsértekezlet harmadik találkozójára készülődve tovább folytatódnak az egyeztetések, ám sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem enged álláspontjából.

Amint arról nemrég beszámoltunk, a világtalálkozóra hivatalos országok képviselői már jó ideje az internet felügyeletéről, illetve az ICANN jövőjéről próbálnak megegyezésre jutni. Az uniós tagországok elsősorban az amerikai túlsúlyt, míg a harmadik világ "nagyjai" hátrányos helyzetüket kifogásolják, és szintén tartanak a tengerentúli önkénytől. Az Egyesült Államok ugyanis már az ezredforduló előtt megígérte, hogy nemzetközi irányítás alá helyezi az igazgató szervezetet, ám ez eddig nem történt meg.

A jelek szerint Amerikai álláspontja most még inkább megszilárdult: a Kongresszus Kereskedelmi Bizottsága a napokban megerősítette Bush elnök politikáját, és erősen ellenezte az irányítás nemzetközivé tételét. Ez ugyanis az ENSZ fennhatóságát szentesítené, és így megszűnne a kizárólagos amerikai felügyelet. "Az Egyesült Államoknak fenn kell tartania a root zóna fájl bármilyen jellegű változtatásában betöltött történelmi szerepét" - írta az internetnews.com birtokába jutott levélben Joe Barton, a bizottság republiánus tagja. Ezzel gyakorlatilag a kormány júliusi álláspontját visszhangozta, amelyben szintén ugyanezt mondták ki.

Ez természetesen nem felel meg a nemzetközi ellenőrzésért harcoló országoknak, így az Európai Unió tagjainak sem. Ebben a harcben maguk mögött tudhatják Kína, Irán, Brazília és Szíria támogatását is, akik szintén túlzottan egyoldalúnak tartják a jelenlegi felépítést. Irán például egyenesen attól tart, hogy egy politikai vagy katonai incidens miatt minden kapcsolatot elveszíthet a világhálóval, ami igen érzékenyen érintené az országot. Az európai országoknak természetesen nincsenek ilyen félelmeik, de számukra - így számunkra is - megnyugtató lenne a nemzetközi ellenőrzés bevezetése.

Az ENSZ által támogatott Working Group on Internet Governance (WGIG) azonban egyelőre nem kezdheti meg működését, és ebben nemcsak az USA, hanem az őt támogató országok - Egyesült Királyság, Ausztrália, Argentína, Chile - is szerepet játszanak. Mivel megállapodásra eddig nem jutottak, a részleteket a jövő hónapban esedékes újabb tuniszi világtalálkozón beszélik meg az illetékesek. Remélhetőleg sikerül majd lezárniuk a vitákat, és rendezniük a jó ideje húzódó kérdést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cactus #10
    Talán Irán álláspontja a legreálisabb...
    Persze az EU tagjaként mi pedig csak szeretnénk egy kis szeletet a tortából, igaz sztem csak a "jó volna benne lenni" elv miatt.
    Az angolok meg hát olyanok amilyenek. Szerintem a szívük mélyén nem USA pártiak, csak a politikájuk furcsa, de az nagyon.
  • DBM #9
    dondore, én is épp ezen gondolkoztam, de sztem hülyeség mert ennyi erővel ki is volt az a hítres ember aki jóval előrébb vitte a számgép evolúcióját? ennyi erővel .hu is harácsolhatna...

    Atishhal egyetértek #6 de sztem ez csak természetes. és akkor megint előjön h kitugya mit titkol még az usa pl haditeknika rég nem ott tart ahol hisszük, mertha az új fegyvereket az irakiakon kísérletezik ki(talán ezét is robban ki ez az egész sherifesdi irakban) akkor bizt van ami még ennél is jobb és vszleg nemo olyan hülyék h megmutassák!
    ezzel csak a világuralomra akartam kilyukadni, és itt visszatérnék atish hozzázólásához.
  • faz #8
    a root az nem a ...., tehát bármi.bármi.bármi.? (elvileg a végén is ponttal helyesek a webcímek)
  • dondore #7
    hol is talaltak ki tulajdonkeppen a netet, okoskam???
  • AtisH #6
    Mint bárhol máshol, itt is láccik az USA gerinctelen és a "világuralomra" törő politikája.
  • IoIa #5
    Hmm... Legelsőként szóltam hozzá, és valaki kitörölte. Pedig csak annyit írtam, hogy az internet az usa nélkül is működőképes lehet. Ezzel mi volt a gond?
  • haxoror #4
    "nemcsak az USA, hanem az őt támogató országok - Egyesült Királyság,"

    Az angolokat ki kéne baszni az EUból aztán nyugodtan csatlakozhatnak tagállamnak az USAba, IQban úgy is már egy szinten vannak...
  • Laci73 #3
    Döntési jogról van szó, ahol az USA véleménye a mérvadó, valamint egy be nem tartott ígéretről. És ez igenis undorító. Az USA Internetre kiterjedő hegemóniája más, "apróbb" dolgokban is feltűnő, ilyen a jelenleg használt IPv4 protokoll esetében az, hogy az USA egymaga "felzabálta" az IP címtartomány kétharmadát, a domain-név rendszert pedig saját szájízlése szerint hozta létre (kedves világunkon kívül élő bennszülöttek, használjatok angol abc-t, és a teljes névtartományt)

    Ipapi: nyugodj meg, az Internetet ellenőrizni lehet máshonnét is :)
  • Reggel #2
    A műveltség megszólalt belőled barátom. Ha tudnál valamit is a net felépítéséről most nem írtál volna ekkora baromságot. Nem a net felügyeletéről van szó, hanem arról, hogy kinek a joga engedélyezni új root zónát. Vagyis a .uk .hu .us .de stb. kiterjesztésű domaineket. Hogy érthetőbb legyen, nem a www.valami.hu létrehozásáról van szó, hanem az utolsó két (vagy három) betűről (a gyengébbek kedvéért).
  • lpapi #1
    Miért kell felügyelni, ellenőrizni a netet? Ez undortó!