Móricz Krisztián

Warezper egy nagypapa ellen

Az Amerikai Mozgókép Szövetség kártérítési pert indított egy 67 éves nagypapa ellen, akit internetes kalózkodással gyanúsítanak. Az ügy előzményeként az idős embert még tavasszal 4000 dollárra bírságolták ugyanezen cselekmény miatt, amely büntetést azonban nem volt hajlandó kifizetni, mondván, hogy nincs ennyi pénze.

Az öregúrtól egyébként 600 ezer dollárt követelnek, amiért az ő számítógépére töltöttek le négy filmet az iMesh segítségével. Lawrence védekezésképpen elmondta, hogy a filmek valóban ott voltak a PC-jén, de azokat 12 éves unokája töltötte le és amint ezt észrevette, azonnal törölte is őket. Az unoka nem volt tisztában azzal, hogy a fájlok letöltésével bűncselekményt követett el. A dolog pikantériája, hogy az illegálisan megszerzett négy filmből három eredeti dobozos DVD-ként is megvolt a családnak, tehát teljesen szükségtelen volt a letöltésük.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség ezen tények ismeretében sem kíván eltekinteni a pertől, mint mondják minden áron el kívánják érni, hogy az emberek felfogják a szoftverkalózkodás következményeit. Valamint hozzátették, hogy az iMeshen keresztül letöltött állományok az adatmozgás után több ezer felhasználó számára válnak elérhetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeDDyRuSh #13
    Az mié nem jut senkinek eszébe h a nagypapink is lehet egy "mocskos" letöltő,aki a 12 éves unokájára keni az egészet és a filmeket utólag vette meg mikor elkezdődött a hercehurca? Én el tom képzelni,h egy 12 éves gyerek nem tud feltelepíteni,és beállítani egy warez progit,és eltitkolni több órás netezést,és jó pár giga helyet a vinyón.
  • NuCLEARScoRp #12
    Ezeknél már csak az nagyobb barom aki fizetős oldalakon vásárol zenét...
  • Drawain #11
    Ezt nem értem... 600.000et követelnek mert négy filmet ellopott?! Ha ellopta volna a boltból és mondjuk egy-két embernek odaadta volna akkor is ennyit kap arrafele?!
  • hiba #10
    azert buntetik mert megvette es letoltotte
    nem szabad megvenni mert ha utana veletlenul letoltod akkor bunbe esel
  • irkab1rka #9
    tehát EGY filmről beszélgetünk, amit a papa (vagy az unoka :) illegálisan letöltött és automatikusan megosztásra került (1L többen seedelték). 600K?

    Szerintem a RIAA és társai legszivesebben agyonlőnék a papit. Mit is várhatsz egy olyan országban, ahol szándékosan hagyják, hogy megtörténjen a 911, csak hogy alkotmányos jogokat lehessen megnyirbálni + milliárd usd haszon az energiaszektorban?
  • OMax #8
    Nyomorodjanak meg. 4 film... mintha legalabb napi 20 at toltott volna le. Plane hogy megvan. Akkor meg ugy masolja ahogy akarja ah hazon belul maradt. 2 profi szamitogepes embert cseszegetnek ezekes, nagyapat meg unokajat. Huek. Letoltik 2 millio mas helyrol az emberek nem a rohadt imeshrol.
  • fflx #7
    egyebkent mikori a hir? nem ugy volt, hogy az imesh fizetos lett mostanaban?
  • fflx #6
    "az iMesh-en keresztül letöltött állományok az adatmozgás után több ezer felhasználó számára válnak elérhetővé"


    !!! elotte persze nem volt tobb ezer ember szamara elerheto :)
  • fflx #5
    :) az, hogy megvetted az mellekes :)
  • Goth #4
    Ekkora nagy faszságot! Hát hogy lehetnek ilyen rohadékok?
    Amerika... Ha nincs odaírva, akkor is kitaláltam volna.