17
  • AgentKis
    #17
    És a DC-n sem kell megosztani semmit ugye?
  • westerneer
    #16
    Imádtam a Winmxet mp3akhoz, de a p*cs RIAA ezt is elvette már tőlem :(
    Egyébként szerintem pont nem hogy egy egységes szabványvagy központosítás kéne, mert akkor sebezhetőbb, szerintem :)
  • archkoven
    #15
    Én ezt olyan nagyméretű és ritka fájlokra írtam amiből párhuzamosan csak néhányat tudtál tölteni egyszerre és ha nem adtál cserébe semmit akkor soha nem értek volna le neked, vagy csak nagyon sokára.
    Ami megvolt mindenkinek annál nyilván nem voltak sebességgondok. Valamint az mp3-aknál sem mivel azt a kis mérete miatt viszonylag rövid ideig töltötted és mire észre vette a másik fél, hogy töltesz róla már le is töltötted, de az mp3-akat senki nem is korlátozta egyébként sem.
    Én szerettem a winmx-et bár azt igényelte, hogy aktívan részt vegyél a letöltésekben (tehát figyelemmel kellett kísérni, hogy nem szakították-e meg, nem korlátozzák-e a sebességedet stb.)kellett hozzá türelem és nyilván lehetett volna még fejleszteni rajta, hogy mindezek automatikusak legyenek. Voltak is erre programok (pl. mx monitor), de azok nem működtek tökéletesen.
  • Emmegki
    #14
    Ackro flémet akar, ne segítsünk neki.

    "Gyakorlatilag bármilyen ritkaság beszerezhető volt vele." - mp3-makból igen, arra nagyon jó volt (modemesek is normálisan tudták használni) Programokból meg egyebekből viszont a DC-n lehet inkább vadászgatni.

    Az opennap szerverekre tudott csatlakozni, de abban nem volt köszönet, a funkciók 3/4-ét nem tudtad használni, és opennapos peertől sose tudtam tölteni. Na meg minden 20. szerver engedett csak csatlakozni, annyira tele voltak.

    Igazán a Winmx networkkel boldogult csak el.

    " A winmx a kereslet-kínálat alapján működött: ha nem adsz semmit nekem, te sem tölthetsz rólam. Ott érdekelt volt az ember, hogy értékes fájlokat osszon meg és azokat megfelelő sebességgel juttassa el a másikhoz, ellentétben a dc-vel"
    Én ezzel nem találkoztam, olyan sok forrásból jöhet néha az adat, hogy nekem kellett sokszor lelőnöm azokat akiktől töltenék. A dc-re inkább jellemző amit írtál.
  • Ackro
    #13
    a p2p megérett arra, hogy lesz@rjam. a film meg zene harácsoló kis nyomingerek meg küzdjenek csak!
  • faz
    #12
    A BCDC csak egy változata a klienseknek.

    DC-n is érdekelt eléggé, mivel másképp nem jut be a hubra. Az, hogy az idők végezetéig szedik a dolgokat meg a saját hülyeségük miatt van, mindenki kivárja a sorát például az új cuccoknál, miközben Bittorrenten pont akkor lenne a leggyorsabb és föltapadra a plafonra a sebesség. Ha meg mondom neki akkor én vagyok a botarc mert 3 hónap alatt is jó neki.
  • archkoven
    #11
    Egy világméretű hálózatnál nyilvánvaló, hogy gyakrabban fordul elő, hogy rossz a kapcsolatod azzal akiről töltesz mint egy olyan filecserélőn ahol csak magyarok vannak.
    Bizonyos tekintetben sokkal jobb volt mint a ma olyan népszerű bcdc, ahol mindenféle hülye szabályokkal korlátoznak téged. A winmx a kereslet-kínálat alapján működött: ha nem adsz semmit nekem, te sem tölthetsz rólam. Ott érdekelt volt az ember, hogy értékes fájlokat osszon meg és azokat megfelelő sebességgel juttassa el a másikhoz, ellentétben a dc-vel ahol atom nyugisan nézem, hogy egyesek napokig töltenek rólam egy nagyobb fájlt míg mások akiknek gyorsabban menne várhatnak a sorukra az idők végezetéig. Egyszerűen hiába a nagy szabályok ha nem vagy érdekelt, hogy gyorsan tudjanak tölteni rólad, megosztod a kívánt mennyiséget és ezzel le is van tudva a dolog.
  • faz
    #10
    (Mármint WMX-en van több a nagyon ritkákból)
  • faz
    #9
    Hm.

    Nekem úgy él a fejemben, hogy semmit nem kell megosztani, alig vánszorog az mp3, és sosincs meg senkinek az ami kell. Főleg filmek meg játékok. DC-n sokkal nagyobb a választék (lehet hogy a nagyon ritkákból ott több van) és sokkal jobb. Szerintem.
  • archkoven
    #8
    Én nagyon szerettem a winmx-et. Valójában az egyik kedvenc filecserélőm volt, sokkal nagyobb adatbázissal rendelkezett mi a ma népszerű dc. Gyakorlatilag bármilyen ritkaság beszerezhető volt vele.
    Érdekessége volt, hogy TÉNYLEG csak akkor kaptál valamit ha adtál is, többnyire privátban kellett ledumálni a transzefereket.
    Sok fake lett volna? Én nem vettem észere, pedig sok száz gigát szedtem le vele. Ahol valóban sok fake volt az a játékok, arra tényleg használhatatlan volt, bár az engem nem is nagyon érdekelt. Audiókra és videokra viszont tökéletes.
  • Salty
    #7
    Nekem még mindig megy a WinMX némi módosítás után.
  • ubuntu
    #6
    http://lopster.sourceforge.net/
  • ubuntu
    #5
    A linuxos lopster eddig is több opennapster serverre tudott rálátni egyszerre. Ebben a winmx is benne volt. Nem jelent majd problémát, hogy mind a 3 változathoz csatlakozzon. Nem meglepö, a linux mindig vezetett a windows világ elött ha együttmümödésröl volt szó.
  • ubuntu
    #4
    A linuxos lopster eddig is több opennapster serverre tudott rálátni egyszerre. Ebben a winmx is benne volt. Nem jelent majd problémát, hogy mind a 3 változathoz csatlakozzon. Nem meglepö, a linux mindig vezetett a windows világ elött ha együttmümödésröl volt szó.
  • pemga
    #3
    A WinMX az nem napster protocolt használ? Mert akkor OpenNap szerverekre mehetnek minden további nélkül, csak az ip-listát kell lecserélniük.
  • Emmegki
    #2
    Jó kis hálózat volt, csak a végén mozdulni nem lehetett a sok fake-től. Mindenesetre kár hogy lenyomták, mp3-mak leszedegetésére tökéletes volt.

    Sztem meg csinálhatnak akármilyen patchet, nem lesz az igazi.

    Kéne vmi szabvány p2p protokoll.
  • Sir Quno Jedi
    #1
    R.I.P.

    Én már évek óta nem WinMX-ezek. Pedig jóak volt...