Berta Sándor

Kartellgyanú három francia mobilszolgáltatónál

A Heise.de szerint az érintett cégek, név szerint a Bouygues, az Orange és az SFR visszautasították az ellenük felhozott vádakat. Sőt, a Bouygues emlékeztetett rá, hogy korábban ő maga vádolta hasonló illegális manipulációkkal a másik két mobilszolgáltatót.

Francia lapértesülések azonban ellentmondanak a Bouygues érveinek. Eszerint ugyanis a három vállalat munkatársai 1997 és 2003 között havi rendszerességgel találkoztak és szinte minden egyes kérdésben megállapodtak: részben a készülékek áráról, a tarifákról és a piaci részesedésükről esett szó. Miután észlelték, hogy vizsgálat indult ellenük, a három szolgáltató cég vezetői azonnal megszakították az együttműködésüket. Ez derül ki a Francia Csalási Vizsgálóiroda által az Orange egyik menedzserénél lefoglalt iratokból.

Az ügy súlyára jellemző, hogy Thierry Breton francia pénzügyi, gazdasági és ipari miniszter a helyettesét, Francois Loost nevezte ki az eset vizsgálóbiztosául. Loos elődje, Patrick Devedjian azonban megkérdőjelezi Breton objektivitását és figyelmetlenséggel vádolja a minisztert. Breton ugyanis hivatalba lépéséig, vagyis 2002 októberéig, a France Telecom nevű távközlési óriáscég vezetője volt, és ennek leányvállalata az Orange.

Devedjian szerint Breton részt vett azon az Orange elnökségi ülésen, ahol szóba került a másik két társasággal folytatott illegális együttműködés lehetősége. Erről a miniszter azóta mintha megfeledkezett volna, mivel nem beszél az esetről. Breton viszont elmondta, hogy az UFC fogyasztóvédelmi szervezet által indított vizsgálatok még 2002 februárjában kezdődtek, amikor ő még hivatalban volt.

A piac meglehetősen érzékenyen - a várható módon - reagált a vádakra: azonnal esett a Bouygues, az SFR-ben többségi tulajdonrésszel rendelkező Vivendi és a France Telecom részvényeinek ára. A Francia Versenyhivatal által jelenleg is folytatott vizsgálat az év végéig lezárul. A szervezet időközben már jelezte a francia távközlési piacfelügyeletnek, hogy a francia vezetékes és mobilpiacon több esetben is súlyosan sérülnek a szabad piaci versenyhez fűződő jogok.

A versenyhivatal által a Bouygues-re, az SFR-re és az Orange-ra kiszabható legmagasabb büntetés a cégek éves forgalmának 10 százaléka lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reggel #2
    Francia Csalási Vizsgálóiroda??? Azért valami jobb fordítást is lehetett volna találni.
  • Vadmalac #1
    Vajon miért fejeződött be nálunk is a tarifa-harc kb. fél éve? Nem is tudom. :-(