Gyurkity Péter

Ikermagos csatára hívja az AMD az Intelt

Miközben javában zajlik az Intel Developer Forum, a processzorgyártó vetélytársa erejét fitogtatja: az AMD csatára hívta riválisát, amely az ikermagos chipek körében hivatott eldönteni a versenyt.

Az AMD közleménye szerint a kihívást több ismert amerikai napilapon keresztül intézték a vetélytárshoz, és céljuk, hogy az idei év a nyílt verseny szellemében, erősödő versennyel záruljon. Ennek érdekében csatára hívják ki a nagy riválist, mégpedig az ikermagos szerverprocesszorok terén, hogy összemérjék csúcskategóriás termékeik erejét. Véleményük szerint erre az Opteron 800, illetve Opteron 200 sorozat lenne a legmegfelelőbb, amely az Intel hasonló besorolású processzoraival hivatott felvenni versenyt.

"Amióta áprilisban útjára indítottuk az első ikermagos Opteron chipeket, minden elismert tesztet megnyertünk az x86-alapú szerverek terén. Ezzel a bejelentéssel lehetőséget adunk vetélytársunknak, hogy a nyilvánosság előtt mérkőzzön meg velünk. Az ipari szabványként használatos tesztek révén a vásárlók pontos képet kaphatnak arról, hogy melyik gyártó termékeivel járnak jól" - jelentette ki Marty Seyer, az AMD Microprocessor Solutions Sector első embere. A vállalat a jelek szerint igen optimista fölényét illetően, és nem tart az Intel visszavágásától. Amennyiben a rivális cég elfogadja a kihívást, a nyilvános párbajra egy később meghirdetett helyszínen kerülne sor, természetesen egy harmadik, semleges fél részvételével. A közlemény szerint itt elsősorban a SPECjbb és SPECweb tesztekre számíthatunk.

Az Intel egyelőre nem reagált a kihívásra, ám már javában zajlik az Intel Developer Forum, amelynek már az első napján több fontos bejelentésre került sor. Ezek közé tartozik a, hogy a vállalat immár hivatalosan is megerősítette új irányvonalát, amely a fogyasztás csökkentését célozza meg. A napokban már beszámoltunk erről a kezdeményezésről, amely lehetővé tenné, hogy a cég betörjön, és jelentős szeletet harapjon ki a hordozható eszközök piacából, mégpedig az x86 alapú chipek speciális változataira támaszkodva.

A konferencián elhangzott beszédében Paul Otellini elnök-vezérigazgató ismét aláhúzta a NetBurst és Pentium M architektúrák ötvözésének fontosságát, és első ízben tartott bemutató az új Merom (mobil), Conroe (asztali) és Woodcrest (szerver) processzorok képességeiről. Ezek a chipek már 65 nanométeres technológiával készülnek, és megnyitják az utat a négymagos megoldások felé. Otellini szerint a vállalat tíznél is több projektben készül a négy- és többmagos processzorok kifejlesztésére.

A The Register eközben bejelentette, hogy az Intel frissítené az EM64T kiterjesztéssel felvértezett Pentium 4 chipeket, azzal céllal, hogy még inkább kompatibilissé váljon a rivális megoldásával. Az új, G-1 jelzésű mag a jelenlegi E-0 verziót váltaná le október-november folyamán, és két új utasítással egészíti ki a jelenleg változatokat. Ez éppen az a két utasítás, amelyet sokan hiányoltak az EM64T bejelentésekor, így a jelek szerint az Intel a százszázalékos kompatibilitás mellett kötelezte el magát. Erre valószínűleg a 64 bites szoftverek terjedése ösztönözte. Frissítés: Paul Otellini időközben válaszolt a kihívásra, és kijelentette, hogy a vállalatok és termékeik versenye a piacon dől el, és ez továbbra is így lesz. A jelek szerint tehát az Intel nem megy bele a nyilvános mérkőzésbe, és a vásárlókra bízza a döntést. Az elnök-vezérigazgató - miután egy viccel próbálta elütni az Itanium sikertelenségét firtató kérdést - mindössze azzal válaszolt, hogy a vállalat 2003-ban vezető pozíciót vívott ki a mobil processzorok terén. A kényelmetlen kérdéseket tehát ezútal sem válaszolták meg, és egyelőre a nyilvános párbajra sincs sok esély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • formatuq #12
    Es persze sokan hajlamosak azt elfejelteni, hogy intelnek nagyon sok amd reszvenye van, tehat amit itt elveszit, ott egy kicsit megnyer.......
    Nem hulyek vannak ott, komoly penzel jaccanak, igen sokkal.

    Nem szabad oket lebecsulni, so0ha sem szabad az ellenfeledet lebecsulni.
  • archkoven #11
    "Persze jól esik nekik mégegyet belerúgni a földön felvőbe"
    Már bocs, de az Intelt mindennek nevezném csak földön fekvőnek nem akit csak úgy hobbiból lehet rugdosni.
    A termékei jelenpillanatban kevésbé tűnnek jónak, de a részesedése még mindig nyomasztó.
  • TheZsenyka #10
    Jópofa reklám.
  • arty #9
    intel, mint földön fekvő?? :)

    elhanyagolható cég az AMD az intel mellett, a világ működési elve miatt ez nem tud megváltozni :)

    (hint: merkating és/vagy korrupció)
  • TommyGun #8
    Mellesleg az Intel megint saját magát fogja szembeköpni mert most is kijelentette hogy nem lesz integrált memóriavezérlő.....de lehetséges hogy késöbb lesz...Röhögnék ha nem állnának át rá majd...ugyanis ez nagyobb fejlődés a procik terén mint a 64bit...amit szintén az intel nem akart belerakni a procikba jó ideig azt tessék...most kénytelen az AMD64 bitét beletenni a sajátjába hogy kompatibilis legyen :D MSsoft megmondta hogy nmem csinál két 64bit-es Vistát....nesze intel ezt is beszopta :D
  • TommyGun #7
    Ez így ebben a formában totális marhaság. Semmi meglepő nincs abban hogy egy jelenleg előnyösebb helyzetben lévő kihívja a gyengébbet hogy az erejét fitogtassa. Épp ezért nincs is mit csodálkozni azon hogy az Intel nem fogadta el a kihívást.

    A nagy intel szerint nincs előnyben az AMD akkor mirefel hátrál meg ? Sajáűt magát köpi szemen...

    Ennek maximum úgy lett volna hírétéke ha az AMD azt mondja jővőre ugyanitt találkozunk és mérjük össze amink van. Hisz a jővőre vonatkozó terveket jelenleg még maximum csak megbecsülni lehet de konkrétumokat még senki nem ismerhet. Az például egy fair összecsapás lenne. Aztán hogy a felkészülési időszak alatt ki mennyit fejlődik és mennyit dob be az már rajta múlik. És ez még ráadásul öszönzően is hatna minkét félre.

    Ez meg azért nem Fair mert az intel 10x akkora cég - 4-5x nagyobb piaci részesedéssel....és sokkal több mérnökkel gyárral és miegyébbel...nomeg több pénzel...nem abban kell versenyezni hogy mi lesz 1 év múlva....hanem ami most van....Prescott már 1,5 éves kéremszépen...akkor kelett vólna kapcsolni...amit most ezen a DEVELOPER hűdejó kis fórumon elénk tárt az intel azt az AMD már 3 éve meglépte...magyarul ismét saját magát köpte szembe az intel hisz pont abba az irányba megy amit az AMD már 3 éve követ... (alacsony fogyasztás, nem a MHz-et kell az egekbe tornászni, optimalizálás, minél nagyobb számítási sebesség/Mhz...etc etc)

    De a jelenlegi állapotok mellett kár azon vitatkozni ki a jobb, hiába lett akkora mellénye az AMD. Persze jól esik nekik mégegyet belerúgni a földön felvőbe. De azt már nem merik bevállalni ha esetleg bekerülne valami bizonytalansági tényező is a képletbe azzal hogy egy előre nem megjósólható időpont aktuális processzorait vetnék össze. Mert ugye az már számukra is hordozna kockázat benne a felsülés esélyével ami rosszul jönne ki a cég image-ével kapcsolatosan.

    Az intel eddig is ott rúgott bele az AMD-be ahol csak tudott, akkor mégis mit vársz tőle ?
  • ZaJanga #6
    Ezt most úgy írtad mintha az Intel nem rúgott volna az AMD-be itt is ott is nyilvánosan is és tisztességtelen piaci magatartással is....
  • Caro #5
    Nyilván így van.
    De az intelnek megvolt az előnye! Ő tehet róla, hogy most csak itt áll.
  • shabba #4
    Ez így ebben a formában totális marhaság. Semmi meglepő nincs abban hogy egy jelenleg előnyösebb helyzetben lévő kihívja a gyengébbet hogy az erejét fitogtassa. Épp ezért nincs is mit csodálkozni azon hogy az Intel nem fogadta el a kihívást.

    Ennek maximum úgy lett volna hírétéke ha az AMD azt mondja jővőre ugyanitt találkozunk és mérjük össze amink van. Hisz a jővőre vonatkozó terveket jelenleg még maximum csak megbecsülni lehet de konkrétumokat még senki nem ismerhet. Az például egy fair összecsapás lenne. Aztán hogy a felkészülési időszak alatt ki mennyit fejlődik és mennyit dob be az már rajta múlik. És ez még ráadásul öszönzően is hatna minkét félre.

    De a jelenlegi állapotok mellett kár azon vitatkozni ki a jobb, hiába lett akkora mellénye az AMD. Persze jól esik nekik mégegyet belerúgni a földön felvőbe. De azt már nem merik bevállalni ha esetleg bekerülne valami bizonytalansági tényező is a képletbe azzal hogy egy előre nem megjósólható időpont aktuális processzorait vetnék össze. Mert ugye az már számukra is hordozna kockázat benne a felsülés esélyével ami rosszul jönne ki a cég image-ével kapcsolatosan.

    Pedig úgy lenne az érdekes, de ez így most semmi egyéb mint PR vagdalkozás.
  • Caro #3
    "Paul Otellini időközben válaszolt a kihívásra, és kijelentette, hogy a vállalatok és termékeik versenye a piacon dől el, és ez továbbra is így lesz."
    Jól veszem ki ennek az inteles fickónak a szavaiból, hogy szívesebben költenek marketingre, mint fejlesztésre?
    Attól, hogy a reklámemberek teletömik a zsebeiket, nem fogunk sehova fejlődni!