Gyurkity Péter

Elkészült az Indigo előzetese

A Microsoft közzétette az Indigo névre hallgató új kommunikációs rendszer előzetes változatát, amely a Longhorn részeként a szoftverkomponensek közötti együttműködésért felelős.

Az úgynevezett Community Technology Preview változat tegnap vált elérhetővé a Microsoft Developer Network (MSDN) tagjainak, de a vállalat ígérete szerint az új rendszer néhány héten belül mindenki számára hozzáférhető lesz. Az Indigo a következő évben megjelenő Windows Longhorn egyik alappilléreként mutatkozik majd be. A tavaly nyáron frissített útiterv szerint azonban az Indigo az Avalon névre hallgató grafikus alrendszerrel, valamint a WinFS fájlrendszerrel együtt nemcsak a Longhorn, hanem a jelenleg is használt Windows XP és Windows Server 2003 operációs rendszerekhez is felhasználható lesz, amely a vállalat reményei szerint megkönnyíti majd a fejlesztést, és az új rendszerre történő átállást.

A kommunikációs rendszer célja, hogy egyszerűbbé váljon a megosztott alkalmazások fejlesztése, és hogy elősegítse az egyes szoftverkomponensek közötti kommunikációt. Példaként említhető az a Microsoft .Net fejlesztői eszközzel készített alkalmazás, amely munkája során megoszt bizonyos információkat egyes Java applikációkkal. Ehhez eddig speciális kódra volt szükség, az Indigo révén azonban a vállalat állítása szerint automatizálhatjuk az eljárást.

Ari Bixhorn, a Microsoft webszolgáltatói részlegének termékmenedzsere elmondta, hogy az Indigo öt különböző programozási eljárást helyettesít, amelyek jelenleg hasonló célt szolgálnak. A szoftver számos új technológiát használ majd, többek között a WS-Security és WS-Reliable Messaging eljárásokat. Bixhorn hozzátette, hogy az Indigo előzetes verziója magában foglalja az Avalon grafikus alrendszer második előzetesét is, és a vállalat még az idei év első felében bemutatja az Indigo béta változatát. A most megjelent előzetes azonban már tartalmazza a béta minden fontosabb funkcióját.

A rendszer második bétája valamikor a második félévben várható, míg a végleges változat a Longhornnal együtt mutatkozik be a nagyközönség előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • solti #16
    azert erdemes lenne vegezni egy kozvelemenykutatast,hogy az ms word funkcioi kozul ki az aki olyat is kihasznal ami mondjuk nincs a tobbi ingyenes szoftverbe...
    jah,ez az excel,pp klonokra is igaz
    a frontpage-rol meg ne is beszeljunk...

    ui: az oo autokorrekcios faszsagaval egyet ertek:D
  • Equ #15
    huh, ez azért nekem durva...
    Ha mindenki így gondolkozna, akkor még karakteres terminálok előtt ülnénk, mert azon is elvégezhető szinte minden.
    De olyan nagyon ezen nem is lepődök meg, azután, hogy korábban azt írtad a wordperfect 6.5 is megfelelt neked. De hidd el, továbbra sem ez az átlagos felhasználás.

    Az pedig, hogy megtanítják a pl. körlevelezést csak egy lehetőség, hogy tudjál róla, hogy ilyen is létezik. Ha nem tanítanák, akkor a userek elhinnék, hogy az egyetlen megoldás, hogy kézzel megírják mind az 50-et (100-at, x-et). Aztán "nagykorukban" majd eldöntik, hogy eltöltik-e egy ilyen egyszerű feladattal a fél napjukat ingyenes eszközökkel vagy megoldják profin, pillanatok alatt egy fizetős eszközökkel.

    Gondolok itt pl. amikor az outlook címjegyzékemből írtam 40 embernek körlevelet és ugyaninnen meg is címezte a borítékokat etikettre a word, mindezt kb. 10 perc alatt. OO-val valószínűleg a napom ráment volna, a hibalehetőségekről nem is beszélve.
  • solti #14
    még egy szóra, télleg nem vitatkozásul,hanem inkább magyarázatul: hogy mi az igény,azt a fiatalkorban a neveléssel rontják el,mikor az általánosban is már MS cuccokat használnak és tanitanak. Pl tipikus feladat,hogy xls-ben levő cimlistából cimezzünk meg 50 boritékot word-ben....erre hányszor van szükségem? s amikor van, akkor megirom kézzel mint hogy megvegyem a méregdrága programot hozzá...ismétlem,nem irodai felhasználásról beszélek,hanem a tipikus home user..

  • Equ #13
    ok, hagyjuk abba.
    akinek elég az oo az örüljön neki és használja. Én speciel rendszergazdaként és programozóként tudom, hogy pl. a cégnél ahol dolgozom szóba nem jöhet az oo, mert a tizedét sem tudja annak amit a userek használnak. (a programozhatósága pedig 0-t súrolja)
    Azt viszont aláírom, hogy otthon egy egyszerű levél megírásához elég az oo. De, hogy ez lenne az átlagfelhasználó (hátmég a vállalati átlagfelhasználó) igénye, azt erősen kétlem.
  • solti #12
    igen,en kerek elnezest,hogy az elejen azt irtam,hogy jobb vagy ilyesmi...mellesleg az atlagos szovegszerkesztesre meg mindig jo az oo...eddig is megvoltam tobbszoros vagolap nelkul,es mint mondtam wordperfect 6.5-tel is (ha jol emleksze a verzioszamra) nagyon jol tudtam dolgozni..pedig ott meg betumeret se volt,csak olyan hogy pl bolhabetu :D
    jah,es hogy 20 mp egy word doksit importalni...miert kene word doksit importalnom???? teljesen jo nekem az oo-s is...word doksi azert tart olyan soka,mert az ms nem hozza nyilvanossagra a pontos szabvanyat a doc-nak...ilyen egyszeru az egesz.
    de szerintem hagyjuk itt abba az egeszet,en felig-meddig igazat adok neked, remelem te is erted hogy mit probaltam irni tobb-kevesebb sikerrel...
    roviden szolva az atlagfelhasznalonak adobe photoshop-ra sincs szuksege,de azt hasznalja,mert az jo...de szuksege nincs,megtudna oldani ingyenes progikkal is..

    joéjt

    Balázs
  • Equ #11
    "Marhára nem érdekel ki milyen tesztoldalakat hoz fel"

    Így is kell, dugd a fejed a homokba, elvégre amiről nem tudunk az nincs is :))
  • Equ #10
    jah, hogy mostmár mégsem arról van szó, hogy van jobb az msoffice-nál, hanem, hogy te szerinted mire is van szüksége az átlagembernek az office rendszerekből... :))
    Kár, hogy az előbb még nem ezt mondtad.

    Hogy mi nincs oo-ban msoffice-hoz képest? A sor végtelen, ezt már egy másik fórumon összeszedtem egyszer, igy csak idecopyzom neked:

    Felület: a windows 3.1-et idézi, ehhez képest nekem lassabb mint az office 2003 (leszámítva a betöltést az kb. ugyanolyan) mind a dialog box-ok a scroll, minden. Egy 900 k-s mso dokumentumot majd 20mp-ig "importált", kiváncsi leszek majd mit csinál egy igazán komoly doksival.
    Csak a "word"-öt néztem táblázatkezelőt majd legközelebb.

    Elsőre a körlevelet akartam kipróbálni, odbc mssql 2000 sp3-hoz kapcsolódás, kapcsolat létrejön, ellenőrzése helyes, táblákat behozza, mezőhozzárendelése, OK-t nyomok, erre kapok egy invalid cursor state-et (default install nortwind db customers tábla) leokézom, erre elszáll az egész, bug reporter becsukódik...
    (ezután helyreállítás jól működik visszahozza a körleveles doksit a mezőkkel, persze adatok sehol.)

    Amik hiányoznak/nem találtam:
    - (szabvány) korrektúra
    - cimkekezelés, körleveles cimkekezelés
    - dokumentum egyesítés
    - formázás felfedés
    - többszörös vágólap
    - dokumentumtérkép
    - miniatűrök
    - egyedi élőfej
    - kivonatoló
    - autojavítás nem visszavonható helyből, be kell mászni a beállítások mélyére, akkor is, ha csak éppen abban az egy esetben nem kéne pl. mondat eleji nagybetűt csinálni. mso-ban kurzor fölévisz és visszavon)
    - nem szabályozható az elválasztás (zónafigyelés, ismétlődő elválasztás stb)
    - nincs kézi elválasztás
    - angol volt a help
    - szabályozható dokumentumvédelem
    - együttműködési szolgáltatások: sharepoint portal, STWS együttműködés, rights management
    - makrok sokkal bonyolultabbak, ami ms-oban 2 sor az itt 5-6, ezt még nem néztem át tüzetesebben, nagyon kiváncsi leszek, hogy fogok elérni COM objektumokat netán .net-et, címtárat, hogyan fogok word-ből excel vezérelni stb-stb ha lesz időm visszatérek rá.

    Így hirtelen ennyi, az összképem, hogy az oo ma egy játékszer, nem éri el egy 6.0-s word tudását sem, a felhasználói felülete csapnivaló.
  • blackeagle #9
    Megint egy melyik jobb cimü baromság folyik. Játékokról csak annyit ,hogy az open gl-s gamek jobban futnak nálam linux alatt ( Marhára nem érdekel ki milyen tesztoldalakat hoz fel ). Arról nem a linux tehet ,hogy az ati képtelen drv.-t csinálni linux alá.
    A többi prg. kérdésről csak annyit , hogy az ugráljon itt az office-val ,aki megvette. Nem a lenyult szemetet kell dicsérni a másik free hátrányára.
  • solti #8
    ""Office? ezer éve van jobb"

    Légyszi, ne a levegőbe beszélj, hanem konkrétumokat mondjál!! Melyik jobb? (sőt, jobbnak se kell legyen, elég, ha annyit tud mint a msoffice!) Nagyon el vagy tévedve attól félek."

    mondd már el nekem lécci hogy miben roszabb az Openoffice például...az átlag embernek abszolút nicns szüksége az Ms Office funkciójainak mondjuk 70%-ra (hasra ütéses szám,de ha jól tudom valahol ennyi körül jár valójában is)

    a GUI-ba nem kötök bele, a multitaskba se, bár azért linux/unix-on regebb ota van amennyire en tudom.

    linuxos jatekokba valszeg igazad van,de talán csak azért mert ritka még, és linuxon nem igazán szokás játszani...nem hiszem hogy sokáig tartana behozni a hátrányt

    de mindezek mellett hozzáteszem,hogy én is windows-t használok,mert rávagyok kényszeritve (meló,suli satöbbi). de biztos vagyok benne,hogy az MS office csak azért áll kézre mert azt szoktam meg...de valszeg ha máson kezdem,akkor az jobb lesz (nehéz volt átállni anno wordperfectről ms word-re )
    szóval nem az MS érdemeit akarom fikázni, csak azt mondom,hogy nem igazán jobb mint a többi,csak megszokás...mint pl ha coca colat szeretted meg,akkor a pepsi ugyis szar lesz mindig vica versa

    Balázs
  • Equ #7
    "linux alatt jatszottal mar?"

    És akkor a gyakorlatilag nulla linuxos játékellátottságot nem is említettem...
    Még a hardverek is a directx után kullognak gyakran évekkel...