SG.hu·

Júniusban jelenik meg a Longhorn első bétája

A Microsoft egyik vezető beosztású tisztviselője megerősítette, hogy a következő generációs operációs rendszer első béta változata még idén júniusban megjelenik, míg a végleges verzió 2006 végén várható.

Az elmondottakból kiderült, hogy bár a Microsoft nyilvánosan az év végére ígérte a béta változatot, a belső kommunikációban mindvégig 2005 első felét tartották a legfontosabb célnak. "A Longhorn béta 1 [...] még az év első felében megjelenik" - jelentette ki John Montgomery, a Microsoft fejlesztői részlegének igazgatója a VSLive konferencián adott interjújában. Elmondása szerint ez a verzió elsősorban a fejlesztők számára nyújt majd újdonságokat. "Mégis úgy vélem, hogy mindenki azon lesz, hogy kiderítse, mit tartalmaz az előzetes, és mit nem" - tette hozzá az igazgató.

A Béta 1 az első jelentős fejlemény azóta, hogy a szoftveróriás 2004 tavaszán megjelentette a következő generációs operációs rendszer előzetesének frissített változatát. A Microsoft szerint a Longhorn azóta nagy változáson ment keresztül, és ezen változások a szoftver mindhárom fontosabb funkcióját érintették. Ezek közül az Avalon prezentációs motor, és az Indigo névre hallgató, webes szolgáltatásokat összefogó rendszer nem kizárólag a Longhorn részeként jelenik meg, hanem a jelenleg kapható operációs rendszerekkel is felhasználható lesz. A harmadik jelentős funkció, a WinFS fájlrendszer viszont késni fog, és ennek béta változata csak a Longhorn megjelenésével egy időben lesz elérhető. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a WinFS mikor kerül be végleg az operációs rendszerbe.

A fejlesztői részleg igazgatója nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy pontosan mit tartalmaz majd a júniusban megjelenő béta változat, de néhány apróságot a nyilvánosság elé tárt. Elmondása szerint elsősorban olyan funkciók kerültek be az operáció rendszerbe, amelyek megkönnyítik annak használatát, és ezzel egy időben megbízhatóbb működést garantálnak. Az újragondolt eszköztelepítő, illetve a meghajtók modelljének modernizálása egyike ezen változásoknak. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő hetekben a Microsoft újabb szoftverekkel készül el: jó esély van rá, hogy a Visual Studio 2005, valamint az SQL Server adatbázis újabb tesztváltozata még március előtt megjelenik, míg a végleges verziók a nyár vége felé várhatók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MainStream2005. 07. 20.. 02:55||#27
"Longhorm" by Palika22, lol
© NEXUS62005. 02. 13.. 13:05||#26
Majd akkor írok jobb oprendszert mint a win, ha a M$ végre hajlandó lesz jobb oprendszert írni mint a következõk:

Amiga
BeOs
Linux
FreeBSD
QNX
stb.

Addig ugyanis nem nagy kihívást látok a dologban😉)))
© Ahhoj2005. 02. 10.. 09:02||#25
najó, de van akinek van ideje/kedve/tudása erre, van akinek meg nincs .)
meg hiába, van olyan pozitív tulajdonsága is azért a win xp-nek, ami a linuxról nem elmondható, de ez már csak igényektõl függ hogy kell-e neked ez vagy sem 😉
© Ratty2005. 02. 10.. 00:19||#24
Hát az a félig nyílt foráskód is jobb lsz mint a semmi😊 A GUI meg nem pont a classic nézetre váltás. Meg valahogy jobban szeretem magamnak összerakni az oprendszert, és tudni h mit csinál😊
© Ahhoj2005. 02. 09.. 19:31||#23
így így
© RpPRO2005. 02. 09.. 17:32||#22
Mennyi lelkes windows fikazo osszegyult itt kerem szepen.

Irjatok jobb oprendszert es aztan oszthatod az eszt.
© Ahhoj2005. 02. 09.. 08:53||#21
ja, tényleg meg lehetne kisebb gépigényûre írni a programokat... assembly-ben 😛
© Keldor2005. 02. 09.. 07:44||#20
erre majd veszek 1 külön vinyót az bizti😊
© benczurzs2005. 02. 08.. 22:26||#19
Ez így van.<#ravasz1>
Egy Nagy Cég(!) egyik benfentesével volt szerencsém beszélni, és õ elmondta:
Tényleg, azért adnak ki egyre nagyobb hardvert igénylõ programokat, hogy mennjen a
hardwer-iparnak is.

Beszélgetünk vele a cége által fejlesztett programról, és hogy milyen gép kell alá.....
és kérdeztük, hogy miért kell alá ilyen nagy ?
Mi meg tudnánk írni kissebb gépre is.<#nemtudom>
Látta, hogy mi is értünk hozzá.....
Így elmondta, hogy így kell(!) csinálni.
Mert különben a hardveripar leáldozik.

Végiggondoltuk........
Ha minden program a következõ 5-10 évben menne a mostani gépemen (nem csúcs, de jó)
akkor ki venne új gépet ? <#conf>
© Jinx McHale2005. 02. 08.. 20:47||#18
Ez esetben részben beszélhetünk GUI váltásról, noha nem olyan mint Linux alatt. A kék, szürke, és olajzöld csilivili skin a Luna (már ha jól emlékszem a nevére) rendszerre alapul, a "classic" mód pedig az elõzõ Windows (2000) megjelenítõ továbbfejlesztett rendszerére.