Berta Sándor

Áprilisban jelenik meg a Longhorn előzetes verziója

A redmondi szoftveróriás bejelentése szerint a Windows XP Home és Windows XP Professional operációs rendszerek utódjául szánt Longhorn egy újabb tesztverziója jelenik meg idén áprilisban.

Üröm az örömben azonban, hogy ez a változat csak néhány kiválasztott fejlesztő részére lesz hozzáférhető. A megjelenési időpont szorosan kötődik majd az abban a hónapban Seattle-ben tartott Windows Hardware Engineering Conference (WinHEC) rendezvényhez, amelyen a szerencsés kiválasztottak működés közben megtekinthetik majd a Longhornt és el is mélyedhetnek az új operációs rendszer rejtelmeiben. A konferencián egyébként a tervek szerint többek között különböző munkacsoportok fognak foglalkozni a Longhorn újdonságaival, amelyeket részletesen kielemeznek majd. A Microsoft tájékoztatása szerint a szakemberek például megtapasztalhatják, hogyan működnek az új hardverirányító mechanizmusok, amelyek közé a javított nyomtatási vagy a továbbfejlesztett energiaellátási funkciók is tartoznak.

A Longhorn egyik újdonsága lesz továbbá az is, hogy az új operációs rendszer külön kiegészítő szoftver nélkül képes lesz közvetlen kapcsolatot felépíteni a mobiltelefonokkal. Az amerikai vállalat ezenkívül ezen a konferencián akar majd elárulni részleteket a Longhorn hardverkövetelményeiről is, valamint itt jelentik be azt is, hogy az új operációs rendszer végleges változata mikortól lesz elérhető a végfelhasználók számára.

Az idén áprilisban megjelenik majd az első olyan verzió, amelynél a fejlesztők és a programozók szinte teljes egészében betekinthetnek majd a Longhornba. A Microsoft azt is bejelentette, hogy az operációs rendszer új adatbázis-alapú fájlrendszerét, a WinFS-t csak később fogják bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyo21 #52
    Egy jó longhorn-os link: http://longhorn.lap.hu
  • Zsoltika 007 #51
    Egyébként nem félek bétás verziót használni. Már a win 2000-et is javában toltam bétás korában és semmi gondom nem volt vele, csakúgy mint az xp-vel. De ezek a verziók még nagyon gyengék.
  • Zsoltika 007 #50
    Jó a logód.
  • Felfedező #49
    Nem tudom mert én csak a "hivatalos" verziót fogom telepíteni, szerintem
    te is várd meg a végső verziót, jobban jársz!!! Kár, hogy még legalább egy évet várni kell rá....
  • Zsoltika 007 #48
    És ez már legalább stabil? Mert az előző amit néztem (4051)azon még nem futott 1 csomó minden pl daemon tools, és zabálta a procit.
  • Felfedező #47
  • Zsoltika 007 #46
    Jaja! Vmi szkrínsotot a népnek, ha szabad kérnem.
  • zozo2001hu #45
    Letöltötte már valaki? Milyenek az első benyomások, valaki dobhatna egy-két screenshot-ot.

    ui.: Lehet, hogy még nincs fent a neten?:)
  • BlackRose #44
    Használok naponta Fedorát, de próbáltam a Novell Desktop Linux-ot és játszadozom az Ubuntuval is, régebben (9.1 Pro SuSE is volt nállam kb. 2-3 hónapig), tehát tudom milyen a desktopon. Haverom Fedorán Maya-zik, tehát vannak a munkaállomás oldalról is vannak tübbe-kevésbé közeli információim. Nem értek veled egyet, hogy az MS gyengén van jelen a szerver szegmentsben, ugyanis elég magas százalék a Szerver Windows piaci részesedése, nem annyira a web-en, habár itt sem elenyésző, (a netcraft adatai alapján az IIS stabil 20% feletti piacot mondhat magának már huzamossabb ideje, és ez mint NT/2000/2003 Server-en fut), de a vállalati szegmentsben ennél jóval nagyobb a részesedésük. Ezután ha befagyasztott álláspontból nézzük akkor valóban a PC szegmensen már nincs tovább és a hanyatlás esedékes, de egy olyan cég mint az MS ezt másként látja, és olyan irányban fogja megpróbálni bővíteni a piacot amely további nővekvést jelenthet számára (persze nem hiszem, hogy képes lesz a double-digit növekedésre, de azért én hanyatlásról nem hiszem, hogy szó lehet). Ugynakkor a Linux friss vér a desktopon mindenképpen jól jött és csak további fejlődéshez vezethet mint a Linux úgy a Windows környezetben is.
    Ja és a RHEL 4 fenn van, első benyomásaim pozitívak... majd a hétvégi nyúzása után irok egy pár szót...
    P.S. AZért vagyok inkább a szerver Linux világban, mert azt kérik a kliensek, ugyanis a desktopon nem igen érdekli senkit (egy pár kivételével), mindenki a szerveren számít vele, álltalában a J2EE környezet érdekli a népséget, meg persze adatbázis kiszolgálás az ami az első helyen van, a vállalati világban, és pedig innen jön a pénz, ezért fáradozom ezzel, mert a szakma követeli, a desktop Linux használói élményeim meg nagyjából otthoni hobi... eddig a piacon nem vettem hasznát, bár nem említésre méltó szinten.
  • Zsoltika 007 #43
    Az viszont már más tészta hogy ott van egy kis kultúra is. Ha hiszed ha nem, a flame nem mindenhol anyázással telik (Szerintem egy egészséges vita néha igen is kell). A színvonal itt is megvan 1-2 hsz-t leszámítva. (Ezért is járok ide. )