Gyurkity Péter

Megjelent az Avalon előzetesének publikus változata

A Microsoft közzétette az Avalon előzetesének publikus változatát, amely a Windowsok következő generációs grafikus motorjaként döntő szerepet játszhat a Longhorn bemutatkozásánál.

A vállalat eredetileg a Longhorn újításaként szerette volna megjelentetni az új felületet, de időközben úgy döntöttek, hogy az Avalon - kiegészítőként - a Windows XP és Windows Server 2003 operációs rendszerekhez is letölthető lesz, így a fejlesztők nagyobb eséllyel készülhetnek fel a Longhorn fogadására. A Microsoft célja éppen az, hogy a szoftverfejlesztők már a következő generációs operációs rendszer megjelenése előtt kitapasztalják az új motor képességeit, és hogy a Longorn megjelenésének időpontjában biztosítva legyen a megfelelő szoftveres ellátottság.

A szoftveróriás ennek érdekében a fejlesztők számára már novemberben közzétette az úgynevezett "community technology preview" változatot, és most ugyanaz a kód mindenki számára elérhetővé vált. "Nagy örömünkre szolgál, hogy válaszul a számtalan beérkezett kérésre, ugyanazt a verziót bemutathatjuk a nagy nyilvánosság előtt is" - áll a Microsoft közleményében, amely hírül adta az előzetes megjelenését.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Avalon előzetesét - a fejlesztők által kipróbált változathoz hasonlóan - Windows XP és Windows Server 2003 operációs rendszereken próbálhatjuk ki. A bejelentéssel egy időben a Microsoft arra hívta fel a felhasználók figyelmét, a kód - jelenlegi állapotában - még korántsem nevezhető hibamentesnek, ezért elsősorban olyan rendszerre érdemes feltelepíteni, amely nem tartalmaz értékes anyagokat. A grafikus motor eltávolítása ugyanis nem egy egyszerű feladat, és a legtöbb esetben együtt jár az operációs rendszer újratelepítésével.

A Microsoft novemberben elhangzott ígérete szerint az Avalon béta változata várhatóan nyáron jelenik meg, míg a végleges verzió valamikor 2006-ban, némileg megelőzve a Longhorn megjelenését.

Az Avalon előzetes verziójának letöltése (261 MByte)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #138
    Ja az a baj, hogy az XPnél nincs sok lehetőséged eldönteni, hogy mit is akarsz feltenni, vagy mi működjön :) Persze mindig megvannak a kiskapuk, de szerintem enek nem így kellene működnie.. Szerintem sok ez a 2-3 Giga egy "sima" OP rendszernek...
  • janos666 #137
    Ohh, a le akartam húzni ezt a cuccot, nyomkodtam a nextet de azt mondta nem legális a windowsom. Máshonnan nem lehet leszedni?
  • NEXUS6 #136
    Megmagyarázni én is megtudom, hogy elvileg miért jobb a Win mint bármelyik OS, meg milyen zseniális elgondolások vannak mögötte és a programozók mennyi munkát fektettek ennek megvalósításába, és hogy ez szinte észrevétlenül történik: a júzer ebből mit sem sejt.

    Csak éppen pl lásd az utolsó soraidat.

    Valamit mindíg elég pancser módon elszúrnak benne.
    Nap mint nap látom, ahogy az OS izzad, ahogy megpróbálja könnyebbé tenni a dolgomat, amibe végül annyira belassul, hogy a sebessége/hatékonysága leesik egy hozzá képest valóban primitív (bár én a "funkcionálisan egyszerű felépítésű" kifejezést jobban kedvelem) Amiga OS szintjére.

    "Vajúdtak a hegyek és egeret szültek."
  • throwthisaway #135
    Üdv mindenkinek.

    Két Microsoft-os hír hozzászólásait néztem meg véletlenszerűen, mind a kettőt kapásból szét-floodolták a Linuxosok meg az Amigások.
    Ez hihetetlen...

    Az AmigaOS és az XP összehasonlítása olyan fokú inkompetenciát feltételez számomra ami nyilvánvalóva teszi, hogy fogalma sincs miről alkotott véleményt a hozzászólás írója.
    (Elnézést a hozzászólótól.)

    A Windows már a 95 idején is többet szándékozott szolgáltatásként nyújtani, mint egy egyszerű ablakkezelő (ld. COM például).
    Tudtommal egyedül a MacOS X-ben próbáltak mostanában valami hasonló mechanizmust beépíteni.
    (Úgy tudom nem létezik sem Unix-os és sem AmigaOS-es rendszerekben, de még talán másban sem.)

    Sokan írták, hogy a MacOS X-től lopták a 3D-s kártyák használatát a grafikus motorhoz, de szerintem azt egyáltalán nem volt nehéz kitalálni, hogy mi volna ha kihasználná az ablakkezelő a videokártyák képességeit. Csak elsőnek ez az OSX-be került bele.


    Engem a motor brutális szintű programozhatósága lepett meg. Erősítsen meg, vagy cáfoljon meg egy Mac-es de mintha a MacOSX grafikus motorja inkább "hard-coded" jellegű (kevésbé rugalmas/programozható).

    Viszont a programozhatósággal kapcsolatban nem értem, hogy miért erőltetik ennyire ezt markup-language-es dolgot. Ez mindenképpen hatékonyságcsökkenést jelent a futás során és itt épp az lenne a lényeg, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb kapacitást használjon a dolog...
    Szerintem...
  • FTeR #134
    inkább magadat mutogasd és közben fejlesztsd a szövegértési képességedet (meg a modoros is)...
  • NEXUS6 #133
    "Mint mondtam, nem lehet közvetlenül összehasonlítani a két MHz-et. Még az x86-os architektúrán belül is durva eltérések vannak a valós teljesítményben azonos MHz mellett.
    Csak a valós (mért) teljesítményüket lehetne összehasonlítani."

    Azért bármennyire is jó egy 14MHz-es M68020-as;) (asszem olyan egy két MIPS-et tudhat!), elég ciki hogy hozza monnyuk egy win2k-val felszerelt PII teljesítményét, OS "felhasználhatóság" szintjén -ha van ilyen! Szerintem van.

    Amit a minimálkonfig alatti számítógépekre telepített OS-ekről írtál abban teljesen egyetértek. Nem hogy csak felmennek rájuk, de még gyorsulnak is az előző OS-hez képest! Látszik, hogy a M$ azért 10 év alatt szépen lassan optimalizálgatja azért a kódot. Persze memcsi az mindegyik OSnek kell dögivel.
  • NEXUS6 #132
    Bocsesz, fájlrendszer akart lenni!
  • Emmegki #131
    Szép, szép de miben JÓ? A memóriát zabálni fogja, de van értelme? Egyszerűbb lesz és jobb? Mert ez így csak fölösleges parasztvakítás.

    Úgy látom, első dolgom az lesz, hogy kilövöm ezt a forgatható-átlátszó ablakos kreténséget. Az ember a legfelső ablakon dolgozik mindig, és az ottani munkáját akarja látni, nem a 3 ablakkal lentebbit.

    Akkor már legyen FPS nézetű a Windows, nem? Az már csak jó lesz mer' 3d!
  • atlagember #130
    Baromi jók ezek a képernyőábrák. Úgy látszik az új vindózban már a PrtScr gomb sem fog rendesen működni.
  • h4x0r #129
    A boot-managernek van koze hozza. Azzal lehet emulalni a bootolast. Pl. ha en be akarok butulni egy USB-s Mass Storage-s cuccot, amit a BIOSom nem tamogat, akkor a Lilo segitsegevel be tudok meg hozni pl. pen-driveon levu Linuxot/BSDt/stb. (a Windowst nem biztos, hogy lehet, mert ha jol tudom, akkor az a BIOS hivasokat hasznalja (legalabbis bootolasnal)). Ennyi koze van hozza.