Hunter

Atomrakétát a bunkereknek

Az Egyesült Államok kormánya elkötelezte magát egy újfajta nukleáris fegyver kifejlesztésének támogatása mellett, melyet úgy alakítottak ki, hogy behatoljon és elsöpörje a mélyen fekvő célpontokat, mint a földalatti fegyveres bunkerek.

50 évvel a világ első hidrogén bombájának felrobbantása után a hír nem kis riadalmat keltett a nukleáris szaporodást ellenző tudósok körében. Véleményük szerint a több tonna radioaktív hulladék, amit a bunker-irtó nukleáris fegyver eredményez, nem marad meg a sziklák, a beton és a célpontot borító talaj között, ezzel szemben jókora területet szennyez be.

A 15 millió dolláros finanszírozású Robust Nuclear Earth Penetrator (RNEP) fejlesztési költségei már szerepelnek a kormány 2003. évi védelmi kiadásairól szóló törvényjavaslatban, amit azonban még nem fogadott el a fegyveres erők szenátusi bizottsága. Ennek ellenére több forrás szerint is a bizottsági választások után zöld utat fog kapni a tervezet.

Az RNEP olyan célpontok ellen lenne bevetve, melyek immunisak a hagyományos fegyverzetre. Támogatói állítják, hogy minimális szennyezést okoz a föld fölött, a kritikusok véleményét pedig fentebb már olvashattuk, akik szerint az RNEP eltüntetheti a hagyományos és a nukleáris fegyverek közti különbséget, megnövelve egy nukleáris válaszcsapás kockázatát.

Az amerikai törvények megakadályozzák az új "mini-atombomba" fejlesztéseket, melyek kevesebb, mint 5 kilótonna robbanóerővel rendelkeznek, az RNEP azonban kívül esik ezen a szabályozáson, mivel nem minősül új fegyvernek. Egy már létező nukleáris bomba módosításáról van szó, valószínűleg egy B61-es erőteljesen átalakított változatáról, állítják a források, egy olyan fegyverről, melyet 0,3-tól egészen 340 kilótonnáig fel lehet tunningolni. Alacsony értékeken a bomba maghasadást alkalmaz, magasabb értékeken viszont egy fúziós (hidrogén) bombáról kell beszélni. A hirosimai hasadásos bomba 12 kilótonnás volt.

A földalatti robbantások 10-15-ször hatékonyabbak a beásott létesítmények ellen, mint a légicsapások. A hagyományos bunker-irtókat nagy magasságból dobják le, ami hatalmas sebességgel csapódik be, áthatolva a talajon, a sziklákon és a betonon a robbanás előtt. A nukleáris változatnak megvan az az előnye, hogy sokkal erősebb lökéshullám létrehozására képes, fokozva romboló hatásának mélységét. Az Egyesült Államok ötven körüli hasonló "mélyreható" fegyverrel rendelkezik, ezek azonban csak 6 méterre képesek a felszín alá behatolni, ez a mélység azonban közel sem elég a radioaktív anyag tárolására.

"Még egy 0,3 kilótonnás robbanás esetén is legalább 70 méteres mélységbe kellene temetni száraz talaj esetén, illetve 40 méter mélyre száraz sziklás talaj esetén, hogy ne szivárogjon ki szennyeződés" - mondta David Wright, fegyverszakértő. Ezzel szemben a mostani elérhető mélység esetén több ezer tonna erősen radioaktív hulladék jutna vissza a levegőbe, hozzátéve, hogy ez a fegyver 10-20 méteres mélységig lenne képes a pusztításra, míg több iraki létesítmény is közel 60 méteres mélységben fekszik, amihez olyan erős robbanófejre lenne szükség, hogy elfogadhatatlan pusztítást okozna a felszín felett. Hogy ezt elkerüljék, további fejlesztésekre van szükség. A fegyver tervezők az Energiaügyi Hivatal három laboratóriumában is dolgoznak egy új technológia kifejlesztésén, melyből egyikük már szabadalmaztatott is egy új fegyvert. Eközben az Átfogó Nukleáris-kísérlet Tilalmi Egyezmény korlátai miatt nem tesztelhetőek a robbanófejek, ami annyit jelent, hogy az RNEP első főpróbája élesben fog lezajlani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tompi #164
    "Van valami abban is , hogy az igazság lehet,hogy valahol a kettő között van !"
    Csak, hogy az sosem fog kiderulni, mert tesz rola a politika es az anyagi erdek! :(((
    Egyebkent nem kevesebb dolog van Mo.-on is, ami jo lenne, ha kiderulne! Es akkor minden politikus mehetne a banyaba!
  • Tompi #160
    Csak valaszolgatok a kerdesekre:
    "de aki ranklo, azt leporkoljuk mind a disznot, vilagos? vagy rajzoljam? "
    Rajzoljad! Ugy hatha megerted. Olyan nagyon kereszteny allamnak tartjatok magatokat. Hogyis van? Jol emlekszem?: "Ha megdobnak kovel dobd vissza atommal."... No comment...

    "A Japan vezetoseg kapitulalt volna (sirtunk es konyorogtunk nekik ezert), de nem, amikor az Amerikai kormany arrol kelett dontson, hogy a sajat allompolgarait kuldi a halalba, vagy az ellenseget, akkor szerinted mit kelett volna csinalni? Te mint Amerikai elnok kit tennel elonybe?"
    Blokad az egesz orszagra. Senki se ki, se be. Legteren 100%-os uralma. Tengerrol lovettem volna a hajogyarakat. Tengeren 100%-os uralom. A japok nem tamadtak volna. Es megvartam volna, amig a nemzetkozi helyzet kitisztul, es a tobbi orszaggal EGYUTT dontottunk volna a Japanok sorsarol.(ha addig sem kapitulalnak). Keves emberveszteseg (mindket oldalon!). Egy szoval: Diplomacia!

    "A Japan aldozatokert pedig a Japan vezetoseg a felelos."
    Ez egy tipikus pelda, amikor a felelosseget masra haritod. De ez az amerikai mentalitas. Leloni mindenkit, aki a kertembe mereszkedik. Aztan azzal nyugtatom magamat, hogy O a hibas, mert miert jott a kertembe!...
  • Tompi #159
    Lassan ez a vita kezdd veget erni... Ugyanazokat ismetelgetjuk. Enterprise-t nem lehet meggyozni. Tobben is eszrevettek, hogy csak a sajat szemszogebol hajlando mindent nezni. Es azokat szajkozza, amit a media beleprogramozott. Ott ahol a hireket reklamokat es az elnoki beszedet pszichomokusok es olyan emberek szerkesztik, akik tokeletesen tudjak ezzel befolyasolni a nepet.
    Az utobbi jopar hozzaszolas csak arrol szolt, hogy tobben probaltuk felmutatni az Amerika alltal elkovetett bakloveseket, es ezekre a valasz az volt, hogy ezek nem voltak baklovesek.
    Tisztan latszik, hogy a problemakat eroszakos uton akarjak megoldani. (lasdd 2 atombomba Japanban a haboru utan, a targyalasok helyett...)

    Hat ettol felek, hogy ez az ideologia tor elore. Eroszakkal oldjunk meg mindent. Atommal ha lehet. Dobbenet, hogy egy igy gondolkodo orszag annyi atomfegyverrel rendelkezik. Szerintem le kene szerelni az osszes atomfegyvert (USA-ban is es mindenhol), ugyanis az atom az sosem az onvedelmet szolgalja! Hanem a csapast es ellencsapast.

    Es akiket meg nem ert el az agymosas azoknak uzenem, hogy tovabbra is probaljak meg tobb szemszogbol nezni a dolgokat. Tobb forrasbol szedni a hireket, es olvasni a sorok kozott. Ne adjuk fel a szabad gondolkodast. Probaljunk meg erre vigyazni, mert nagyon ertekes.

    Enterprise-nak meg uzenem, hogy lassan feleslegesen torod magad itt. Nem nagyon tudsz meggyozni minket. Ami eddig nekem lejott, az az, hogy kizarolag az Amerikai erdekeket veded. Es nem latod, hogy ezeket az ANYAGI erdekeket olyan szavak moge rejtik, mint: terrorizmus felszamolasa, Irak felszabaditasa, Diktatura megbuktatasa, szegeny araboknak segitseg. Es tokeletesen beveszed az ezekbe a szavakba burkolt erdekervenyesitest!
  • mad mind #156
    Már miért harcolt volna diktátor ellen? Az angol parlament adta az utasításokat. Castro egy népvezér akit sokan szeretnek és sokan utálnak, de úgytűnik többen szeretik mint ahányan utálják hiszen még hatalmon van.
    Te neked amerikából gőzöd sincs, hogy én kikkel találkozom. Azok akikkel találkozol azok, azért jöttek el mert utálják Castrot de beszélj már azokkal is akik még Kubában vannak. Ja, hogy amerikaiak nem utazhatnak Kubába? Nesze neked fene nagy szabadság.
    Egyébként Japán megadta volna magát, ha nem feltétel nélküli fegyverletételt, és a császár kiadását akarta volna az USA.
  • Hustler_hu #153
    elso allam aki terrorista haborut folytatott maga amerika volt a fuggetlensegi haboruban ,mert a sajat 1segei nem tartottak be az akkori haborus etiketteket ... (pl. tisztek lelovese elrejtozve...)
  • Hustler_hu #152
    /me csak pontot akar tenni ... Milosevic legnagyobb hatalmat a propagandagepezet alkotta ... nem ismeros senkinek sem hogy most kie a legnyagyobb gepezet ? :) Amugy is Enterprise ... mitol vagy te nagyobb amerikai mint magyar ? /me nem fogadja el hogy letezik olyan nep hogy amerikai hacsak nem az indianokrol beszelunk ...
  • Tompi #147
    Ez az, amit egy atlag amerikai nem ert meg!

    Ugye Enterprise??? Fel sem tudod fogni, hogy van elet az elektromos konzervnyiton tul is? Nem hiszed el, hogy azok az emberek nem igenylik a nagy valasztekot, nem kell nekik internetCaffe, es gyorsetteremhalozat. Ok csak bekeben akarnak elni! Az asszonyok szernited azert szulnek gyereket, hogy felrobbantsak magukat?
  • Tompi #146
    "Szóval oktatás és a szabad információ áramlás. "
    Pontosan ez kene! Iskolakat, munkahelyet letrehozni! (nem olyat, ami kulfoldi piacra termel, mert az kizsakmanyolas.)
    Olyan munkahely kell, ahol az arabok sajat maguknak termelnek javakat, es nem a fejlett orsagoknak. Arab vezetovel, arab tulajdonossal... Gyartsanak maguknak, termesszenek etelt, es akkor mindjart ertekesebb lessz az eletuk, mint 1 pokolgep. Es nem kell nekik parabolaantenna, szamitogep! Csak nyogodt eletkorulmeny, ahol ugy nevelhetik fel a gyerekuket, hogy nem felnek attol, hogy lelovik.
  • Tompi #145
    Te ugye mindent megtennel, hogy megvedd a hazadat? Csak azt szeretnem, hogy belasdd, hogy ugyanezt teszi a kis palesztin/afgan gyerek is!

    Ahhoz mar kicsit fejlettebbnek kell lenni, hogy ertelmesen megoldjunk egy konfliktust...
    Na hat ezert nezik sz@rba itthon az Amcsikat! Felsobbredunek hiszik magukat, es kozben meg olyan primitiv modszerekkel oldanak meg problemat, mint az osemberek.
  • Tompi #143
    "Te mit csinaltal volna 100.000 amcsit kuldtel volna a halalba, vagy Hirosimat??? konnyu dumalni amikor nincs felelosegunk es ..."
    Szoval szerinted tobb 100ezer civil jappan elete+sugarszennyezes kevesebb, mint 100ezer katonat kikuldeni haburuban???
    Na pontosan ezektol az amerikai emberektol felek, mint amilyen te is lehetsz!

    Gondolkozzal mar legyives! Es probaldd meg egy kicsit kivulrol is nezni a dolgokat!!! En megprobaltam... Ugyanis amiket irtal, az arrol szol, hogy mindenki felaldozhato lemeszarolhato, aki egy kicsit is az USA ellen van... Es teljesen mindegy, hogy terrorista-e, vagy annak allitjak -e be. Ez a modern boszorkanyuldozes! Akire ramondjak, hogy terrorista, azt lehet loni! Es ki mindja meg, hogy ki az???? Mi jogon? Felulvizsgalat nincs? Rogtonitelo birosag?