Gyurkity Péter

Elnyerte végleges formáját a Tesla Cybertruck

A cégvezető egy hosszabb interjúban árulta el, hogy már nem lesznek nagy változások.

A Tesla saját nagyobb autója kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy ez a típus jövőre csúszik, viszont az érdeklődés szintje továbbra is magas. Most egy hosszabb interjúra kerítettek sort a cégvezetővel, ebben az SUV témája is felmerült, így további részleteket ismerhettünk meg.

Az említett interjúban, amely alább beágyazva is megtekinthető, Elon Musk kitért a Cybertruck kialakítására, annak bizonyos részleteire. Megerősítette, hogy már megkapták a végleges formát, vagyis komoly változtatásokra nem számíthatunk, ez pedig egyben azt jelenti, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban látott fotókon már szintén ezen dizájn látható, az utolsó prototípusok tehát már megmutatják nekünk a piacra kerülő példányok külsejét. Ezzel kapcsolatban fontos elemként említik meg az ablaktörlőket (amelyek valószínűleg megnőhetnek, hogy megfelelő módon lefedjék a nagy felületet), a hátsókerék-kormányzás megjelenését, valamint az ajtókilincsek eltűnését, ami már szintén egyértelmű volt a nemrég felbukkant képeken.


Ami a belső kialakítást illeti, ez nagyban támaszkodik arra, amit a Tesla Model S és X esetében megszokhattunk, bár a lekerekített sarkok itt nem jelennek meg, a dizájn ugyanis a külsőhöz hasonlóan szögleges, nyilazott megjelenésre épít. További érdekesség, hogy bár a kialakítás már nem változik jelentős mértékben, az ágazatot sújtó félvezetőhiányt ők sem tudják megkerülni, vagyis a sorozatgyártás beindításától még nagyjából egy évre vagyunk, a megjelenés tehát 2023 második felében esedékes, a menetrend felgyorsítása nem túl valószínű.

Természetesen még felmerülhetnek előre nem látott akadályok, amelyek tovább késleltethetik a hivatalos debütálást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!