Csúszik a Starfield és a Redfall

A Bethesda mindkét játék kapcsán komoly csúszást jelentett most be.

Az elmúlt hónapokban a címben szereplő két fejlesztés nem túl gyakran szerepelt híreinkben, bár tavaly már mi is írtunk arról, hogy várhatóan idén jön a Starfield, a másik cím pedig korábban már hivatalosan is bemutatkozott. A jelek szerint jövőre kerül majd sor a megjelenésre, most ugyanis komoly csúszást jelentettek be.

A Bethesda a napokban egy rövid Twitter-bejegyzésben, valamint az abban közzétett képben jelezte a halasztást, amely mindkét fejlesztést egyaránt érinti. Ebben annyit közöltek, hogy csak 2023-ban válnak majd elérhetővé ezen fejlesztések, mivel szeretnének minden szempontból kiforrott, kész állapotban lévő, megfelelő élményt nyújtó alkotásokat piacra dobni, megelőzve a komoly galibákat. Az Arkane Austin, valamint a Bethesda Game Studios munkatársai folyamatosan dolgoznak a részleteken, ezúton is köszönik mindenkinek a komoly érdeklődést, ami segíti őket a kitartásban és a munka folytatásában.

A fenti két játék közül a Starfield eredetileg még 2018-ban mutatkozott be a nagyközönség előtt, mégpedig egy teljesen új univerzum és franchise első képviselőjeként, egy, még a soron következő Elder Scrolls elrajtolása előtti dátummal. Az azóta eltelt időszakban kisebb részleteket villantottak csak fel a fejlesztésből, nemrég pedig a másik alkotás, a szintén exkluzív ajánlatként érkező Redfall is bemutatkozott, eredetileg a tavalyi E3 alatt. A páros mindkét tagja tulajdonképpen Microsoft-exkluzívként jelenne meg, az Xbox Series X és S konzolokra, valamint PC-re, a további részletekre azonban még várnunk kell, bár a stúdió jó eséllyel a következő hónapban esedékes Bethesda Showcase alatt már bőbeszédűbb lesz.

A hivatalos megjelenést egyelőre 2023 első felében tervezik megvalósítani, meglátjuk, mennyiben kerül majd sor erre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!