Gyurkity Péter

Cyberpunk 2077: ki viselje a kudarcos indulásért a felelősséget?

A nagy várakozással várt játék csalódást okozott, a visszavásárlás viszont nem mindig lehetséges.

Hatalmas várakozás előzte meg a varsói székhelyű CD Projekt eddigi legnagyobb vállalkozását, annak gyümölcsének megjelenését, a Cyberpunk 2077 viszont gyorsan csalódást okozott, a játék ugyanis komoly hibákkal és hiányosságokkal jelent meg a piacon. Az illetékesek felajánlották a visszatérítés lehetőségét, ez azonban nem feltétlenül elérhető minden platformon.

A fejlesztők gyors javításokat ígértek, annál is inkább, mert a korábbi előrejelzések szerint csak az első hónap folyamán 18-25 millió darabot tudnának eladni a játékból. Ehhez persze szükség lesz a játékosok lecsillapítására, ám nyilván nem mindenki hajlandó várni az optimalizáció és a megfelelő futás elérhetővé tételére, így a visszatérítés jelenik meg komoly alternatívaként, amely sokak számára vonzó ajánlat lehet. A részletes magyarázat szerint a digitális úton beszerzett konzolos példányok esetében a Microsoft, illetve a Sony saját rendszerére kell támaszkodnunk, ám amíg az Xbox-platformon továbbra is 14 nap áll rendelkezésünkre az opció igénybevételére, addig a Sony az első beszámolók szerint nem mindig hajlandó erre, inkább arra kérik a felhasználókat, hogy várják meg a jelenleg is érkezőben lévő javításokat.

A japán gyártó mintha a felelősséget szeretné elhárítani magáról, amiben annyi logika van, hogy valóban nem ők tehetnek a hibákról, bár ehhez érdemes hozzátenni, hogy saját szabályzatuk szerint a visszatérítés lehetősége egyaránt vonatkozik a játékokra, valamint azok kiegészítőire. A helyzet némileg bonyolult, ugyanis sokan ugyanilyen zavaró hibaként értelmezik a közlekedési dugókat, valamint a hirtelen eltűnő autókat is, viszont könnyen lehet, hogy jelen pillanatban így működik a forgalom szabályozása, valamint a hatalmas dugók kezelése (vagyis számos autó egyszerűen köddé válik, amint elfordulunk tőlük, megelőzve a még nagyobb méretű dugókat). A PC esetében általában sokkal jobb állapotokat találunk, viszont az AMD Ryzen chipeknél is javításra van szükség, mivel a játék nem használja ki azok teljes erejét.

A lengyel fejlesztő a bocsánatkérés mellett a további javítások gyors megjelenését ígéri, ez viszont valószínűleg nem fogja helyreállítani a megrendült bizalmat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #86
    TÉNY: lett cseh cosplayes barátnője cd-projektesnek. VAN KVÓTA női alkalmazott. VEGÁN a nagyvezír.
    Tehát nem csak grupik vannak a cdprojektnél, hanem nyilván oszlopos grupik :DDD

    Aki meg a w3-on dolgozott szerintem javarészt el is ment.
  • Sir Cryalot #85
    Ja az mekkora "hülyeség" hogy a Rage2 / Just cause4 az jobb engine lenne mint a Cyberpunk -é

    kicsit hajlamosnak kell lenni hozzá hogy valakinek az jöjjön le a dolgok állásából, de nem baj.
    Érdekes hogy a Bethesdában volt annyi önkritika a 76-os zakó után nyilván ők keresték meg az Avalanche-ot a szakértelemért, a lengyelekben meg évekig nem ,lehet ők grupik is meg fejlesztők is egyben :DDDDDD .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2020.12.30. 03:47:18
  • Ssenkradlive #84
    És akkor itt a másik sérült.
    Már sajnálom hogy szóltam.
    Ti ketten Lapajkával szét is csesztétek ezt a topikot,olyan sikerrel, ahogyan azt trolloktól már régen láttam.
    Vagy ahogyan nézem a ti szemszögetekből : "oltottátok" a sok "grupit"...
    Pedig én itt rajongásról egy szót sem olvastam, csak a ti gyűlölködő agymenéseitek. Gratulálok hozzá.
    Komolyan, hányan szóljanak még, hogy gázak vagytok mindketten?

    Essünk túl rajta, irj még ide valami baromságot újra, bár nincs egy hete hogy a google-keresős beszólásoddal hülyét csináltál magadból, de magyarázd el mindenkinek megint mekkora hülye, és te meg micsoda zseni.
    Meg lapaj is fröcsögjön ide még egyet, megnyugodhattok hogy nyertetek, azután szerintem zárhatjuk is ezt a topikot...
  • Sir Cryalot #83
    Simán igaz amit ír :D

    ezeknek hogyne durrant volna el az agya , 314 millio dolláros költségvetéssel , miközben egy F76 kategóriás FLOP

    én inkább azon aggódnék hogy milyen heveny "grupi" hajlam kell hozzá hogy személyeskedésig fajulva védjük be a kedvenc cégünket / egyre égőbb pécé vásárlásunkat , lehet sminkelés meg crossdress a vége xD
    https://en.wikipedia.org/wiki/In-group_favoritism
    "Group members try to minimize conflict and reach a consensus decision without critical evaluation of alternative viewpoints by actively suppressing dissenting viewpoints, and by isolating themselves from outside influences."
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2020.12.29. 10:38:59
  • Ssenkradlive #82
    Mi van itt...
    Főleg te ember, te aztán tényleg beteg vagy.
    Ezeket az irásaidat tutira meg kéne mutatni egy pszihológusnak, hátha még közveszélyes is vagy.
    Ezt most komolyan, vicc nélkül.
    Menj orvoshoz.
  • Lapajka #81
    Sufni cégből globális giga vállalat sors. Nézd meg a Microsoft történetét! Bár sikertörténet, de irdatlan égésekkel, és alapvető volt, hogy az új termék, amit kidobnak szokás szerint kiteszteletlenül, vagy egyenesen használhatatlan vagy legalábbis bughegy.
    Nekem nem ez a bajom ezzel a céggel. Nem érdekel a vezetőség. Azt tudom hogy az egyik alapító mániája kezdettől, hogy ezt összehozták és hát végülis össze is hozták, a szándék jó volt, forradalmat akart, nincs ezzel baj; nekem azzal a részével van bajom, hogy ez a Witcher saga rovására ment. Nem jól gazdálkodtak nyilván, nem tudták elkezdeni a Cyberpunk mellett a Witcher 4 fejlesztését is érdemben (bár nyilván titkos projektek mennek szerintem); erőltették ezt az infantilis hülyeséget és semmi mással nem foglalkoztak, mert a cég még kevés ahhoz, hogy két nagy játékot fejlesszen. Félúton látták hogy sokat akart a szarka még az egyel is, de arra nem volt eszük, hogy akkor inkább felfüggesszék a projektet és nekilássanak egy Witcher 4-nek, ami elkészült volna rutinból max 2 év alatt, grarantált világsiker lett volna (emlékezzünk, hogy a Witcher 3 is ilyen volt, hogy kiteszteletlenül kiadták, nyilván pénzéhségből, és mindenki őrjöngött, épphogy játszható volt, de legalább volt egy "vérvonal" egy világ szinten sok millió fanatikus fan tömeg, akik így is szerették, nekik köszönheti a cég, hogy már akkor nem csődölt be. A Witcher 3-ból származó extrém jövedelmet beleöntötték a Cyberpunk-ba meg hát a felét nyilván elszórták osztogatták... és már a fejlesztés normális befejezésére sem maradt ismét... Az alaptó ember nyilván mániákus, ha nem lett volna az, akkor nincs egyáltalán a zseniális Witcher saga... mikor abba belevágott a kezdet kezdetén, teljesen reménytelen volt az egész, a regényíróval összeveszett, az kihátrált ugyebár a projekt mögül, pénz nem volt elég; de ő a fejébe vette hogy megcsinálja tűzön-vizen át, és meg is csinálta, bombasiker is lett... természetesen nem technológiailag, mert úgy egy ócska barmolt fércmunka volt az is, ahogy a többi Witcher rész is, de a hangulat, a képi világ a játékmenet stb... plusz az ötlet, hogy szinkronizálják több nyelvre, pl magyarra is (ami aztán már nem volt lehetséges az újabb részekhez); egyedisége stb, meghozta az irdatlan sikert... ráadásul a tömény plágium általában a Witcher egyik "védjegye", zenék stb.. az első rész lényegében Neverwinter motorra van téve, a harcrendszere épphogy az elviselhetőség határán van. DE EZ SEM ZAVART SENKIT olyan zseniális a sztori a hangulat, a karakterek, az egész mindenestül elragadó, percek után már nem figyelsz a hibákra és kellemetlenségekre...
    A Cyberpunk biztos hogy jó játék lesz (egy rétegnek legalábbis, a többi csak ráharapott a reklámra, meg a Witcher miatt vette meg, hátha ez is ugyebár..) ha kiteszteltetik a nagyérdeművel, és folyamatosan készülnek a jó patch-ek hozzá, ahogy a Witcher 3--nál is, hiphopp pár év és nagyjából gatyába rázták...
    Azóta még milliók megvették, tehát remélhetőleg nem megy csődbe a cég. Akármilyen is a Cyberpunk, felőlem lehet minden idők legjobb játék is egyesek (jó játékot még nem látott élettelenek) szerint... Witcher rajongókat cserben hagyták, arcul köpték, még egy igéretet sem kaptunk, csak néma csend, helyette van Cyberpunk hisztéria, ami semmilyen szintén és semmilyen elemében nem méltó a Witcher névhez...
    Egy kommentelő írta valahol: Végigjátszottam a Cyberpunk-ot, szép meg jó, de a cipőfűzőjét SEM KÖTHETI MEG A WITCHER 3-NAK... azt hiszem, ennél kifejezőbb véleményt nem láttam... bár én nem játszottam vele és nem is tervezem, de egyet tudok érteni... Nekem bőven sok volt megnézni a gameplay-ból egyet-egyet bele-bele... plusz az őrjöngés, ahogy megjelent ez a sok nagypofájú GTA agymosott netkaratés hülyegyerek acsarkodva... A CDPR elvesztett sok sok millió Witcher rajongót, mert egész nyugodtan el lehet hinni, hogy egy céglolgó miatt, még gazdag országban sem vesz meg egy terméket, ha eleve tudja, hogy nem az, amit várt az adott cégtől, hanem teljesen más... Mindaz ami miatt "nagy szám" a Cyberpunk, az a Witcher sorozatnak köszönhető, nyilván az az RPG jellegű akció kaland fejlesztlési rutin, ami megjelenik a munkán (elég gyakran látható amúgy, hogy szinte ugyanazok a menük, minimális változtatással emelték át). A csalódás tehát inkkább ez világszerte, hogy hiába várunk legalább csak hírt a Witcherről, helyette kaptunk egy elfuserált bombasiker (hiszen újszülöttnek minden vicc új) Netflix sorozatot... Reméljük az új évad már nem sántikál annyira mint a tavalyi, hiszen Witcher játék fan-nak sajnos az is csalódás volt... (de ebbe a vitába már itt ne menjünk bele, így is lesz off bőven, mert jönnek a habzó szájú trollok mindjárt.. XD)
    Utoljára szerkesztette: Lapajka, 2020.12.26. 11:12:36
  • Lapajka #80
    off
    Vesztemre elolvastam beteg írásod első sorát, mert benéztem és nem vettem észre, hogy nekem szóló troll fröcsögés ez is... aki nem fogja fel, hogy itt NEM ÉN VAGYOK A TÉMA... illetve hogy van egy téma arról beszélgetünk és NEM A MÁSIK BEÍRÓRÓL!!! Gondod van velem? Véleményed van rólam. Az szuper, akkor írj nekem privátot kretén! De hát tudjuk, a troll még ahhoz is gyáva, hogy privátban beszóljon, az kell neki hogy nyílt plénumon igyekezzen megbántani a másik kommentelőt, akinek a véleménye zavarja ill nem ért egyet vele.... Ez már eleve mindent elmond az illető saját magáról (hogy nyilvánvaló idióta), tök mindegy milyen véleményt röfög a troll... felőlem erőlködj csak itt, égesd csak magad, rólam meg leperegsz... XD
  • Omega #79
    Ha még a játék is érdekel itt valakit, azzal kapcsolatban osztanám meg a véleményemet. Most úgy a közepén túl tarthatok a sztoriban a feltevéseim szerint. A játékkal kapcsoltban az a véleményem, hogy az éremnek két oldala van.
    A világ, a hangulat, a küldetések átlagon felülien jók, ha az a kérdés, hogy az árát megérte-e a játék, akkor egyértelműen igen a válaszom, ez semmiképpen sem egy felemás GTA klón. Ha a játékélményt tekintem a legfontosabb szempontnak ez a játék jobb mint a címek 90%-a. Az a helyzet, hogy én ezért a felső 10%-ért foglalkozok játékokkal. Lehet, hogy más játékokban kevesebb a hiba, de ha azoknak nem érdekel a tartalma, akkor soha el sem indítom azokat.
    Az érem másik oldala, hogy a konkrét megvalósításba valóban hibák csúsztak, ezt a megjelenést nyugodtan halaszthatták volna jövő karácsonyig, és akkor talán sikerült volna befejezniük a fejlesztést is a fejlesztőknek. A bugokat és a kimaradt kötelező featureokat (pl. nem implementált NPC viselkedés, stb...) nem részletezem van belőle bőven, elég megnézni a patchokhoz tartozó megjegyzéseket.
    Az biztos, hogy a cdprojekt red-nél (így kisbetűvel) felsővezetési problémák vannak.

    Utoljára szerkesztette: Omega, 2020.12.24. 19:48:47
  • KaOz #78
    Van baj,
    Teljesen véletlenül jöttem fel és olvastam a hozzászólásokat de a tied kritikán aluli,
    kisstílű és óvodás szintű.
    Ordít rólad a kissebségi komplexusban szenvedés, arra meg ki sem térek, hogy érveidet, milyen amatőr, csökevényes érzelmi hullámra felülve osztod meg és ehhez egy csipetnyi arrogancia és készen vagy. Gondolom nem így születtél csak ilyenné formált a világ de próbáld meg élvezni az éltetet, jönnek az ünnepek. Neked van egy véleményed, oké, a többieknek is van de ez miért zavar? nem kell ráerőltetni a saját véleményed a többiekre, engedd el és fogadd el, hogy sok embernek tetszik ez a játék. Ennyi, nem kell meggyőzni minket, mert én is 70 óránál járok és tetszik, látom a hibáit mert van, sajnos sok de én az élményért veszek játékot és ezt a CP-nél megkaptam. Te meg próbáld élvezni az életet. Boldog ünnepeket.
  • TokraFan #77
    Mivel szelektíven olvasol. Csak kb. hatszor írtam le, hogy léteznek jogos kritikák és nem is vitatom ezek egy részét. Az ostoba GTA klónozásos "szar az egész mert én láttam a videókon" típusú agyatlnaság nem számít annak. Egyebekben azt is kifejtettem érvekkel alátámasztva, hogy miért nem! GYK nem fogom ismét leírni...Rettentően élvezem a játékot, ez a lényeg. Akinek nem jön be, az szépen engedje el. Nem bonyolult!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.12.22. 17:53:57