Berta Sándor

2022-től javulhat a chipellátás

Legalábbis erre számít a Cisco vezetője. A mostani szállítási határidők sokkal hosszabbak a normálisnál.

Januárban chiphiány miatt több autógyártó leállította a szalagjait. Markus Golinski, a Union Investment nevű befektetési alap menedzsere azt mondta, hogy a rendkívüli helyzet az év közepéig tarthat és kiterjed majd más területekre is. Májusban a chiphiány már éreztette a hatását a szórakoztató elektronika területén is, szállítási problémákat és áremelkedéseket okozott. A jelenség megtapasztalható volt a routerek, a háztartási berendezések, valamint az okostelefonok piacán.

Most Chuck Robbins, a Cisco első embere kijelentette, hogy arra számít, hogy a globális chiphiány legkorábban 2022 elejére fog mérséklődni. Miután a cég a routerek és egyéb hálózati eszközök egyik legfontosabb szállítójának számít, ezért a félvezetők egyik legnagyobb felvásárlója.

A menedzser hozzátette, hogy a chiphiány ellenére az 5G-hálózatok kiépítése a következő hónapokban felgyorsul majd. A magánhálózatok létrehozása ugyanakkor sokkal gyorsabban fog haladni, mint a nyilvános 5G-hálózatoké. Problémát jelent, hogy jelenleg alig léteznek 5G-kompatibilis alkalmazások a magánkészülékekre, de minden, amit a felhasználók tesznek, a 4G-re írt szoftverekkel is működik. Ez változik majd, de senki nem tudja, hogy mikor és hogyan. Amikor a 4G-t kiépítették, akkor sem voltak kompatibilis programok, de jöttek az okostelefonok és minden megváltozott.

A koronavírus-járvány miatt a Cisco a hibrid munkamodell mellett tette le a voksát, de a társaság menedzsmentje biztosra vette, hogy a módszer kétélű kard. A Webex konferenciaszoftverből a Ciscónak évente 50 milliárd amerikai dolláros bevétele van, de a jövőben kevesebb pénze lesz a nagy irodakomplexumok felszereléséből. Az internetes konferenciákon való részvételhez viszont megbízható nagy felbontású videokapcsolatra lesz szükség és ahhoz számos ügyfélnek a Wi-Fi 6 szabványra kell majd váltania. Egyéb fejlesztések is kellenek, például a kameráknak fel kell ismerniük, hogy egy konferenciaterem fertőtlenítve van-e vagy sem, vagy hogy zsúfolt-e vagy sem. A megoldás az lehet, hogy minden vállalatnak az összes mobil munkaállomására miniatűr telephelyként kell tekintenie és megfelelően fel kell szerelnie őket.

A Cisco 2019-ben közel 3 milliárd amerikai dollárért felvásárolta az Acacia nevű chiptervező céget, amely a gyors internetvezetékekhez fejleszt félvezetőket, azonban nem gyárt chipeket. Ezért a konszern kénytelen külső partnereket megbízni azok elkészítésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!