Gyurkity Péter

Jövőre jön csak a Valve konzolja

A háttértároló viszont cserélhető lesz, bár ezt a cég maga szeretné elvégezni.

A napokban mi is beszámoltunk a Valve hivatalos bejelentéséről, amelyben már ismertettük a főbb hardveres részleteket, valamint az előjegyzés július 16-i megindulását. Azóta a Steam Deck teljes specifikációja ismertté vált, a felhasználók pedig egy további opciót is felfedeztek.

A közleményt követő külsős jelentésekben azt emelik ki, hogy a kézikonzol az AMD Zen 2 architektúrájára épülő chipen alapul, amely 4 magot, 8 szálat, valamint 3,4 GHz-es órajelet kínál nekünk, egy RDNA 2 grafikus vezérlő társaságában. Ehhez 16 GB RAM, egy legfeljebb 512 GB-os PCIe SSD, valamint egy kereken 7 hüvelykes LCD-kijelző csatlakozik, ez utóbbi a 60 Hz-es frissítési rátát és az 1280 x 800 pixel felbontást nyújtja. A listán emellett a Bluetooth 5.0, a dual-band WiFi, sztereó hangszórók, illetve a hagyományos jack-dugó szerepel még, de azt is érdemes megemlíteni, hogy a 40 wattórás akkumulátor 2 és 8 óra közötti üzemidőt biztosít. A dokkoló révén egyszerre játszhatunk és tölthetjük a készüléket, ez utóbbi egy USB-A 3.1, két USB-A 2.0, Ethernet-, DisplayPort 1.4, valamint HDMI 2.0 csatlakozót kínál.

A szoftveres oldalon a SteamOS újratervezett változata fut, ezt kifejezetten a konzolra optimalizálták. A Proton névre hallgató kompatibilitási réteg jelenléte révén a játékok portolására sincs szükség, ez a Wine egy forkjára épül, vagyis a Windows-játékok támogatása is többé-kevésbé megoldott lesz. Néhány felhasználó eközben azt is felfedezte, hogy a konzolon belül a háttértárolók csatlakozását az M.2 2230 szabvánnyal oldották meg, vagyis a későbbi csere viszonylag egyszerűen megoldható lesz. Ezt a Valve nem sokkal később megerősítette, ugyanis a hivatalos specifikációt a fenti információval egészítették ki, viszont arra kérik a vásárlókat, hogy ezt ne otthon végezzék el – ennek pontos okát egyelőre nem árulták el.

A hivatalos megjelenés a jövő év első negyedében esedékes, az ár a tároló méretétől függően sorrendben 419, 549, illetve 679 euró, bár a drágább változatok néhány további kiegészítőt is tartalmaznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kódia #11
    #10

    Tedd rá egy fekvő A4-es lapra a Switch-et a kontrollerek nélkül és döbbenj. Az A4-es lapnál még pár mm-rel nagyobb is a Steam Deck. Egy lapát.
  • Kódia #9
    #6

    A Switch Lite-ot pontosan ezért értem. A Steam Decket, mint handheld nem értem.

    Az világos, hogy ezekkel a paraméterekkel ez egyfajta hibrid subnotebook (vannak érintőképernyős subnotik), csak éppen közel fele áron. Egyértelmű, hogy innen nézve jó vétel, főleg dokkolóval.

    De, hogy valaki ezt azért fogja megvenni, hogy egy 30 centi széles sütőtepsit tartson a kezébe, majd azzal önként játsszon, az az ami nekem magas. Ha azokat a kontrollereket le lehetne pattintani, a gépet a saját támasztójával kitámasztani, mint a Switch-nél, ahol a Nintendo ezt nagyon is helyesen megalkotta, akkor érteném. Itt nem értem. Ahogy látom sokan ugranak most be ennek, tele lesz az apró alig használt példányokkal.
  • zola2000 #8
    Az is van jópár viszont normálisabb irányítással mint mobilon, de még free2play címekből is inkább a konzolosok vannak switchre például warframe, vagy warface amik mobilra még nincsenek.

    De a mobil annyira más világ mint amennyire a "sim city mobile" és a "cities skylines nintendo switch edition"
  • zola2000 #6
    Ezért is adták ki a kisebb könnyebb switch liteot, amit 70ezerért lehet látni.

    Aztán azon is fut kb minden switch játék/nagygépes port/indie.
  • Kódia #5
    Érdekes, hogy mindenhol handheld konzolnak írják, de ez nem az. Handheld konzolra példa: PS Vita, PSP, Nintendo DS, stb.

    Ez nagyobb, egy kicsivel, mint egy elfektetett A4-es lap. Már a Switch is súlyosan a határán táncol annak, hogy handheld legyen, de ez drasztikusan nagyobb. A Switch nem véletlenül készült úgy, hogy a kontrollerek lecsatolhatók, mert már kevés játékóra után is rendkívül kellemetlen tartani a gépet. A Steam Deck esetében ez hatványozottan igaz lesz.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Én remélem sikeres lesz. Inkább ez a vonal menjen PC piacon, minthogy 300W-os GPU-kra tervezzék a játékokat.
  • Terawatt #2
    Valszeg gari bontás lesz ha felnyitod. Arra lennék kíváncsi itthon kinek engednék javítani. Mindenesetre engem megvettek kilóra, remélem ezzel eljön egy újabb aranykoruk a handheld konzoloknak. PSP-t nagyon szerettem, viszont a Nintendo volnalra ami túlélte az idő próbáját már nem neveztem be. Ps.: GPD WIN3 is egy egész jó alternatíva már a többedik iterációja a cégnek és ez a model már teljesen jó. Ennél egy jobb terméket várok a Decktől, trackpad meg a gyro nagyon hasznos lesz. (steam controller egyik nagy erőssége volt)
  • Zsombor99 #1
    Néhány felhasználó eközben azt is felfedezte, hogy a konzolon belül a háttértárolók csatlakozását az M.2 2230 szabvánnyal oldották meg, vagyis a későbbi csere viszonylag egyszerűen megoldható lesz. Ezt a Valve nem sokkal később megerősítette, ugyanis a hivatalos specifikációt a fenti információval egészítették ki, viszont arra kérik a vásárlókat, hogy ezt ne otthon végezzék el – ennek pontos okát egyelőre nem árulták el.
    Na vajon miért ne otthon végezzék el a tulajdonosok a cserét? Talán mert így nem szedhetnének be plusz bevételt a cseréért? Vagy mert attól tartanak, hogy így az olcsóbb verziók is nagyobb tárhelyre lennének bővíthetőek és így kevesebben vennék a drágább verziókat? Vagy majd "garancia elvesztését" jelentené a készülék kinyitása és/vagy speciális csavarokkal akarnák a tulajdonosok számára szerelhetetlenné tenni? Hmmm....
    Utoljára szerkesztette: Zsombor99, 2021.07.21. 12:18:01