Berta Sándor

102 millió eurós büntetést kapott Olaszor­szágban a Google

A helyi versenyhivatal szerint a keresőcég visszaélt a piaci pozíciójával.

Az olasz versenyhivatal, az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato (AGCM) bejelentette, hogy 102 084 433,91 eurós pénzbüntetést szabott ki az Alphabet Inc., a Google LLC és a Google Italy S.r.l. cégekre, mivel azok az álláspontja szerint megsértették az Európai Unió működéséről szóló szerződés 102-es cikkelyét. A hivatal rámutatott, hogy a Google mind az Android operációs rendszer, mind a Google Play Store alkalmazásbolt esetében meghatározó piaci pozícióban van és így kontrollálni tudja a fejlesztők tevékenységét. Az Android pedig az Olaszországban működő okostelefonok háromnegyedén található meg.

A GMCA közölte, hogy a Google konkrétan azzal sértette meg az előírásokat, hogy az Enel X Italia olasz energiaipari óriáscégnek nem engedte meg a JuicePass szoftver Android Auto-kompatibilis verziójának a kifejlesztését. A JuicePass az elektromos meghajtású járművek feltöltését teszi lehetővé. A lefolytatott vizsgálat szerint a Google két éven át kizárta a programboltjából a JuicePass kompatibilis változatát. Az alkalmazás a Google Térképek szoftverével konkurál, amely lehetővé teszi az elektromos töltőállomások utáni kereséseket. Az Enel fejlesztése viszont sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat kínál, köztük vannak a töltőállomás-keresések, a töltési folyamat kezelése és az egyes töltőállomásokon való időpontfoglalások.

A AGCM tavaly októberben vizsgálatot kezdeményezett az Apple, a Google és a Dropbox felhőszolgáltatása ellen. A hivatal az eljárás elindítását azzal indokolta, hogy az érintett társaságok cloud-ajánlatainak (iCloud, Google Drive, Dropbox) működésével szemben számos panaszt kapott, s azok benyújtói elsősorban a tisztességtelen üzleti magatartást és az olasz fogyasztóvédelmi előírásokat megsértő gyakorlatokat emelték ki. Ezt követően külön eljárás indult a Google ellen azért, mert az internetes reklámok területén visszaélt a piaci hatalmával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #2
    Ez a "piaci pozícióval való visszaélés" egy hülyeség! Már maga a pozíció a visszaélés!
  • Zsombor99 #1
    Hát persze, ha valami szerintük akár csak kicsit is konkurálhatna bármely szolgáltatásukkal, azt megpróbálják kizárni, hogy saját helyzetük megmaradhasson. Én is teljesen egyetértek abban, hogy ez teljes mértékben tisztességtelen és sértheti a fejlesztők esélyeit. Inkább örülnének annak, hogy ennyire népszerű az Android rendszerük és ennyire sok alkalmazás készül rá...
    Utoljára szerkesztette: Zsombor99, 2021.05.14. 08:11:06