Berta Sándor

Mérsékelt sikerre számíthat az AirPods Max?

A termék legnagyobb problémája a túlzottan magas ára lehet.

Az Apple a múlt héten jelentette be az első hagyományos fejhallgatóját, amely a saját márkaneve alatt jelent meg. Az új AirPods Max aktív zajszűrési és 3D-audio funkcióval rendelkezik, az alapját pedig két H1 típusú chip jelenti. Ilyen eszközök kerültek korábban a kisebb AirPods modellekbe és a Beats Electronics fejhallgatóiba is. A támogatott szabványok között van a Dolby Atmos.

Most a DigiTimes tajvani IT-portál azt írta, hogy az új készülék minden bizonnyal nem számíthat majd kiemelkedő sikerre a piacon, amely elsősorban arra vezethető vissza, hogy nagyon drága, hazánkban például 234 990 forintba kerül. Ez az árképzés aligha teszi vonzóvá a terméket a tömegpiacon. Ezt megerősítették a tajvani oldalnak nyilatkozó ágazati források is, akik azt az álláspontot képviselték, hogy az új eszköz nem fog nagy befolyást gyakorolni a fejhallgatópiacra. Az ugyan tény, hogy a vezeték nélküli fülhallgatók mellett a klasszikus fejhallgatókra is van kereslet, de a magas ára miatt az új modell nem versenyezhet majd a piacvezető kiegészítőkkel.

A tavalyi esztendő harmadik negyedévében 45 millió vezeték nélküli fülhallgatót szállítottak ki és "csak" 20 millió vezetékes fejhallgatót,. Az utóbbi piaci szegmenst az Sony, a JBL és a Bose uralják. Az Amazon kínálatában például a Sony WH-1000XM4 már akciósan 278 dollárért megrendelhető, míg a Bowers & Wilkins PX7 349,99, a Bose Noise Cancelling Headphones 700 299,99 és a JBL Club One 279,95 dollárba kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #8
    ebben lehet valami. A iPohne-al készített képek csak az almás termékeken néznek ki jól. Minden más megjelenítőn rondák (nagyítás után még szemcsések is). Ez így lehet a fülesükkel is.
    Az árfekvése simán a profi fülesek közé teszi az eszközt, ott viszont nincs esélye. Ismét van egy cucc ami jó drágán hozza a középnél némileg jobb értéket. De ebben jó az Apple. Mondjuk a lenti tesztről sok minden átjön, pl. az, hogy egy ~150ezres eszközt hasonlít a közel 400ezer forintos eszközzel (az emag-nál 390-ért megy az Airpods).
    Ennyi erővel Ultrasone Edition 15 Veritas is hasonlíthatta volna az AirPodshoz. Kb. olyan eltérés lenne mint az Airpods és a Sony közt. Igaz az Ultrasone több mint egy millió forint... De a lenti tesztelő kihozná az Apple-t jobbnak. :)
  • M2 #7
    Ha Apple eszközöket használsz, akkor mindent leköröz tudásban. Nem Apple cuccokkal párosítva meg a képességei majdnem felét bukod, és akkor már nem éri meg az árát.

    PAINFULLY HONEST TECH
    AirPods Max Review: An Audio Engineer's Breakdown vs Sony WH1000XM4, Bose 700 and More:


    Utoljára szerkesztette: M2, 2020.12.19. 02:32:17
  • M2 #6
    Kár, hogy a tesztek alapján mindenben köröket ver a Sony fülesére.
  • Tntmaxy #5
    Lehet túloztam egy picit az árral, de nem biztos.
    Viszont ami biztos hogy pl egy Sony WH-1000XM4 -hez képest ez egy bazári gagyi minden tekintetben és kevesebb mint fele ennyiből kijön.

    Szerk: Még egy Sony WH-1000XM3 is összehasonlíthatatlanul jobb minőség minden téren, és negyedannyiba kerül.
    Utoljára szerkesztette: Tntmaxy, 2020.12.16. 10:24:47
  • repvez #4
    Dehogy lesz mérsékelt a siker, a fanok majd megveszik mindenképpen, tök mindegy, hogy mit tud ,de rajta van az alma logó és ez nekik pont elég.
    Számukra nem fontos, hogy mit tud vagy, hogy van e más termék ami olcsobban vagy ugyan anyniért jobb tulajdonsággal van.
    A lényeg, hogy almás legyen .

    Ahogy a telefonoknál és a PC-nél is, képesek 1000 dollárt kifizetni 4 kerékért meg egy monitor néélküli álványért csak mert valami hangzatos PR maszlagot nyomnak hozzá és alma van rajta. ÉS senki mégcsak meg se kérdöjelezi, hogy ezt mi indokolja, senki nem mondja nekik, hogy ennyiért kenjétek a hajatokra.

    A bosszanto az egészbe, hogy felölem csinálhatják, csak ez a fajta viselkedést a többi gyártó is átveszi legalább is az árazást ,mert ha az apple megteheti akkor ök miért nem, föleg ugy, ha még több jobb szolgáltatást is tudnak nyujtani . és igy az árak az egekbe szálltak minden téren, hogy az átléagembernek esélye sincs már lassan megvenni azt a szintu terméket amit régen.
  • 74auriga #3
    Mégis mi az a tudás, ami miatt megérné a 100-150 ezret?
  • Sequoyah #2
    Annyiert semmit sem kapsz ami akar meg csak latszolag is kozel lenne ennek a tudasahoz...
    Realisan 100-150ezret er. 100-at a tudasa alapjan, 150-et pedig az apple hasonlo termekeinek arazasat figyelembe veve.
  • Tntmaxy #1
    34990-ért is drága lenne. :D