Berta Sándor

Félrevezette az olasz vásárlókat az Apple

A társaság vízállónak mondott néhány iPhone készüléket.

Az olasz versenyhivatal, az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato (AGCM) 10 millió euróra büntette az Apple-t amiatt, mert az európai uniós tagországban néhány iPhone modell esetében azt állította, hogy azok vízállók. A társaság ezzel félrevezette a helyi felhasználókat és sokan úgy is érezték, hogy a gyártó a reklámjaival megtévesztette őket. Ezért kapcsolódott be az ügy kivizsgálásába az AGCM.

Az olasz versenyhivatal a jelentésében megállapította, hogy az Apple a helyi honlapján és a YouTube videomegosztón nyilvánosságra hozott felvételeken azzal reklámozta az iPhone 8, X és 11 típusú termékeit, hogy azok vízállók, de arról nem tájékoztatta az embereket, hogy a dolgozói a teszteket szabályozott laboratóriumi körülmények között végezték el.

A reklámokban az szerepelt, hogy az eszközök akár 30 percig is kibírják bármilyen sérülés nélkül - az adott típustól függően - 1-4 méteres vízben. Azt sem tudhatták a vevők, hogy az iPhone és az iPod készülékek jótállása nem terjed ki a víz és egyéb folyadékok által okozott károkra. Az Apple szervizeinek munkatársai könnyedén felismerik az ilyen jellegű károkat, mert az összes iPhone modellen és a legtöbb olyan iPodon, amelyet 2006 után gyártottak, beépített folyadékérzékelő jelzi, hogy az adott termék érintkezett-e vízzel vagy vizet tartalmazó folyadékkal.

Az AGCM rámutatott, hogy például a sós víz sokkal erősebben károsíthatja az elektronikus eszközöket, mint a laboratóriumi körülmények között alkalmazott édesvíz, hiszen például rozsdásodáshoz és rövidzárlatokhoz vezethet. Emellett a szappanos víznek is teljesen más tulajdonságai vannak, mint az édesvíznek.

Az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato a jelentésében több ügyfél beadványát idézte. Az egyik felhasználó például arról számolt be, hogy az iPhone XS Max 64 GB készüléke nem működött azután, hogy egy rövid időre lemerült a tengerbe és fotókat készített. Az Apple úgy vélte, hogy nem garanciális problémáról van szó, ezért az érintett személy kénytelen volt 640 euróért egy másik okostelefont vásárolni. Az amerikai óriáscégnek 60 napja van arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen. Amennyiben nem teszi, akkor az jogerőssé válik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Telefonoknal nem vagyok benne biztos, de kameraknal gyakori, hogy habszivacs szeru anyaggal tomitenek es az telitodesig mukodik :) Egesz nap esoben ok, merulest viszont nem, vagy csak rovid ideig birja.
  • lammaer #2
    Vajon miért csak limitált ideig vízálló egy termék? Feloldódik benne a szigetelőanyag 30 perc után vagy mi?
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2020.12.03. 08:30:49
  • wraithLord #1
    "Az Apple szervizeinek munkatársai könnyedén felismerik az ilyen jellegű károkat, mert az összes iPhone modellen és a legtöbb olyan iPodon, amelyet 2006 után gyártottak, beépített folyadékérzékelő jelzi, hogy az adott termék érintkezett-e vízzel vagy vizet tartalmazó folyadékkal."

    Hát ez már elég rég bevált szokás, hogy a telefonok belsejébe raknak egy oldat hatására elszíneződő papírdarabot (gondolom olyasmi, mint a pH indikátor papír). Az unibody bevezetése előtt még meg is lehetett nézni, mert általában az akkumulátorház belsejében és/vagy az akksin volt ilyesmi.

    Nekem eszembe nem jutna magyar oldalon tájékozódni a legtöbb dologról (csak ha máshol nincs róla semmi, pl. azért, mert a dolog magyar). A net internesönel, és tele van (ugyan külföldi nyelvű), de hasznos oldalakkal. :D