Berta Sándor

Munkajog­sértések miatt bukta el az Apple megrendeléseit a Pegatron

A tajvani vállalat az Apple fontos partnere, azonban nem úszta meg az elkövetett szabálytalanságokat.

A Pegatron bűne az volt, hogy megsértette a két fél között korábban megkötött magatartáskódexet. A cég ugyanis a kínai üzemeiben munkajogsértéseket követett el a diákok foglalkoztatásával kapcsolatban. A hírt az Apple szóvivője is megerősítette a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek.

A kaliforniai társaság közölte, hogy a tajvani partnere tévesen sorolta be a különböző kategóriákba a diák munkavállalókat, majd meg is hamisította a vonatkozó dokumentumokat, hogy így rejtse el a jogsértéseket. A diákok jogellenes módon így éjszakai műszakot vagy akár túlórákat is vállalhattak. A Pegatron néhány esetben olyan munkák elvégzésével is megbízta őket, amelyeknek semmi köze sem volt a fő szakukhoz. Az mindenesetre jó hír, hogy nem merült fel a kényszer- vagy a gyerekmunka gyanúja.

A botrány különösen azért jött rosszul a beszállítónak, mert egyike az amerikai cég azon partnereinek, amelyek részt vehetnek a fő zászlóshajóknak számító termékek, például az iPhone készülékek gyártásában. Az Apple jelezte, hogy szigorúan át fogja vizsgálni az összes hasonló programját, mert biztosítani akarja, hogy hasonló jogsértések ne fordulhassanak elő és a diákok ne végezzenek éjszakai munkát vagy túlórákat.

A Pegatron elbocsátotta a programért felelős menedzserét, míg az Apple bejelentette a meglévő szerződések jegelését. A vállalat egészen addig nem kap új megbízásokat a konszerntől, amíg el nem végezte az összes szükséges módosítást. Arról is döntés született, hogy az érintett diákok kártérítést kapnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    Mert mit kellett volna tenniuk? Megkotni szezodest a jogsertesek ellenere, ahogy eddig is?
  • mortep #1
    Ez így a nettó képmutatás iskolapéldája, az egyetlen probléma ami miatt az apple jegelte a szerződéseket, az az ügy nyilvánosságra kerülése.