Berta Sándor

Arcfelismerés - törvényi szabályozást sürget a Microsoft

A redmondi konszern is beállt az IBM és az Amazon mellé.

Az Amerikai Egyesült Államokban tüntetések kezdődtek a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen, miután egy intézkedés után George Floyd május 25-én elhunyt. Az esetre reagálva néhány nappal ezelőtt Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója közölte, hogy a társaság nem fejleszt a jövőben arcfelismerő rendszereket, majd az Amazon jelentette be, hogy egy esztendőre felfüggeszti azt a programját, amelynek keretében a rendőrségek számára elérhetővé tette a Rekognition nevű arcfelismerő szoftverét. Az óriáscég reméli, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa ennyi idő alatt képes lesz megfelelő szabályozást biztosító jogi kereteket kidolgozni a technológiához.

Most a Microsoft sürgette egy olyan amerikai szövetségi törvény kidolgozását és elfogadását, amely képes megfelelően szabályozni az arcfelismerés használatát. Emellett a vállalat jelezte, hogy az általa kifejlesztett technikát a jövőben nem fogja biztosítani a rendőrségek számára, hanem az kizárólag vészhelyzetekben lesz alkalmazható és akkor, ha ezt jogerős bírósági ítélet kéri. Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi igazgatója hangsúlyozta, hogy a technikát csak akkor fogják hozzáférhetővé tenni a bűnüldözőknek, ha a megfelelő szövetségi jogszabály elkészült, hatályba lépett és az hatékony jogi kereteket teremt az arcfelismerés használatához. A menedzser hozzátette, hogy az általuk kifejlesztett technikát eddig nem adták el a rendőrségek számára.

Smith és a Microsoft álláspontja szerint az arcfelismerésnek tisztességes, átlátható és nem diszkriminatív folyamatnak kell lennie, s az érintett személyeket tájékoztatni kell a dologról, illetve a technika használata csak a beleegyezésükkel valósulhat meg. A társaság szóvivője mindezt azzal egészítette ki, hogy elkötelezték magukat amellett, hogy másokkal együtt dolgoznak azért, hogy a megfelelő jogi keretek mielőbb hatályba léphessenek.

Brad Smith 2018 júliusában már bírálta az arcfelismerő szoftvereket és azok hasznosságát, mondván: az arcfelismerés egy komoly eszköz, amelyet rosszul alkalmaznak és az ilyen megoldások használatát a kormányoknak szabályozniuk kellene. Később ugyanezt az álláspontot képviselte Tim O'Brien, a Microsoft mesterséges intelligencia programokért felelős ügyvezető igazgatója és egyúttal a társaság etikai vezetője is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #1
    Mi köze az arcfelismerésnek a rendőri brutalitáshoz és a feketék bűnözéséhez?
    Nem rasszisták egy kicsit ezek a cégek?