Berta Sándor

Aston Martin - jöhetnek a kamerával ötvözött vissza­pillantók

A gyártó új modelljébe szerelt rendszer célja, hogy az autós mindig tudja, mi történik a járműve környzetében.

A Gentex amerikai autóipari beszállító és az Aston Martin közösen alkotta meg a Camera Monitoring System (CMS) nevű hibrid rendszert, amely lehetővé teszi a környezet megfigyelését, s ötvözi a hagyományos visszapillantó tükröket és a kamerákat. Amennyiben az utóbbiak valamilyen okból nem működnének megfelelően, akkor még mindig segíthet a sofőrnek a három hagyományos visszapillantó tükör.

A két cég az egyik kamerát a tetőn helyezte el és hátrafelé néz. A két másik eszköz a külső visszapillantó tükrökön található és a feladatuk elsősorban az, hogy a segítségükkel a vezető megfigyelhesse a többi közlekedési résztvevőt és a láthassa a holttérben lévő objektumokat. A kamerák képei egyetlen kijelzőn jelennek meg: a belső visszapillantó tükrön, amely gyakorlatilag kettős funkciót tölt be. Egyrészt alkalmazható a hagyományos funkciójában, másrészt a kamerák képeit is láthatóvá teszi.


Neil Boehm, a Gentex műszaki vezetője azt mondta, hogy hiszik, hogy egy hibrid megoldás a legpraktikusabb és legátfogóbb dolog, mert kifejezetten úgy van kialakítva, hogy megfeleljen mind az autógyártók és a sofőrök részéről felmerülő elvárásoknak, mind a biztonsági és a globális előírásoknak. Az Aston Martin a CMS-t elsőként a DBS GT Zagato nevű modelljébe építi majd be.

Az ötlet egyébként nem új. Már 2012-ben a visszapillantó tükröket helyettesítő interaktív kamerarendszerek fejlesztésébe kezdett az indiai tulajdonú SMR cégcsoport; a munkában a konszern győri laboratóriuma is részt vett. Majd 2015-ben a Mio épített kamerát a visszapillantó tükörbe. 2017 júniusában a PSA mutatta be azt a koncepcióját, amely többrétegű, holografikus kijelzőket, visszapillantó tükrök helyett kamerákat és a műszerfalba behúzódó kormánykereket tartalmazott. 2018-ban pedig az Audi váltotta ki a külső visszapillantó tükröket kamerákkal és kijelzőkkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!